Limpi Posted Január 21, 2010 Share Posted Január 21, 2010 Hervadó tavasz Volt egy virág: hervadozó Örökké csak búslakodó Szebb napokról álmodozó Egy nap egy szív megszerette Vigyázó szemeit reá vetette Bútól-bajtól, óvta-védte Rossz napjait feledtette De eme derű csak a látszat Nem ad gátat a hervadásnak A virágszál borús maradt Hisz a bajok forrása A gyökerekből fakad Angyali érintés Hallom egy angyal bársonyos hangját Nyugalomra intő halk szavát Selyeménekét béke és harmónia szövi át Ő ismeri lelkednek minden apró titkát Ha szomorú vagy érted is mond egy imát Hunyd be a szemed és hallgasd meghitt dalát Lelked mélyére ható gyengéd érintés varázsát Lélek viharjában Lelkemet pokoli vihar kavarja Az idő vasfoga kóstolgatja Lelki békémet szétmorzsolja Csípős hidegje karmolgatja Ablakát szél karcolgatja Könyörtelenül ki-be csapkodja Belsejét fájóan mardalja Villámnak nyila végigkaparja Szikrája cincálja, marcangolja Felsérti, s felrázza mennydörgés zaja Emésztgeti fülsüketítő hangzavarja Szétfeszíti mindennek robaja Sikerrel járt a nap viharja Benne volt Hádész minden haragja Szívemet lelkem ezernyi szilánkja szurkodja Önző világ Élem az életem ahogy a szívem szerint helyesnek érzem Életemben gyakorta Először mások érdekeit nézem De látom szemernyi A tisztességből fakadó életérdem Ilyen világ ez Az önző embereké az aranyérem Gond nélkül Lehűlt az idő de én nem fázom a városban céltalan bóklászom kedvenc dalomat dalolászom és a problémák tengeren átcsónakázom Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
joscsaba Posted Január 23, 2010 Share Posted Január 23, 2010 A XXI. századi generáció Nézem és látom A Világ magába zuhan, Nincs már felebarátom, Az Élet úgy suhan El ma mellettem, Akár egy hűvös idegen, Akivel én terveztem, Majd játszunk színeken, Meg a színpadon, Mint vándor komédiások. A nyomunkat itt hagyom Hamis délibábok Képében úszva Az ébredés elől délre, Mielőtt tönkrezúzza Talmi fényünk léte… Hallgatót a Süketnek! Látót a Vaknak! Tükör előtt szembe köpve Mormolom magamnak: Altatót az Időnek! Altatót a Napnak! Altatóval indulok Én is a csillagoknak... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
joscsaba Posted Január 23, 2010 Share Posted Január 23, 2010 Farsanghagyó Köszönj rám Énem, ha maskarákat látok! Körülöttem csak busó táncot járók; tavaszra ébreszt fel majd az újabb nappal, felejtve a telet parázs-csillagokkal... Arctalan révész bólint lelkedet kérve. Ha nem térhetsz vissza a túlpartra érve, vajon érdekes, hogy mi vár majd a máslét terébe belépve? Játszd te is a másét, hogyha már magad a tükörben meguntad! A Vad szíved mélyén vicsorogva szunnyad; minek öltözöl, ha csak feszengsz benne? A tiszta forrásért a belsőd tedd rendbe! Köszönj rám Énem, ha maskarában járok! Mert magamban bent csak Istenre találok... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Niet Posted Január 27, 2010 Author Share Posted Január 27, 2010 Jöjjön most két olyan alkotás is, amilyen jellegű tőlem még nem volt. Talán a két legkedvesebb régi versem. A szív hangorkánja Minden hang, Minden szó, Melyben ajkad Hozzám szól. Minden pillantás, Minden suttogás - Lelkemnek Oly mérhetetlen Megnyugvás. Minden érintés, Lágyan ölelő, Simogató kéz - Szívemnek Vég nélküli ébredés. Lehet, hogy egykoron Szél és tornádó Pusztított, De mára már Valami felragyogott. A Nap pusztító tüze, Ragyogása,- Eltörpül a félhomályba; Mikor feléled A szív és lélek Hangorkánja. Dübörgő dobok Elhalnak most, Amellett mit Szívem suttog. Egy végtelen moraj, Egy végtelen tánc, Melyben hangom Érted kiált. 2003. Február A fájdalom elfeledett hullámai Végre kiköthettem - Egy új világ kikötőjébe Megérkeztem. Eddig csak sodort az ár - És én azt hittem Kínhalál vár. Tengődtem - Vadnál vadabb Hullámokon. Sodródtam - Nevezhetetlen Fájdalmakon. Azt hittem, sírboltommá Válik a tenger, S fájdalmam hirdeti Könnyözönnel. De rájöttem Ez csak rémálom volt, Mely bennem élt. Szerelmem szavát Hirdeti az ébredés: Vakká lettem, S nem vettem észre, Hogy mellettem élt A csodáknak e vidéke. S mikor kikötöttem, Egy angyalt láttam, Aki ott élt bennem - Minden szívdobbanásban. Hisz én valahol, Ő is vagyok. Csodák vidéke - Mindörökké itt maradok! 2003. július. 13. Cím nélküli élet Szívet festő halotti tor- Élet szeme, rejt, bitorol. Álom szegő élet vétek, Kezében a végítélet. Nézem énem, örökkön kérdem - Hová lett az én földi lényem? Tükörszemem végigmérem - Idegen test, idegen kérgen. Futó álmok, az éj homokban - Tiszta szívvel más sorsában. Cikázó lélek; Néha eget szel, néha húzó beton, De tudom jól: Ez az én akaratom! 2006. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gery11111 Posted Március 8, 2010 Share Posted Március 8, 2010 Néhány új ami a télen született : Talán Talán attól félsz elveszted újra s hogy férged lelkedbe fúrja magát és érezheted megint az élet fémes szagát. De ha elveszted is talán nem örökre, s fájdalmad eláshatod az egyik gödörbe, mit gyűlölt férged vájt kőkemény bőrödbe. Ott hagyhatod megrohadni ha végképp nem tudod megragadni, hogy húsod rejtekében lelkedbe dögevő fogsorként tépjen s üvölthesd némán kacagva lelked velejéig el van rothadva. Csendes, hűvös hajnal Csendes, hűvös hajnal a nap is még megpihen mégis friss fény nyargal egy sebből gyógyult szíven. Egy van csak mi bántja, lelkem tanácstalan, hisz szerelemnek búzaszála még gyakran kalásztalan. Vessek hát-e mégis búzát, ha az árpa magot hoz? Imádjam-e Fortunát, bár így hűtlen magamhoz? Égessek el magvat, mit elmém megterem? Hintsek inkább álmokat nemes szívemen? Már hiába rágódsz bolond ember hidd el, szíved rejtekében már zsenge hajtás zöldell s hogy érik-e majd nyárra? Tudja Aphrodité... tán balga lelked vágya, de földed már az övé. (2010. január 4-5.) Léggyé lettem Volt egy furcsa álmom még most is látom: egy kihalt pusztaságon halálomat várom. Nyúzott túrapálcám két darabban hever, reményemet vesztve még magam törtem el. Mert lelkem már elunta a hosszú próbák sorát, hát úgy döntöttem itt hagyom testem bűzlő porát és most, hogy hullámra légy döngicsél s lerakja dinasztiája új nemzedékét, rájöttem, itt kell megszületnem, a királyi család legszebb férgeként. S szép voltam én, mind közül a legszebb, de hogy elpusztult a vén, királyságom mégse lett szebb. Útra keltem hát, ott hagytam húsomat, hogy másokéból is megkapjam a jussomat. Dögről dögre szálltam, de már hiába minden, mi emberré tesz újra oly csodaszer nincsen. Dögevő lett hát ki ember volt valaha s halottak hadát kell még felfalnia. Dögevő az ember, hisz mások húsán él, Mocskos féreg mind, ki mást nem is remél! (2010. január 11.) Tanító Lennék Mit nekem virág, mit bűzlő kanáris, mit nekem élet, de mit már a halál is? Életem elrothad mint beteg világunk, és segítségért már hiába kiáltunk. Hiába tanítnám népem korcs ifjait, hiába cinkelném életük lapjait, úgyis véget érne hű tudásuk egyszer, mert nem mutat az érme fejre még ezerszer. Az ára csak mi számít, a jelkép már mellékes, amint a színész ámít, és lapul a kellékes. De hogy játszik a botor? Mit érhet dísztelen? Azt hinném látszik, tompán értéktelen. Legyek hát díszlet? vagy festék a falon? Leszek inkább állat s népem megtagadom. S ha egyszer végre megviláglik egy pár tiszta szem, had legyek tanító, s így sorsom bevégezem. (2010.02.01.) Tanulj, hogy taníthass Heverek a hóban száll egy gondolat... vagy jelentékeny ösztön, puszta indulat? Csattan hát az ostor és igába hajtja, mit állat velőm megterem emberré faragja. Száll a szó és puffan, mint könyv, ha földre hull elmém szolgasorba az ész alá szorul, s növekszik csak egyre a csöpp tudás alatt, s majd, hogy nő a tudás fája koponyám meghasad. De a kérész idő lázad s levelet szakít, a mag, melyből égbe törsz, végül őszbe taszít. De hulljon csak bölcs levél hisz alatta új fa nő, s mi tőled fentről hullott, fel, mint nyíl kilő. (2010.02.07.) Héroszok dala A hatalmas hérosz, kiről korunk meséje szól, Még csak nem is ember: egy egyszerű mezei nyúl, ki vígan baktatott mezőről mezőre, míg jött egy vadász, és kedvesen lelőtte. Csodálkozott a nyuszi még sosem volt meghalva de mégis csak él, hisz még nincsen felfalva. A vadász oldalán, örömmel lógott és a konyhában bőréből sebtében kiugrott, s mikor meghallotta ő lesz a vacsi, vajon megijedt? Nem ám a csacsi! Ujjongva boldogan minthogy dolgát tudta, a tepsin magát a sütőbe betolta, De miért jó ez neki? Mért örül ily nagyon? A Nagy nyulak tömték a fejébe vajon? Vagy épp a vadász mesélte, hogy a nyúl nem való, csak ebédre? Gondolkozz csak rajta kedves jó barátom, s ha úgy döntesz, Zabálj meg! Ez a rend, belátom. (2010. 02. 20.) Büszke Magyar Népünk Büszke Magyar Népünk, pisztolyt fog fejéhez, majd előbb lő, és csak aztán kérdez. Kérdés nélkül veti önmagát a mélybe, mert úgy érzi elvérzik, pedig nincs is megsértve. Bánatában küldi hát hajóját fenékre, s ősi népét űzi vele Nagy regékbe: "A Magyar volt, az ősi minta nép, ki inkább előbb elveszik, s majd csak aztán lép. Ki ha ellenség kergeti barát után sír, s ha már jó barát öleli, hát szabadságért ír. A hős halált halt öngyilkos büszke nép, ki magyarságát ordítva, idegen földre lép, s nem érti, miért nem imádják, hogy "Büdös Magyar!" felé miért kiáltják? Csak magányt visz, és bánatot, szegény boldogtalan. Egy ősi vándor nép, ki a világban hontalan. Kinek nem elég a haza, de még azt sem ismeri, ki népét nem kutatja, de azt várja megleli. Ki más világban élve, a hazában, idegen földre lép, kinek elhullhat korcs vére, de Ő a Büszke Magyar Nép!" (2010.03.03.) Nagyjából ennyi volna a téli "termés" legalábbis, amit már befejeztem. Remélem tetszettek. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gery11111 Posted Március 23, 2010 Share Posted Március 23, 2010 Undorodva Ünnepeljünk undorodva vérünk borszagától, hagyjuk hát, hogy józan népünk kilökjön magából. Kilökjön egy ittas, botor nemzetet mi a mámor érdekében szülőt s hazát elvetett. Ünnepeljünk részegen új eszmét, új világot, mi önzetlenül s mocskosul szabadságért kiáltott, hogy mint hős, tárhassa újra dehidratált agyunk kétszárnyú ablakát világra. (2010.03.16.) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gery11111 Posted Március 25, 2010 Share Posted Március 25, 2010 Két frissen befejezett, de régebbi eredetű Múló pirkadat Egy világtalan sétál a téli világban, s nézi, mit nem láthat, mert még hisz a csodákban. De már lehullt az utolsó levél a fáról, s ő már nem repes a kimondatlan szótól. Már nem ordít némán dadogva, már nem fordul a sötét sarokba. Ö már nem hisz a szerelem tüzében, mi sebet nem hagy, csak mélyen a lelkében. Már nem fél a megkínzott halott, de megbánta mégis, hogy tűzben, jeget vallott. Egy világtalan sétál csak a halott világban, s Látja, mit nem Nézhet, mégsem hisz a csodákban. (2009.08.19.) Meséld el Te istentelen angyal, mondj mesét nekem, Had repüljön elmém messzi földeken. Regéld el, hogy máshol boldogabb vagyok, Dalold el, hogy izzanak a messzi csillagok. Énekeld, hogy vár rám egy vidám, szép jövő, Hogy egy messzi parton ott áll egy ősi kikötő, Hogy vár rám ott egy hajó, mi távolba röpít, s fejemből minden rémálmot lassan kipenderít. Remélem tetszettek Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gery11111 Posted Május 12, 2010 Share Posted Május 12, 2010 Kicsikét mintha behalt volna a topik :S Na de itt egy új versem, néhány perce készült el. Remélem tetszeni fog. Évről évre Évről évre változás, egyre jobban élünk, S közben észre sem veszed, s elillan a népünk. Kelet? Nyugat? Egyre megy, ha nem lehetsz magyar, Az ember már csak azt teszi, mit nagy urunk akar. Még látok izzó tollakat őseink nyilán, Még érzem vérnek édes ízét hőseink ajakán. Még száll a forró gyűlölet a Habsburgok felé, De tudom, Magor térdepelt Oszmánok elé. Még fülemben a szörnyű "Heil!" mit magyar torok üvölt Még itt a sok 'bölcs' döntés, mi annyi évet ölt. Még szemembe vág, egy forradalmi merész, orosz eszme, De nem! Népem most sincsen még teljesen elveszve! Hisz szabad a nép, az ország! A döntés markunkban ragyog, S ha megkérdezi az angol úr, mégis, boldog nem vagyok. Hosszabbra nyúl a lánc ugyan, míg erőnk messze húzza, De mit sem ér e csöppnyi nép, a világ most is nyúzza! Hajót nekünk szép Tiszára, német hon terem? Hol egy mester emberünk, kit nem nyelt el a verem? Csatlakozz hát! Unió! A sok barát világ! Együtt talán megelőzzük a nagy-nagy Amerikát! És évről évre változás. De egyre jobban élünk? Hisz te észre sem veszed, s elillan a népünk. Kelet, nyugat egyre megy, ha nem lehetsz magyar, mert mindenki csak azt teszi, mit nagy urunk akar. (2010.05.12.) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
peteeey Posted Május 12, 2010 Share Posted Május 12, 2010 Hali, ez vagyok én a peti engem szokott lesni a jeti Egésznap zabálok nem tettszenek a Japánok Tudok gitározni jól is nyomom a húrokat jól meg tolom A hangoláshoz nincsen fülem a szolfézstanárt jól megverem Szeretem a macskámat a sok tápra nincsen kamat Kismacskákat szivesen adok épp felb*szták ezért nem nyávogok Ez volt az én gyönyörű versem nem lesz több ilyen ne várd kedvesem Ezt is órákig eszeltem az ujjaimat tövig lereszeltem Ez lenne az enyém Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gery11111 Posted Május 13, 2010 Share Posted Május 13, 2010 Hihi Ez aranyos Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
peteeey Posted Május 13, 2010 Share Posted Május 13, 2010 Köszi, de a tijeid sokkal jobbak, én ezt csak unalomból írtam Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gery11111 Posted Június 13, 2010 Share Posted Június 13, 2010 pont egy hónapja nem írt ide senki hát akkor majd Én egy új alkotás: A Békés Bűntelen Szemedbe nézek, s lelkembe lát a fájdalom, Hogy szeress, hogy csókolj, tudom el nem várhatom. De megismerni úgy kívánom édes ízű lelkedet, ha tőlem ezt is elveszed, az őrület lángja eltemet. Bámullak, de pillantásod tőlem, Rabló begyár! elveszed, de rád nézni újra, a gyáva eb, én sem merek. S ha fülembe nyargal csikóstul édes csengő dallamod, eltiport szellemem, boldog fénnyel felragyog. Csóválja tépett farkát az ütlegelt kiskutya, kihez megbocsátván bűneit, nyájasan szólt az ura. úgy várom én is a gyengéd barát szavakat, s ha megbocsátasz, én fogadom, mint tűztől izzó csókodat. De máshoz szól az ének, s én a békés bűntelen, megbocsátást nem találva heverek bús szívemen. (2010.06.13) És itt egy kisebb szösszenet, amit korábban írtam Új világ jön Új világ jön, pusztul hát a régi, de vajon a Nagy változás valóban megéri? A miénk helyett mástól kérni, sok ősi érték pusztulását végignézni tényleg bölcs dolog? Te harmincat adsz háromért, s még csak át sem gondolod. (2010.05.16) Véleményeket kérek, pozitív vagy negatív ne kíméljetek, kell a kritika, hogy tudjam mit csinálok jól, és mi az amiben fejlődnöm kell Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gery11111 Posted Szeptember 17, 2010 Share Posted Szeptember 17, 2010 Új ruha Vágy és féltés, súlyos kérdés, hogy te mersz-e s neki lesz-e elég mersze? Na meg persze, hogy mindent megteszel, vagy valahogy majd csak megleszel... Gondolkozz! Ne csak foltozz, Varrj új ruhát! Hódítsd meg egymagad a védett vár fokát! (2010. augusztus 16.) Meg Két dalszöveg: Alkesz nóta Kezemben itt a viski elég már a sör, nekem dupla jéggel jöhet még egy kör. egy kancsó fröccs az élet fogyjon hát a bor jöjjön most a végzet, nem számít a kor. Ref.: iszom lassan az éveket gyorsan fogynak a napok kortyról kortyra úsznak el az ismert versszakok pénzem van, ez nem akadály, a fejem egyre nő pár kör múlva úgyis koppan mint egy mázsa kő. Szaga a ruszki víznek mint a technokol ettől gyullad másnap a kénköves pokol. De magyar mást nem ihat magyar pálinkát így vesztettük el sok várunk fokát. Ref2x.: iszom lassan az éveket gyorsan fogynak a napok kortyról kortyra úsznak el az ismert versszakok pénzem van, ez nem akadály, a fejem egyre nő pár kör múlva úgyis koppan mint egy mázsa kő. Cseik Gergely (2010.08.09.) Megváltás Hé skacok én nem hiszek a halálban nem hiszek a szentek szavában Minden pap csak ember nem isten csodatévő nem volt és nem is kell Átvágtak te meg bevetted, az életed a markukba tetted. Vért vérrel hígítottak fel bűnüket tűrted szeretettel, és mikor megint lehúztak, azt mondták érted áldoznak. REF.: Hát csináld vagy mégse! De a lelked mintha elégne, Örülj, mert istened ma mindent -mindent- megbocsát neked. De csináld vagy mégse! A lelked mintha elégne, hát örülj, mert istened a pénzedért ma megbocsát neked. Sajnos nem így működik a világ Itt nincs már, ki ha hülye vagy pofán vág. Mind sárga fogait nyalja s közben csak seggét vakarja, A sok ezernyi képmutató állat tőlem kegyelmet egyik se' várhat! Le sújt hát az istenek haragja arcodba totemét faragja. És ha egyszer megérted végre talán valamit lépned kéne! REF.: Hát csináld vagy mégse! De a lelked mintha elégne, Örülj, mert istened ma mindent megbocsát neked. Csináld vagy mégse! De a lelked mintha elégne, hát örülj, mert istened a pénzedért ma megbocsát neked. A lelkedért ma megbocsát neked. Véleményeket szívesen fogadnék (A Dalszövegeket légyszi semmiképpen ne terjesszétek, mert még nincsenek teljesen készen, és egyébként is "zenekari titok" csak kíváncsi vagyok tetszik-e ) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Batista Posted Október 5, 2010 Share Posted Október 5, 2010 Igazából egy rapszöveg amit irtam de.. remélem belefér: Fáradtan ülök, a monitorom előtt, a pirateclub nézetsége 6000-el megnőtt. Fáradtan írom már ezt a szöveget, de a sorok mögött nem tudni, hogy mi lehet. PRóbálkozok én is szövegeket írni, de ezt nem lehet ép ésszel kibírni. A mai világban már mindenki siet, az útra magával, csak egy pisztolytáskát vihet. Ennek a résznek is, van értelme, de nem hiszem... egyből megérted-e? Amit akarok ezzel nektek mondani? A szövegem miatt nem kell leoltani, ezt az egyeneletet haver tessék megoldani, és a lámpát utána le lehetne oltani. /ya... oltani/ nah ennyi igy rögtönözve. véleményeket várok. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gery11111 Posted November 1, 2010 Share Posted November 1, 2010 Egy új dalszöveg Skizoid címmel: (Ének1): Keserű szó... csak méreg a széllel messzire száll Harap mint egy véreb, vigyorogj csak sakál. Öld meg mind, mind aki várja, hisz Mind megalkuvó. A ravasz rég meghúzva nincs több kibúvó. (kántálva-suttogásról erősödve): Légy egy skizoid állat! Kínozzd, érzelem nem kell! Véres szádtól véres az állad. Az értelmet temesd el! Ref1(Üvöltve): Tombolj féreg fúrj le a mélybe Ez itt még csak az elméd kérge vájjad Vájjad húsba a körmöd nem kell Nem kell soha megtörnöd! (Ének1: üvöltés) Építs agyadból erős várat! rombold le és szívj egy szálat élvezd ember: a kezeiden a saját véred szárad! Ref2(Ének2): Hát inkább ne gondolkozz tetre tett te mit veszíthetsz már a földön úgyis mindegy meddig élsz Család nő nem vár, hát akkor gyilkolj, lopjál, hazudj még, A film túl hosszú, elmarad vég. (Üvöltve) S majd egyszer összeomlasz végre, kattan a ravasz Mert érzed nem jön télre ismét ismét a tavasz! Ref1(Ének1): Tombolj féreg fúrj le a mélybe Ez itt még csak az elméd kérge vájjad Vájjad húsba a körmöd nem kell Nem kell soha megtörnöd! Ref2(ének2) alatta a gondolkozz szótól kezdve Ref1( Vocal: halkan kántálva) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gery11111 Posted November 28, 2010 Share Posted November 28, 2010 Egy új vers, a véleményekre kíváncsi lennék, de ahogy elnézem hiába minden esetre remélem azért néhányan örömmel olvassák majd: Csalódtam Csalódtam a télben, csalódtam a nyárban. Csalódtam már jó barátok becsület szavában. Csalódtam hát másban, és csalódtam magamban, de míg az élet velem van, nem vagyok magamban. Van mi felkavar még, de egyre nő a mérték, a becsület, már nem számít, nem ez lett az érték, A fontos az, mi megmarad, mi nem hagy el, ha vágyom, de csalódni? Már megszokott. Várni, mégsem várom. Megerősít persze, mi meg még épp nem öl, de mind üvöltve hallgat, a tenyér, már ököl. Bízni nem tudok már az emberek szívében, hogy el ne árulj kérlek, kérni, nem is kérem. S én mért nem? Kérlek. Ne várd el ma tőlem, ki barátom volt egykor, a bűnért szíven döfjem. De te más vagy persze, és mind ki még nem érzi, a nyugalomnak gyönge szála körbe még nem éri. Te adj, csak adj nyugodtan gyilkosok kezére, nem vágyom a bosszút, megbocsátok érte. (2010.11.27.) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
BlackLunar Posted November 29, 2010 Share Posted November 29, 2010 Cím nélkül mind, saját szerzemények saját érzések alapján amik sajnos igazak. Nem állítom hogy nagyon jók nem vagyok egy költő csak próbálkoztam régebben és most publikálásra adom . Attól a perctől fogva, mióta eldobtál engem egy világ dőlt össze bennem s hogy miért kérded? azért mert tán szeretlek téged. Szerelmem nem fog elmúlni soha ahogy emléked sem fog eltűnni soha kívánom bárcsak velem lennél de tudom, hogy te inkább mással lennél. Amikor lehunyom szemem te ott vagy velem de amikor kinyitom, én ott vagyok de nélküled várom az éjszakát hogy álmomba együtt legyünk de amikor felkel a nap, akkor eltűnsz. Készült: 2010.10.23 Írta: Petrován Zsolt Mikor téged látlak, akkor vagyok csak életben igazán de amikor eltűnsz, akkor csak egy árnyék maradok tán. Szeretnék veled lenni s minden perced veled tölteni de tudom te nem akarod, ezért akarok egyedül lenni. Amikor egyedül vagyok, arról álmodok hogy egyszer csak veled leszek. De tudom, bűneimre bocsánatot nem kérhetek. Reménykedni azért szoktam hogy egyszer tán újra belém szeretsz, de jobban. Ha ez a nap elérkezik, én leszek a legboldogabb a világon. De ha mégse, nem csüggedek mert emlékemben tovább virágzol. Egy szó mint száz, szeretlek téged Nélküled nem akarok lenni, csak véled! Készült: 2010.10.24 Írta: Petrován Zsolt Ha tudnád hogy mennyire szeretlek téged szavakba nem lehet önteni, úgy kívánlak téged. Veled akarok lenni és csak érted hogy mikor kellek, ott legyek véled! Készült: 2010.10.28 Írta: Petrován Zsolt Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gery11111 Posted December 5, 2010 Share Posted December 5, 2010 Ki ez az emberKi vagyok én? Tán hangja a fénynek? Rabja a pénznek? Ki vagyok én? Ki vagyok én? A cél szent harcosa? Útnak Vándora? Ki vagyok én? Ki ez az ember? ki kérdez, s ha szólok nem felel? Ki ez az ember? ki kínoz, de közben átölel? Ki ez az ember? És végül vajon megkövül? Ki ez az ember? ki érzi, lassan megőrül? Hát ki ez az ember? Ember? Állat? Darab vagy épp? Élet és halál? Talán puszta gép? Egy vajon, vagy összes? Ő az egész nép? Ki az az én, ki ezernyi útra lép, de szétszakad, az ócska rongy ha húzzák? Üvöltenék, ha mernék, mint élő vad ha nyúzzák. (2010.12.05) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
halo2 Posted December 5, 2010 Share Posted December 5, 2010 Meg e értettem milyen is a valodi lét elem, akinek keletem viszont szeretem tudtam mit éreztem és ő mit éreztet de a végén még is én véreztem Nem tudom jó e de a mondani valóm meg van benne.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gery11111 Posted December 6, 2010 Share Posted December 6, 2010 Nekem tetszett Ne hagyd abba az írást, gyakorolj, és fejlődj Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
halo2 Posted December 7, 2010 Share Posted December 7, 2010 Köszi Igazából rap-ben akarnék elhelyeződni.. Csend mi időnként megnyugtató,egy hajó mi messze sodortatótt,egy hang mi magához csalogatott Bánatott elnyomja a csend,lelkemet elfendte a rend,ez nem a mai trend,itt a The End... Kit magad elé képzeltél,ki iránt valamit még éreztél,ezzel a tudattal végleg el véreztél Ki csak ver én nem mer az nem is magyar ember!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
gery11111 Posted December 7, 2010 Share Posted December 7, 2010 Hát a rap nem az én világom, inkább a metálvilla ujjain belül érzem magam otthon, de ha ezzel ki tudod magad fejezni, akkor jó amit csinálsz sok sikert a további szövegekhez Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
halo2 Posted December 8, 2010 Share Posted December 8, 2010 Kösz szépen Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Batista Posted December 8, 2010 Share Posted December 8, 2010 Ha a rappet választod, mindig figyelj arra, hogy a szövegnek legyen mondanivalója. Ha csak beszélsz, a semmiről a levegőbe, hidd el nekem, nem élsz meg belőle. A lényeg, az, hogy mutass valami sajátosat, magadtól ird a szöveget, és ne utánozz másokat, az is lehet, hogy csak te fogod megérteni, a többek meg nézik: Mi akart ez itt lenni? halo2 ez neked szól. és ime egy még be nem fejezetlen szöveg: Üdvözlök mindenkit, itt frekzi MC beszél, amit én mondok, aza bibliárol mesél, ott azt irták hogy, kelj fel kicsit korábban, jah nem a bibiliában, hanem a koránban. De tok mindegy, hogy Isten or Allah, De lehet, hogy Allah-nak is tenor a hangja. Istennek picit, vastagabb a karja, de Allahnak is vastag lehet, ha akarja semmi értelme nincs igazából, csak játszottam a szavakkal egy picit. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
halo2 Posted December 8, 2010 Share Posted December 8, 2010 Nem a megélhetés a lét kérdése Nem is másolok én le senkit se Tudom nem oltani akarsz De lehet te is néha csak ... kavarsz Cenzúrázom a "csúnya" szavakat Nem leszek olyan mint egy olcsó kirakat Van ki alatt még mérleg is ki akad Ki nem érti mondani valómat Az csak nézze meg az anyósomat... (Ez csak úgy jött) Üdv.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
halo2 Posted December 8, 2010 Share Posted December 8, 2010 Mért csak övezve köveztek Mért nem inkább öleltek Mit életnek neveznek Hús melé jó leszek köretnek... Felkelsz tükrödnek rímelsz rendszerint érvelsz tudod egyszer itt lesz... Ezek a mai "szövegek" csak be kéne fejeznem csak hozzá kéne szednem egy két ötletet Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
halo2 Posted December 8, 2010 Share Posted December 8, 2010 Egy két idézet tőlem. Sok veszekedés minden szar hátán mikkor lesz minden szép mit a svédasztali tálcán. Van egy váza teli virággal van melyik hozzád jut tele hibákkal elvétve egy-két iránnyal van ki boldog ezzel a világgal.. Sokat bír a rakás ha sok benne a madár együtt érezni se ártana akár. Kiakasztó ez a közzösség nincs semi megbecsülés fejükre ráférne 1-2 centi kőszőrülés Halál csak egy út,mihez nem kérhetsz retúrt.. Ui:Sok mindent el vehetnétek,de ha meghallok mikrófont mellém tegyétek.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
halo2 Posted December 10, 2010 Share Posted December 10, 2010 Kell egy kis plusz tudom hirtelen nyúz akár a blúz messzire el ne fuss majd segít a dr.house.. Van mikkor rendel Van mikkor vedel Van mikkor viccel Van mikkor szível De van mikkor rímel És itt a vége.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
halo2 Posted December 19, 2010 Share Posted December 19, 2010 Egyszer így Egyszer úgy Van mindig egyenes út Nézd a horizont hogy fakul..! Szemedbe eközben egy láng életre gyúl... Más hibám nincs életem kincs ünnepekkor nem vagyok grincs nem kattan rajtam bilincs Nem használtam álcát,feltálalom magam tálcán.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
E.Draven Posted Január 7, 2011 Share Posted Január 7, 2011 Eltörött a szerelem, odalett a drága kincs Kacagok csak keservvel mint kinek már könnyes sincs Érted éltem, megérte ennyi évet várni rád Szebb voltál mint a réten a leggyönyörűbb vadvirág Angyalként az egekből csak azért szálltál le elém Hogy láthassam, mi az mi nem lehet soha enyém Négy fal között a sötétben, már régen nem gondolkozom Kényszerzubbonyban vergődve, csak az ajtót rugdosom Zihálva, reszketve a földön, vér csorog a homlokon Az idő áll, de én közben az éveket számolom Számolom a perceket, míg elérem az utolsót Lelkem halott, de a kezem faragja a koporsót Ráncos fáradt arcomon vér csorog a könny helyett Hátba szúrt a szerelem, ásót vonszol s eltemet Fehér sapkás hegyek felett messze már a léghajók Boldogabb bolygókra mennek, de én mégis maradok A megmaradt hamvak közt sorra veszem éltemet Hátha benned megtalálom vadvirágos rétemet... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.