Szipi Posted Május 30, 2007 Share Posted Május 30, 2007 Huszonnyolc új exobolygót fedeztek fel tavaly Az új felfedezések az ismert exobolygók teljes számát 236-ra emelik. A felfedezések nagy részét az év folyamán publikálták tudományos folyóiratokban. Az Amerikai Csillagászati Társaság honolului találkozóján történt bejelentés volt az első alkalom, hogy az eredményeket együttesen ismertették a közvéleménnyel is. A planéták a tavaly kiszúrt 37 új objektum között vannak. Ezek közül hét barna törpe. Az új bolygók nagy része talán hatalmas gázlabda, inkább olyan, mint a Jupiter, nem mint a Föld. Ám a kutatók szerint az új exobolygók megtalálásának egyre emelkedő aránya majdnem biztossá teszi, hogy a galaxisban apróbb, sziklás, potenciálisan lakható világok is vannak, melyek eddig elkerülték a felfedezést. Geoff Marcy kutató szerint végre kezdenek rájönni, hogy Naprendszerünk nem is olyan ritka jelenség. Több tízmilliárd bolygórendszer van odakinn, és nem kétséges, hogy néhányuk sziklás Föld. Mivel az exobolygók túl messze vannak, hogy közvetlenül meg lehessen azokat figyelni, a 28 új bolygót az úgynevezett Doppler-eltolódás segítségével kutatták fel. Ezen technika azon elméleten alapszik, hogy amennyiben egy csillag körül nem észlelhető bolygó kering, annak gravitációs vonzása némi "ingadozást" vált ki a csillagból érkező fény hullámhosszaiban. A 28 új bolygó felfedezése mellett, ezen technika fejlődése lehetővé tette, hogy egy svájci csillagász lemérje egy hatalmas exobolygó méretét, melyet Marcy csapata fedezett fel majdnem két évvel ezelőtt. Ezen bolygó, mely csaknem 22-szer nagyobb a Földnél, a Gliese 436 körül kering, mintegy 30 fényévnyire tőlünk. A bolygó méretéből és tömegéből a kutatók ki tudták számolni annak sűrűségét, mely a jelek szerint hasonló a Neptunuszéhoz Az eddig begyűjtött adatok alapján, több mint 200 milliárd csillag van a Tejút galaxisban, ezek legalább 10 százaléka rendelkezik bolygórendszerekkel - mondja Marcy. Az ismert összes, bolygónak otthont adó csillag legalább 30 százaléka pedig több mint egy planétával rendelkezik. Az idei évben felfedezett exobolygók közül legalább négy új, több bolygót felölelő csillagrendszer. A csillagászok rájöttek, hogy a legtöbb bolygónak otthont adó csillagok azok, melyek a nehezebb elemekben - mint szilícium, oxigén, vas és nikkel - gazdagok. Ez a kutatóknak újabb nyomvonalat ad arra nézve, hol keressenek lehetséges, lakható bolygókat. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Május 30, 2007 Share Posted Május 30, 2007 bár már költözhetnénk! Hátha a következő bolygonkat sikerül nem tönkre tenni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Május 31, 2007 Author Share Posted Május 31, 2007 én nagyon örülök mindig az újabb felfedezéseknek, hisz nem tudhatjuk mit hoz a holnap........ fura lenne egy új bolygóra költözni........ szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jemo69 Posted Május 31, 2007 Share Posted Május 31, 2007 ahhoz hogy költözhessünk vagy egy normális hajtóanyag kellene vagy egy féregjárat... sajnos egyik sincs... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Május 31, 2007 Share Posted Május 31, 2007 Nem biztos, hogy nincs, csak még nem ismerjük! A kettő nem ugyanaz! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
anavrin Posted Május 31, 2007 Share Posted Május 31, 2007 *bólogató szmájli* Csillagkapu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Sonic79 Posted Június 1, 2007 Share Posted Június 1, 2007 Én is szívesen költöznék egy új bolygóra már... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Hegylako01 Posted Június 2, 2007 Share Posted Június 2, 2007 inkább próbáljuk ezt rednbe tenni:) a csillagkapu elvileg lehetséges egyes nobel dijjas tudósok szerintnt egy vele a gond ogy elöbb el kell helyezni a msáik kaput a cél álomáson ami el tart egy darabig mert ezek a bolygók nagyon messze vannak ám. akor meg lehet hogy késő lesz... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jemo69 Posted Június 2, 2007 Share Posted Június 2, 2007 meg egy ilyen kapu megnyitására paks nem lenne elég... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.