Jump to content
PirateClub.hu

Avangers: The Secret War 2025.11.07


hankock
 Share

Recommended Posts

Az idei Comic-Conon Kevin Feige leleplezte, hogy miről fog szólni a Marvel Moziverzum 5–6. fázisa, és azt is megtudtuk, hogy mindezt két Bosszúállók-film fogja lezárni, A Kang-dinasztia és a Titkos háború. Ez utóbbi talán lesz olyan eposzi alkotás, mint a Végjáték volt, sőt, annál is nagyobbat szólhat, főleg, ha jó kezekben formálódik majd a sztorija. Erre garancia Michael Waldron neve, ugyanis ez az MCU-ban már jártas alkotó jegyzi majd a szkriptet.

Egyelőre még nem hivatalos, de bennfentes forrásokra támaszkodva közölte a Deadline, hogy Waldroné a megtiszteltetés, egyúttal a hatalmas felelősség, hogy ezt a mindent lezáró történetet formába öntse. Állítólag szeptemberben volt egy nagy találkozó a Marvel Studiosnál, ahol több írójelölt is összegyűlt, és ezen a bennfentesek szerint Michael Waldron tűnt a reakciók alapján az első számú jelöltnek. Az író fejlesztette a Loki első évadát, valamint neki köszönhetjük a Doctor Strange az őrület multiverzumában sztoriját, és azt sem szabad elfelejteni, hogy dolgozott a Rick és Mortyn is, sőt állítása szerint ő rakja össze Kevin Feige Star Warsának a forgatókönyvét is. A Doctor Strange 2. és a Loki egyaránt pozitív fogadtatásban részesült, bár a rajongók talán ez utóbbit jobban kedvelik. A Loki fontos széria is, hiszen első évada felkonferálta Kanget, pontosabban annak variánsát (A megmaradó), akinek kiiktatásával a címszereplő alteregója, Sylvie elszabadította a multiverzumot, így elkezdődhetett a Multiverzum Saga, amelynek a nagy konklúziója a Titkos háború lesz.

A Bosszúállók: A Kang-dinasztia 2025. május 2-án, a Titkos háború 2025. november 7-én kerül a mozikba a jelenlegi tervek szerint. A sztoriról még csak nagy vonalakban tudunk dolgokat, a képregények alapján sejtjük, hogy Kang (és mások) ármánykodásának köszönhetően megsemmisül, pontosabban szilánkokra hullik a multiverzum, a töredékekből pedig létrejön egy disztópia, ahol a túlélésért folyik a harc. Persze meglátjuk, Kevin Feige és Michael Waldron hogyan adaptálják ezt nagyvászonra, hiszen az MCU számos ponton eltért a nagy képregényes sztoriktól eddig is.

 

Forrás:

https://hu.ign.com/avengers-secret-wars/80667/news/megvan-ki-irja-a-bosszuallok-titkos-haboru-forgatokonyvet-es-neki-orulhetunk-mert-jartas-az-mcu-ban

 

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...