NicK Posted November 6, 2005 Share Posted November 6, 2005 (edited) A szoftvercég teljesen az alapoktól építi fel beágyazott rendszerekbe és szerverekbe szánt mikrokernel operációs rendszerét, amely a megbízhatóságra helyezi a hangsúlyt. A Singularity kódnevű operációs rendszer fejlesztéséről a Slashdot számolt be, igaz, néhány információ már korábban hozzáférhető volt. Ezek közé tartozik a channel9 által készített videóinterjú http://channel9.msdn.com/ShowPost.aspx?PostID=68302 Jim Larusszal és Galen Hunttal, akik már jó ideje a projekten dolgoznak. A cél egy olyan teljesen új, az alapoktól induló szoftver kifejlesztése, amely megállja a helyét a beágyazott rendszerekben. Az operációs rendszer méretére jellemző, hogy jelenleg mintegy 300 ezer sorból áll. A legnagyobb részét C# nyelven írták, a többit pedig ennek közvetett leszármazottján, amelyet Sing#-ként említenek (azért közvetett, mert a Sing# a Spec# után következik a sorban). "A Singularity nem Windows. Minden egyes sort teljesen új alapokra helyeztünk" - erősítette meg Hunt az interjúban. A fejlesztés során nagy hangsúlyt helyeztek az egyes részek közötti függőségek csökkentésére, illetve a mikrokerneles megoldás életképességének bizonyítására. Ez utóbbi nem mérete miatt mikro, hanem azért, mert szinte csak a kommunikációhoz szükséges részeket foglalja magában - előnye a primitív felépítés, és a rendszer terhelésének minimalizálása. A Singularitiben minden folyamat úgynevezett Software Isolated Processzekben (SIP) zajlik, amelyek az izolációt, az elkülönítést hivatottak biztosítani. Erről bővebben a Microsoft kutatói részlegének weboldalán olvashatunk, ahol többek között egy 44 oldalas kutatási jelentés is megtalálható. A Singularity nem az első mikrokernel-alapú operációs rendszer, hiszen maga Hunt a Microsoft Watch-nak adott interjúban a Xerox PARC rendszerekre kifejlesztett Cedar-nak tulajdonította az úttörő szerepet. A meglepő az, hogy a Microsoft egy teljesen új, az eddigiektől eltérő projektet indított, amely semmilyen rokonságot nem mutat a Windows-vonallal. Ennek első eredményei máris megmutatkoztak: a 35 fős kutatócsapat tapasztalatait a többi részleg is igyekszik a maga számára hasznosítani, így például a Windows részei közötti függőségek csökkentésén dolgozó Core Operating System Division (COSD), illetve a biztonságért felelős csoport. A projekt tehát egyértelműen a beágyazott rendszerek, illetve némiképp a szerverek piacát célozza meg, azonban akár az asztali Windowsoknál is hozhat bizonyos újításokat. Mindez azonban még meglehetősen képlékeny, és az elvont technikai részleteken kívül nem sok mindent tudhatunk meg a fejlesztésről. Ennek előrehaladtával derül majd csak ki, hogy pontosan milyen szerepet is tölthet be az említett területeken. Forrás: http://www.sg.hu/cikkek/40575 Módosította Augusztus 30, 2007 spirituell Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
grabo Posted November 7, 2005 Share Posted November 7, 2005 Kíváncsi vagyok rá! Remélem megbízhatóbb lesz, mint a Windows! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.