Szipi Posted Augusztus 8, 2007 Share Posted Augusztus 8, 2007 Félrevezetö csontok Aki azt hinné, hogy a csontjai alapján éve pontosan meg lehet mondani egy elhunyt személy korát, nem kis csalódással veheti tudomásul két angol kutató, Tania Kausmally és Jek Bekvalac vizsgálati eredményeit. 2000-ben egy építkezés során Chelsea városának régi temetőjében 26 csontvázat hoztak felszínre. A szakemberek abból a szempontból elemezték ők hogy mennyire pontosan egyezik a történelmi feljegyzésekkel a szabványos módszerekkelmegállapított életkoruk. Egy eljárás segítségével a megtalált csontokon azokat a változásokat vizsgálták, amelyek például a gerincoszlop és a medencecsont találkozásánál mentek végbe. Kiderült, hogy az esetek 66 százalékában hibásnak bizonyult a megbecsült életkor. A kutatok ugyanazokat a módszereket különfé emberek csontjain alkalmazva, gyakran teljesen eltérő életkori becsléseket kaptak: egy-egy csontváz esetében akár 81 százalékos ingadozást is tapasztaltak. A gondot az okozza, hogy különféle kopások és torzulások az egyik emberen gyorsabban jelentkezhetnek mint a másikon. Elképzelhető, hogy egy harmincévesnek és egy hetvenévesnek a csontjai ugyanolyan állapotban vannak. Az eredmények láttán egy másik angol kutatc Hoiger Schutkowski kijelentette: a csontváza ilyen alapon csak három életkori csoportba oszthatók: fiatal, középkorú és öreg. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Augusztus 11, 2007 Share Posted Augusztus 11, 2007 Ez valóban igaz lehet, mert az élettársamat 20 évesen mütötték, mert elkopott a térdéből a porc. Azt mondta a doki, hogy ilyen állapotban a 60-70 éveseké szokot lenni! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nimtom Posted Augusztus 15, 2007 Share Posted Augusztus 15, 2007 Való igaz, az egyik haveromnak ugyan azt mondta a doki, mint bagi párjának, csak a haverom nem 20, hanem 15 éves. Nem semmi. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
X-ray Posted Augusztus 15, 2007 Share Posted Augusztus 15, 2007 de ez szerintem attól is függ hogy mennyire élsz aktív illetve passzív életet... gondolok itt arra hogy egy él-sportolónak jóval több ilyen baja lessz mint annak, aki "csak" hobbi szinten sportol , pl reggelenként fut egy kört amúgy ez a kopás nem lehet a vitaminhiány miatt ? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Augusztus 17, 2007 Share Posted Augusztus 17, 2007 Na az enyém az soha semmit nem sportolt! Nem vitamin hiány, hanem gyári hiba... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
xyzzs Posted Augusztus 18, 2007 Share Posted Augusztus 18, 2007 De még a radio-carbon vizsgálat sem tuti, mivel a tárgyak esetleges természetes sugárkárosodása, illetve az eredmények táblázatos értékelése is hagy bőven -tól,-ig lehetőséget a saccolásra.... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Augusztus 21, 2007 Author Share Posted Augusztus 21, 2007 ezen a híren egy picit elszomorodtam, mert ugye már nem életkorhoz kötött ez sem, és semmire sincs garancia. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nimtom Posted Augusztus 21, 2007 Share Posted Augusztus 21, 2007 szipi én meg úgy vok vele, h. tulajdonképpen nem is lepődtem meg, mivel egyre több személynél tapasztalom az ilyen "gyér" csontozatot. - sajnos - Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.