Szipi Posted Május 30, 2007 Share Posted Május 30, 2007 Egy kaliforniai hídnál torpant meg a két eltévedt bálna Ismét utat tévesztett a kaliforniai Sacramento-folyóban azon két hosszúszányú bálna, melyek hetek óta a folyó deltájában köröznek. A két emlős egy nappal korábban már jelentős haladást ért el annak érdekében, hogy visszatérjen a Csendes-óceánba, ám egy forgalmas hídnál megtorpantak Bár a folyó egy relative szűk részén álltak meg a múlt héten, hétfőn már egy szélesebb részen sikerült megtorpanniuk, ahol igen sok hajó jár. A váltás egy bátorító lépés után következett be, melynek során az állatok 24 óra alatt mintegy 44 kilométert haladtak. Jelenleg csak úszkálnak, ám a szakemberek arra számítanak, hogy a bálnák meggondolják magukat, és tovább haladnak az óceán felé. Anya és borja a hétfői napot a Benicia-Martinez híd közelében töltötte, mintegy 83 kilométerre az óceántól. Először május 13-án szúrták ki a két emlőst a Sacramento-kikötőben. Mintegy 100 hajó szállította a bálnamegfigyelőket, a parti őrség pedig számtalan úszót tartóztatott fel, akik a bálnákat próbálták megközelíteni. A biológusok abban reménykednek, hogy amennyiben sikerül több mint két hét elteltével az állatokat a folyó sósabb vizébe terelni, az megkönnyítené a fizikai terhelést, melyet az édesvízi tartózkodás ró a bálnákra. A kutatókat különösen azon sebek aggasztják, melyek a hétvége során az állatok bőrén megjelentek. A kutatók egyelőre a bőrminták teszteredményeire várnak, hogy megállapíthassák a sebek okát. A hosszúszárnyú bálnák hosszú édesvízi tartózkodása komoly bőrkárosodáshoz vezetett, mely sérülékenyebbé teszi őket a kórokozókkal szemben, melyek természetes, sósvízi közegükben nem veszélyeztetné őket. A páros egészségügyi problémái ellenére, egyelőre nem tervezik a bálnákat a Golden Gate felé terelni. Ugyanakkor azt sem tudják előre vetíteni, hogy a bálnák mikor indulhatnak meg ismét. A kutatók egyelőre azt sem tudják, hogy a bálnák vasárnap kora délután miért indultak meg, ráadásul pontosan ugyanazon időpontban, amikor egy héttel korábban elhagyták a kikötőt is. Mindkét bálna mély sebekkel rendelkezik, melyeket valószínűleg hajócsavarok okoztak. Az állatorvosok úgy hiszik, hogy a vasárnap az állatokba fecskendezett antibiotikum lelassítja a károsodást. A kutatók felkészültek egy második dózisra is. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Október 16, 2007 Share Posted Október 16, 2007 Ezt még nem is olvastam! Mi lett a bálnák sorsa? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Október 17, 2007 Author Share Posted Október 17, 2007 sajna nem tudok róluk semmi mást. de azért elképesztő, hogy egy sós és édesvíznek ekkora hatása legyen rájuk. nem is tudtam. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Október 17, 2007 Share Posted Október 17, 2007 Végól is a halászlét se mindegy, hogy sózod vagy cukrozod... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.