Szipi Posted Augusztus 8, 2007 Share Posted Augusztus 8, 2007 Az elsö rágógumi Az amerikai John Curtis 1848-ban a Maine állambeli Bangorban, a lakása konyhájában egy korabeli, jól szellőző ún. Franklin-kályhán kezdte meg az első rágógumik kereskedelmi előállítását ezzel a csábító elnevezéssel: „Maine állami tiszta fenyőgyanta". Két év múlva átköltözött Portlandbe, és parafingumókat kezdett gyártani "Fehér hegy", „Cukorhab", „A legnagyobb és a legjobb" meg hasonló nevekkel. A mozgó állkapcsok gyönyörét, az első igazi rágógumit, amelynek növényi kaucsuk az alapanyaga, Thomas Adams fényképész állította elő Staten Islanden. 1870-ben azzal kezdett kísérletezni, hogy a gumiból öntött árukat ezzel a kaucsukkal helyettesítette. Egy napon éppen azon rágódott, mit kezdjen azzal az óriási készlettel, amely felhalmozódott nála, közben egy darab rágumi-kaucsukot őrölt a fogai között, amikor rádöbbent: ezt valamivel ízesítenie kell, és akkor nyert ügye van. 1872-ben egy kis üzemben kezdte meg termékei tömeggyártását, és sikerére jellemző, hogy húsz év múlva egy hatemeletes épületben kétszázötven szorgos kéz állította elő az ízletes rágógumit. A kereslet növekedésével 1888-ban a már Tutti-Frutti rágógumi néven automaták árullták a New-York-i magasvasút állomásain. Agliában ez a szenvedély nem hódított a viktoriánus időkben, de 1911-ben a Wrigley cégnek sikerült t az angolokat is rászoktatnia. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
stenlie.201 Posted Augusztus 11, 2007 Share Posted Augusztus 11, 2007 Hm...jó tudni!!! Köcce szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
strategos Posted Augusztus 13, 2007 Share Posted Augusztus 13, 2007 Hmmm.. én naon szeretem a feketeribizlis Airwawes-t!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sbxslade Posted Augusztus 13, 2007 Share Posted Augusztus 13, 2007 angol könyvünkben volt erről vmi hosszabb szöveg, hogy vmi X-ezer éves indián csontváz szájában találtak vmi rágóhoz hasonló cuccot, de azt gondolom még nem tömeggyártásban nyomták Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
markO1337 Posted Augusztus 13, 2007 Share Posted Augusztus 13, 2007 érdekes köszi az infót Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nimtom Posted Augusztus 20, 2007 Share Posted Augusztus 20, 2007 Hmmm.. én naon szeretem a feketeribizlis Airwawes-t!!! Én hasonlóképp Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Augusztus 21, 2007 Author Share Posted Augusztus 21, 2007 megmondom őszintén, én régen sokat rágóztam, de gyorsan leszoktam róla mikor kiszedte a töméseket a fogaimból. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nimtom Posted Augusztus 21, 2007 Share Posted Augusztus 21, 2007 Nekem eddig még szerencsére nem szedte ki rágő a töméseim, de már jó ideje nem rágózok annyit, mint régebben. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Augusztus 25, 2007 Author Share Posted Augusztus 25, 2007 Eltekintve attól, hogy a többségnek tetszik-e vagy sem, egyre több gyerek, serdülő és felnőtt rágógumit rág. Amióta pedig a gyártók piacra dobták a cukormenteset, a rágógumi kedvelői úgy tartják: a mások által kifogásolt rossz szokás egészségüket védi. Lehet benne valami igazság, hiszen a fogorvosok sem tagadják fogazat- és fogínyerősítő, valamint tisztító hatását. A valaminek a rágása persze nem újkori szokás, a legrégibb rágógumi a bétel volt. Napjainkban is vannak országok, pl. India, Pakisztán, Délkelet-Ázsia, ahol piacokon árusítják a bételcsomagokat. A rágni való bétel az areka pálma terméséből, vagyis a bételdióból készül. A bételdiót megpirítják, felszeletelik és mészporral összekeverik, majd a keveréket a fogyasztói szokások szerint fűszerezik. Ezt követően a masszát illóolajokban gazdag bételborslevélbe csomagolják. A keleti népek állítása szerint a bétel rágása elősegíti a nyáltermelést, serkentő hatása kedvezően befolyásolja a szívműködést és a légzést. Afrikában, az őserdőkben honos kóladiót rágják előszeretettel, amely nemcsak szénhidrátokat, fehérjéket, cukrot tartalmaz, hanem élénkítő hatású koffeint is. Nem mondható viszont ártalmatlan szokásnak a dél-amerikai indiánok kokacserje rágása, hiszen a koka levele kábítószer, izgat és bódít egyszerre. A világot meghódító rágógumi ugyancsak az indiánok egyik kedvenc ősi rágcsálnivalójából keletkezett, a csikle fa nedvéből nyerték. Sokáig a rágógumit is ebből gyártották, manapság világszerte már csak szintetikus alapanyagokból állítják elő. A hagyományos mentolos és gyümölcsrágókon kívül a legújabb fajtát gyógynövénykivonat ízesíti, a szakértők szerint ez kiválóan alkalmas a fogíny védelmére. - Rágása nem helyettesíti ugyan a fogmosást, de amíg a gyereknek lehetősége lesz fogainak megtisztítására, addig a rágó hatóanyaga meggátolja a lepedéklerakódást, megelőzi a szuvasodást. A kalciumadalékos rágógumi a fogzománcot erősíti, a bikarbonát tartalmú a fogazat fehérítését segíti. A citrommal, zsályával ízesített Orbit Herbal rágóguminak nemcsak az íze kiváló, hanem a fogínyre kifejtett gyógyhatása is - hangsúlyozza Stanislav Komárek, az olmützi orvosi egyetem fogorvosi tanszékének munkatársa. - Ne csodálkozzanak a felnőttek, hogy gyermekük túlsúlyos, hogy fogai szuvasak, ha túl sok édes üdítőt, édességet fogyaszt. Édesszájú csemetéinknek lehetőleg cukormentes édességet adjunk, a hazai piacon megtalálhatók a kor követelményeinek megfelelő cukorkák is, mint pl. az Orbit Drops termékcsalád. A cukormentes Herbal rágógumiban megtalálható nyolc gyógynövényből (kamilla, zsálya, mirha, eukaliptusz, majoránna, kakukkfű, levendula és rozmaring) származó kivonat a fogmosásig óvja, erősíti a fogazatot, a fogínyt. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
curly Posted Augusztus 26, 2007 Share Posted Augusztus 26, 2007 LoL már az indiánok is rágóztak ! köszi az infót ! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nes-Thor Posted Augusztus 26, 2007 Share Posted Augusztus 26, 2007 Köszi az érdekességet, szipi! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Augusztus 28, 2007 Author Share Posted Augusztus 28, 2007 szívesen............. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Augusztus 28, 2007 Share Posted Augusztus 28, 2007 Én vettem szlovákban fahéjas Orbitot na ahoz képest ez semmi. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
nimtom Posted Augusztus 29, 2007 Share Posted Augusztus 29, 2007 Én még németből kaptam fahéjas orbitot és fahéjas tic-tac-ot Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
GyureeHUN Posted Február 3, 2008 Share Posted Február 3, 2008 Már van itthon is olyan nem? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.