Millye Posted Június 8, 2007 Share Posted Június 8, 2007 „Minek köszönhető a csótányok kiváló alkalmazkodóképessége?” A kérdést minden részletre kiterjedően nehéz, sőt szinte lehetetlen megválaszolni. Kezdjük azzal, hogy nem csak a csótányok, hanem általában az ízeltlábúak – különösen a rovarok – igen kitűnően alkalmazkodnak egészen szélsőséges környezetekhez is. A csótányok talán azért kerülnek jobban a figyelem előterébe, mert a városlakó ember már régóta próbál megszabadulni tőlük, mindez ideig kevés sikerrel. A csótányok szívósságát az a közszájon forgó mondás is alátámasztani látszik, miszerint egy esetleges nukleáris világégést csak a csótányok élnének túl. A csótányok nagy időelőnyben vannak velünk szemben. E rovarok mintegy 350 millió éve, még a karbon időszakban kezdték meg evolúciós fejlődésüket. E hosszú idő alatt szinte tökélyre fejlesztették a túlélési technikájukat. Ma mintegy 3500 fajuk létezik, de közülük csak néhány közismert kártevő. Ilyen például hazánkban a szinte mindenki által látott (és utált) közönséges vagy konyhai csótány (Blatta orientalis), a német csótány (Blattella germanica) és a nálunk ritkább amerikai csótány (Periplaneta americana). A fürdőszobában és a konyhában is fölbukkanó német csótány egyetlen nősténye évente elméletileg 35000 utódot is világra hozhat. Ez a termékenység óriási evolúciós előny. Minél több utódot hoz világra, annál nagyobb az esély, hogy lesz közöttük olyan, amely ellenáll a környezeti veszélyeknek, így például azoknak a mérgeknek, amellyel megpróbálunk megszabadulni e kellemetlen lakótárstól. A csótány rendkívül igénytelen. Noha meleg vidékekről származik, meglehetősen jól alkalmazkodott a hűvösebb éghajlathoz is. Természetesen itt is igyekszik jó meleg, nyirkos, zárt helyen átvészelni a telet. Ideális élőhelyet talált a sokemeletes lakótelepi házakban. Mindenevő. A morzsáktól a fogkrémig, a ragasztótól a hajszálig mindent elfogyaszt, de sokáig bírja a koplalást is. Lapos testével a legkisebb résekben el tud bújni. Éjszakai, fénykerülő életmódjával elkerüli a legtöbb természetes ellenségét. Ráadásul – méretéhez képest – igen gyors, sebessége eléri a 0,8 métert másodpercenként. Mozgásirányát is gyakran változtatja, ami szintén megnehezíti az elfogását. Az is tény, hogy sokkal ellenállóbb a radioaktív sugárzásnak, mint az ember, de ezzel nem áll egyedül a rovarok között. Az ecetmuslicának például meg sem kottyan a csótányt már rég elpusztító, halálos sugárzás. A csótány életrevalóságát Roger Gold amerikai entomológus szavai is alátámasztják: „Az utolsó élőlény a bolygón egy sziklán zuzmót "rágcsáló" csótány lesz.” Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lac_a Posted Június 8, 2007 Share Posted Június 8, 2007 És szerinte a zuzmók nem élőlény? Amúgy tudja mindenki, hogy aki/ami igénytelen jobban elviseli a fizikai változásokat. Amúgy érdekes cikk volt, kössz. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
akTa Posted Június 8, 2007 Share Posted Június 8, 2007 A növényeket nem igazán élőlényként szoták emlegetni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Me$$iáS Posted Június 8, 2007 Share Posted Június 8, 2007 jah én ugy tom hogy a csótány az egyetlen élölény ami túlélné Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
lac_a Posted Június 8, 2007 Share Posted Június 8, 2007 A növényeket nem igazán élőlényként szoták emlegetni. De, annak szokták. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jemo69 Posted Június 8, 2007 Share Posted Június 8, 2007 igen, a növények is élőlények... ronda bogaraké a jövő Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bécikeeee Posted Június 8, 2007 Share Posted Június 8, 2007 meg az ufóké amúgy egy csótány miután letépik a fejét még 9 napig él!... aztán éhenhal. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
biohazard Posted Június 8, 2007 Share Posted Június 8, 2007 Az entomologus az nagyon szép szó ám, de azért "eddegélő csótány" .... EDDEGÉLŐ?? na lol Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Millye Posted Június 8, 2007 Author Share Posted Június 8, 2007 Kijavítottam rágcsálóra... de ez sem jó mert mivel rágcsál..... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mertezaker Posted Június 9, 2007 Share Posted Június 9, 2007 Hát a férgek mindent tulélnek. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
killergang Posted Június 9, 2007 Share Posted Június 9, 2007 meg az ufóké amúgy egy csótány miután letépik a fejét még 9 napig él!... aztán éhenhal. Nah ez kemény... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pörköltszaft Posted Június 12, 2007 Share Posted Június 12, 2007 Na és a patkány meg a skorpió hol marad? Azok is elég szívós kis állatkák... Scorpions are incredibly resistant to radiation and have survived near ground zero at nuclear test sites. - National Geographic Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Millye Posted Június 12, 2007 Author Share Posted Június 12, 2007 Nekem skorpió a csillagjegyem... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pörköltszaft Posted Június 12, 2007 Share Posted Június 12, 2007 Nekem is amúgy Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
HolyCrap Posted Június 13, 2007 Share Posted Június 13, 2007 (jó az avatarod pörköltszaft én is bírom stewie-t) Kössz a cikket érdekes volt Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Hegylako01 Posted Június 14, 2007 Share Posted Június 14, 2007 az emlősöknek viszonylag gyenge az alakmazkodó kéepysége alószinüleg csak az üreg lakók élnék tul az atom katasztrófát. a csótáynank meg van za a előnye is hogy kegyetlen gyosran szaporodik és nagyon alkalmazkodó. évente uj vegyszerket kell bevetni elene mert emgszokja és imunis lesz rá. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
JaNeK2007 Posted Június 14, 2007 Share Posted Június 14, 2007 az emlősöknek viszonylag gyenge az alakmazkodó kéepysége alószinüleg csak az üreg lakók élnék tul az atom katasztrófát. a csótáynank meg van za a előnye is hogy kegyetlen gyosran szaporodik és nagyon alkalmazkodó. évente uj vegyszerket kell bevetni elene mert emgszokja és imunis lesz rá. lángszóró... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
L-P s.o.r.t. Posted Június 14, 2007 Share Posted Június 14, 2007 (edited) A növényeket nem igazán élőlényként szoták emlegetni. Azta ........... Ez durva volt! Szerintem a növények szintetikus anyagok :lol: :lol: Egyébként jah, a csotányok talán a legintelligensebb élőlények a Földön. Módosította Június 14, 2007 Nietzsche Kerüld a trágár kifejezéseket! (a csillagozás és egyéb helyettesítő karakter se elfogadott) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jemo69 Posted Június 14, 2007 Share Posted Június 14, 2007 egyértelmű, felírja kisujjból a Pitagorasz tételt... és a hölgy egyedeket is előreengedi a mosogatóhoz... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
L-P s.o.r.t. Posted Június 14, 2007 Share Posted Június 14, 2007 Az intelligencia eredeti jelentése alkalmazkodási képesség, az már más kérdés, hogy a sok "pro high skilles" átértelmezte és IQ teszteket kezdett legyártani, nem véletlen, hogy ezeket a teszteket nem tartják túl sokra, mert nem a valódi intelligenciát mérik. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
paulbig Posted Június 14, 2007 Share Posted Június 14, 2007 És szerinte a zuzmók nem élőlény? Amúgy tudja mindenki, hogy aki/ami igénytelen jobban elviseli a fizikai változásokat. Amúgy érdekes cikk volt, kössz. Az a vicc, hoyg a csótány nem igénytelen, nagyon tiszta élőlény, egyik műsorban láttam a diszkoverin, hogy folyamatosan tisztítják magukat Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.