Jump to content
PirateClub.hu

Sztehlo Gábor - Háromszázhatvanöt nap


Recommended Posts

Sztehlo Gábor - Háromszázhatvanöt nap

covers-724508.jpg

Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, a Világ Igaza ebben a könyvben visszatekint 1944-es embermentő tevékenységére: a református Jó Pásztor Bizottság tagjaként a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával a nyilas uralom és Budapest ostroma idején csaknem 2000 üldözött gyereket és felnőttet mentett meg. A háború után az árván maradt gyerekek számára demokratikus alapon működő árvaházat hozott létre (Pax Gyermekotthonok, Gaudiopolis). Sztehlo munkásságának legfontosabb dokumentuma visszaemlékezése, amely jó másfél évtizeddel az események után, 1961-62-ben keletkezett svájci emigrációjában. Bár a szöveget életében nem adták ki, a svájci közeg jóval szabadabb emlékezési lehetőséget biztosított számára, mint a Kádár-kori Magyarország, ahol a zsidóüldözés története csak kellő ideológiai szigorral lett volna elbeszélhető nyilvánosan. A memoár az 1980-as évek elején jelentősen meghúzott, szerkesztett változatban jelent meg először: kötetünkben most a szöveg első teljes, csonkítatlan kiadása olvasható. A szöveg a sajtó alá rendező Kunt Gergely jegyzeteivel és utószavával jelenik meg. Sztehlo Gábor (1909-1974) evangélikus lelkész, pedagógus. pdf 3mb

https://data.hu/get/13959064/365NAPDF.zip

 

 

 

  • Like 3
  • Thanks 9
  • Upvote 1
Link to comment
Share on other sites

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...