blox Posted Augusztus 1, 2007 Share Posted Augusztus 1, 2007 Olcsó helyettesítőt találtak a hagyományos LCD-monitorok színkomponenseire egy mágnesesség hatására a színét változtató folyadék formájában. Az amerikai találmány alapjául szolgáló műanyaggal bevont parányi vas-oxid részecskék könnyedén és rendkívül olcsón állíthatók elő, a velük készülő folyadék pedig a monitorok mellett a hajlékony, újraírható elektronikus papíroknál is alkalmazható lesz, állítja a kutatást vezető Yadong Yin, a riverside-i Kalifornia Egyetem kémia tanszékénekmunkatársa. A vas-oxid részecskék egyenként megközelítőleg 100 nanométer átmérőjűek, melyek a műanyag bevonatnak köszönhetően egy magas töltéssel rendelkező felületet kapnak. Mivel a különálló részecskék töltésüket tekintve megegyeznek, ezért az oldatban taszítják egymást, azonban a vas-oxid mágnesessége miatt egy mágneses mezőnek kitéve összegyűlnek. Az elektrosztatikus taszítással való szembeszegülés és a mágneses vonzás hatására a részecskék szabályos szerkezetbe, úgy nevezett kolloid fotonikus kristályba rendezik önmagukat. A kolloid kristály a részecskék elhelyezkedésének köszönhetően visszaveri a fényt, hullámhossza ugyanis megegyezik a fényével. Emellett a kristályra ható mágneses mező erejének apró változtatásaival módosítható ez a hullámhossz, ami a folyadék színének változását eredményezi. A kutatók ezt a képességet kísérletikben egyszerűen egy mágnes a folyadékhoz való közelítésével és eltávolításával demonstrálták, hatására a vöröstől az ibolyáig a szivárvány összes színe előcsalható, a mágneses mező megszűnésekor a folyadék azonban visszatér eredeti barnás színéhez. "Ez az első fotonos kristály, ami teljes egészében hangolható az elektromágneses spektrum látható tartományában" - nyilatkozott Yin a New Scientist magazinnak. "Számos területen lehetnek alkalmazásai, a szenzoroktól az optikai kapcsolókon át, a hajlékony színes képernyőkig. A rendszer például alkalmas hatalmas képernyők vagy plakátok elkészítéséhez, kiváltva a költséges LCD-monitorokat. Mivel a szín visszatükrözésen alapul sokkal jobb a kültéri alkalmazásokhoz, mint a jelenlegi LCD-k, melyek igen gyengén teljesítenek napsütésben" Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sbxslade Posted Augusztus 2, 2007 Share Posted Augusztus 2, 2007 hát azért nem biztos h. sokkal olcsóbb lesz mint egy LCD, max az előállítása Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
matati Posted Augusztus 4, 2007 Share Posted Augusztus 4, 2007 Hah...ez olyan mint az ergonómikus billentyűzet. bár ez olcsó... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
skaterpunktomi Posted Augusztus 5, 2007 Share Posted Augusztus 5, 2007 evvel a monitoral mien graffi-lehet? kösszi a hírt!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ZTamás Posted Augusztus 5, 2007 Share Posted Augusztus 5, 2007 Hát ez biztos jo lesz! Az LCD-t azért nem dobjuk ki! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
ModThisName Posted Augusztus 5, 2007 Share Posted Augusztus 5, 2007 De jo lesz, kivancsi vagyok Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SomeOne Posted Augusztus 6, 2007 Share Posted Augusztus 6, 2007 nekem különösen a szabadtéri alkalmazása érdekel!!! Végre majd nem kell letakarni délelőtt az ablakot ha vmi "sötét" filmet néz az ember a gépen vagy a tv-n!! thx a hírt!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.