slbp Posted Augusztus 19, 2024 Share Posted Augusztus 19, 2024 Laura Nowlin - Ha velem maradt volna romantikus 1. Laura Nowlin: Ha velem maradt volna 79% HA VELEM MARADT VOLNA, MINDEN MÁSKÉPP ALAKUL… Autumn és Finn régen elválaszthatatlanok voltak. Aztán valami megváltozott közöttük. Vagy ők változtak meg. Most mindent megtesznek azért, hogy ne vegyenek tudomást egymásról. Autumnnak ott van a barátja, Jamie, és a szűk baráti társasága. Finn pedig az a fiú lett a suliban, akit mindenki a közelében akar tudni. Ettől azonban Autumn minden találkozásukkor azzal az egyre erősödő és mardosó gondolattal küzd, hogy talán a dolgok másképp is alakulhattak volna. Talán együtt kellene lenniük. Augusztusban azonban a dolgok örökre megváltoznak. És ahogy telik az idő, Autumn kénytelen lesz szembenézni azzal, hogy mennyire másképpen alakulhatott volna az életük, ha soha nem váltak volna el útjaik… „Nem voltam Finny mellett azon az augusztusi éjszakán, de a képzeletem beleégette a jelenetet a tudatomba, így már emléknek tűnik. Természetesen esett. Finny egyenletes sebességgel hajtott az esőben a barátnőjével, Sylvie Whitehouse-szal, abban a piros autóban, amit az apjától kapott a tizenhatodik születésnapjára. Finny néhány hét múlva töltötte volna a tizenkilencet. Veszekedtek. Már senki nem tudja megmondani, hogy min. Mások szerint ez a történet szempontjából egyáltalán nem is fontos. Nem tudják azonban, hogy van egy másik történet is. Ez az első alatt és a számukra látható tények között rejtőzik. Nem tudják, hogy az én történetemben a veszekedés oka nagyon, de nagyon fontos.” 2. Laura Nowlin: Ha elmondtam volna 79% Bárcsak évekkel ezelőtt megmondtam volna neki, hogy szeretem, akkor most nem lennék itt… Finn mindig is szerette Autumn-t. Mert Autumn nem egyszerűen a szomszéd lány vagy az anyja legjobb barátnőjének lánya; Autumn a mindene. De ő nem a barátnője. A barátnője Sylvie, és Finn nem akar fájdalmat okozni neki, ezért Autumn nem tudhatja, mit érez valójában iránta. Finn legjobb barátja, Jack nem ennyire biztos ebben. Látta már együtt kettejüket. Az nem lehet, hogy Autumn nem tudja. És hogyan kellene támogatnia és egyben védelmeznie Finnt, amikor a szívfájdalom elkerülhetetlennek tűnik? Autumn könyvekkel veszi körül magát, és saját sorsát akarja megírni – de a való életben az ember nem mindig kap új fejezetet; a sors kegyetlen tud lenni a szerelmesekhez. Ez a három, különböző nézőpontból elbeszélt történet igazságok, tragédiák és váratlan, gyógyító kötelékek láncolatán keresztül folytatja Finn és Autumn szerelmének tragikus történetét. https://mega.nz/file/Z9skEIqR#P3WjXh3d3mbSc5euK6_qkGxPVA0U49IzHNO5xY25YTc 5 3 Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts