Jump to content
PirateClub.hu

Ürögdi György - A régi Róma+Nero


Recommended Posts

Ürögdi György - A régi Róma+Nero

MTU1NjE2NQ.jpg

„A régmúlt időkbe vezetjük vissza az olvasót, az ókorba és annak legnagyobb városába, Rómába. De nem csupán ennek az antik nagyvárosnak épületeiről, terveiről, utcáiról, tehát nemcsak Róma köveiről szeretnénk beszélni, hanem a város lakóiról, az utcákon sétáló, a köztereken politizáló, a műhelyekben dolgozó rómaiakról, az eleven életről, a hétköznapok valóságáról”- mondja könyve bevezetésében a szerző. Hogy célját elérje, megkísérelte az élet százféle megnyilvánulását rendszerbe foglalni és a tárgyhoz képest könnyed formában, anekdotákkal fűszerezve elmondani. Bevezetőül a régi Róma történetét vázolja fel nagy vonásokban, majd leírja a várost, mintegy szemléltetve azt a keretet, amelyben a régi rómaiak éltek. Bemutatja Róma lakosságának társadalmi képét, a városi közigazgatást, megismerjük – többek közt – a rómaiak lakásgondjait, közellátási problémáit, a főbb kereső foglalkozásokat, szórakozásokat, sző esik azonban a mai olvasót annyira érdeklő műszaki létesítményekről, mint az utakról, vízvezetékekről és csatornákról is. Akik megszerették a latin irodalom nagyjainak felejthetetlen alkotásait, e könyv segítségével könnyen tájékozódhatnak a klasszikus művek olvasása alkalmával elkerülhetetlenül felvetődő kérdésekben.

Ürögdi Györgyöt nem kell bemutatni, hisz számos nagy közönségsikert aratott népszerű ókori történeti munka szerzője. Ebben a művében a magát nagy művésznek tartó, de véres bűnökkel, botrányokkal beszennyezett uralkodó, Nero életét és korát mutatja be a szerző az olvasónak.
Nerónak, ennek az extravagáns római császárnak az alakja már majdnem kétezer éve foglalkoztatja az írókat, költőket, történészeket. Ürögdi György lendületesen, izgalmasan ecseteli az eseményeket, egyben felhasználja az alkalmat arra, hogy elmondja Róma pusztulását, majd újjáépítését, a keresztények első intézményes üldözését. Minden életrajz – a jelenlegi is – számos más ókori figura jellemzésére, bemutatására is kitér, így válik a kötet életszerűvé, mozgalmassá és színessé.
A kötetben számos – nálunk alig ismert – képet közlünk, valamint térképet a tájékozódás megkönnyítésére.

pdf 1963-1977 68mb

https://data.hu/get/14401951/UROGPDF.zip

 

 

 

 

  • Like 3
  • Thanks 9
  • Upvote 1
Link to comment
Share on other sites

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...