slbp Posted Augusztus 19, 2024 Share Posted Augusztus 19, 2024 Emily Henry: A boldogság otthona 81% Harriet és Wyn ideális párt alkotnak, mióta az egyetemen megismerkedtek. Összeillenek, mint a só és a bors, a tea és a méz, a homár és a zsemle. Kivéve most, az utóbbi közel fél évben, de ennek okait mindmáig nem tisztázták. És a legjobb barátaiknak sem mondták el, hogy szakítottak. Ezért kötnek ki nyár végén a maine-i tengerparti ház legnagyobb hálószobájában, amikor az immár évtizedes hagyományt ápolva összejön a baráti társaság. Itt bújnak el a világ elől, és töltenek együtt egy vibrálóan intenzív, azúrkékben játszó hetet. Feledik napi gondjaikat, és a tekintélyes mennyiségű sajt, bor, tengeri herkentyű és miegymás mellett együtt szívják a sós tengeri levegőt azokkal, akik a leginkább megértik őket. Csakhogy az idén Harriet és Wyn hazudik, mint a vízfolyás, és közben a világért sem akarják észrevenni, hogy mennyire vágynak egymásra még mindig. Eljátsszák hát a szerepüket: Harriet az ambiciózus rezidens sebész, aki sosem veszekszik, Wyn pedig a laza, nyugis sármőr, aki remekül leplezi a felszín alatti repedéseket. A terv hibátlan, legalábbis, ha jó messziről és naptejtől maszatos napszemüvegben nézzük… „Emily Henry évek óta a romantikus regények királynője, és ez nem fog egyhamar megváltozni.” Cosmopolitan Emily Henry: A könyvek szerelmesei 86% A romantikus komédia műfajának koronázatlan királynője harmadik regényében könyvrajongókról írt – könyvrajongóknak! Egy nyár, két ellenlábas és egy cselekményfordulat, amit egyikük sem látott előre. Nora Stephens élete a könyvek körül forog. Elolvasott mindent, ami elolvasható, ő maga viszont egyáltalán nem egy tipikus regényhős. Azaz nem hetyke, pimasz, merész csaj, nem laza, nyugis álomnő, és a legkevésbé sem cukorfalat. Hanem kőkemény irodalmi ügynök, aki legfeljebb az ügyfelei szemében hősnő. És akinek a vadvirágos réten piknikezés, a jóképű vidéki doki, a deltás pultos vagy más hasonló figurák helyett Charlie Lastrát, a mogorva New York-i könyvszerkesztőt dobta a gép. Igazi cuki találkozás lehetne ez hős és hősnő között, ha nem futottak volna már össze többször New Yorkban, és a megismerkedésük nem lett volna híján mindennemű cukiságnak. Nora jól tudja, hogy korántsem ideális regényhősnő, és Charlie is tisztában van vele, hogy nem ő a nagybetűs álomférfi. De miután újra és újra egymásba botlanak – a véletlenek olyan összjátéka folytán, amely cselekményszálat minden valamirevaló szerkesztő kukázna –, felfedeznek valamit, ami alapjaiban rengeti meg az önmagukról írt, gondosan megkomponált sztorijukat. „A tökéletes nyári romkom.” – Parade „Az egyik kedvenc szerzőm.” – Colleen Hoover, New York Times-bestsellerszerző „Emily Henry könyvei igazi ajándékok az olvasóknak: tökéletes bennük a szenvedély és a kedves évődés aránya. A szövegük könnyed, a karaktereik bűbájosak. Az egyetlen rossz bennük, hogy véget érnek.” – V.E. Schwab, az Addie LaRue láthatatlan élete New York Times-bestseller szerzője Emily Henry: Nyáron a párom 79% Két jóbarát, tíz nyári utazás, és egy utolsó esély a szerelemre Poppy és Alex. Két ember, akiben semmi közös nincs. Poppy vagány, belevaló csaj, Alex keki nadrágban jár. Poppy nyughatatlan világvándor, Alex jobban szeret otthon üldögélni egy könyvvel. Valamiért mégis jó, sőt, legjobb barátok lettek, mióta az első év végén Alex vitte haza az egyetemről Poppyt. A végzetes autóút óta sok minden történt, és messzire sodródtak egymástól (Poppy New Yorkban él, Alex pedig közös ohiói szülővárosukban), mégis minden nyáron együtt töltöttek egy csoda szép hetet. Egészen tavalyelőttig, amikor is minden összeomlott, és azóta nem beszéltek egymással. Poppynak megvan mindene, amire vágyott, mégis úgy érzi, hogy beleragadt a megszokott kerékvágásba. És amikor megkérdezik tőle, mikor volt utoljára igazán boldog, egyből tudja a választ: azon a bizonyos, balul végződött nyaraláson. Elhatározza, hogy ráveszi a legjobb barátját egy utolsó közös vakációra, ahol tiszta vizet önthetnek a pohárba, és rendbe jöhet minden. És Alex, valami csoda folytán, igent mond. Poppynak tehát egy hete van arra, hogy helyrehozza, amit elrontott. Ehhez azonban szembe kell néznie egy nagy igazsággal, amely szép csöndben mindig is ott állt a zökkenőmentesnek tűnő baráti kapcsolatuk útjában… A Nyáron a párom egy könnyed és szórakoztató szerelmes regény, amelyet különösen ajánlunk a Harry és Sally és az Egy nap rajongóinak. Emily Henry: Strandkönyv 81% January reménytelenül romantikus lélek, aki úgy beszéli el a saját életét, mintha egy sikerfilm hősnője lenne. Gus komoly íróember, aki szerint a szerelem csak mese. January történeteiben mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Gus kinyírja az egész szereplőgárdát. Egymás szöges ellentétei tehát. Mégis, több a közös vonásuk, mint gondolnánk: Két szomszédos tóparti víkendházban töltik a nyarat. Bénító alkotói válsággal küzdenek. Le vannak égve. És három hónap alatt kell megírniuk egy-egy bestsellert. Az eredmény? Egy fogadás! Műfajt cserélnek, és az nyer, akinek a könyvét előbb adják ki. A rizikó? Így, hogy egymás sztoriját mesélik, könnyen a feje tetejére állhat a világ… Emily Henry regénye immár egy éve uralja a nemzetközi sikerlistákat. A Strandkönyv a perzselő nyárban játszódó, szellemes szerelmi történet, amelyen az olvasó nagyokat nevethet, meg sírdogálhat is egy kicsit. A tökéletes kikapcsolódás, napsütés mellé vagy helyett! https://mega.nz/file/UgcmCSTQ#yJ0pJ3_t58rNCSpAMJ--vVGX-A4M1Wl6ANEjKdMHnAU 3 5 Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts