Jump to content
PirateClub.hu

Borenich Péter Rádiós műsoraiból (1974-2004)


franek62
 Share

Recommended Posts

Borenich Péter Rádiós műsoraiból (1974-2004)

3c09db85b42faa8381e1ecddf736b420.jpg

Elemi iskolai tanulmányait 1946-ban kezdte el Zircen. 1951-ben édesapját Borenich Kálmánt kinevezték a tési általános iskola igazgatójává. Ekkor költözött át a család ebbe a kis bakonyi faluba.

1954-ben felvették a veszprémi Lovassy László Gimnáziumba.

1956 októberében lelkesen vett részt a tüntetéseken. Tizenhat éves volt mindössze, amikor 1957 elején letartóztatták.

Az érettségi után – 1958-ban – Budapestre költözött és hat évig gyári munkás volt. Hiába próbálkozott felvételizni több felsőoktatási intézménybe is – az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi karára, a Testnevelési Főiskolára, a Színművészeti Főiskolára – helyhiány miatt mindig elutasították. Munkája közben megszerezte a finommechanikai műszerész szakvizsgát. Játszott a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár kézilabda csapatában, s rendszeresen szerepelt az üzem színjátszó csoportjában is.

1963-ban – Básti Lajos javaslatára – behívták a Magyar Rádióba bemondói meghallgatásra. Orgánuma miatt alkalmasnak találták, de mivel tájszólással beszélt, először egy évig beszédtechnikai órákra járt be a gyárból a rádióba. Végül is 1964-ben felvették. Ezután elvégezte a MUOSZ Újságíró iskoláját. Diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsész karán szerzett történelem-népművelés szakon.
1967-től – rádiós munkája mellett – elkezdte foglalkoztatni a Magyar Televízió is. Ő volt a Könnyűzenét Kedvelők Klubja műsorvezetője, később a Képzőművészeti Magazint is vezette, majd riportokat készített a Kékfény, a Kriminális és a Hőmérő című műsorokba.

A Magyar Rádióban különböző műsorokban lehetett hallani riportjait. 1973-ban elkezdett dokumentumdrámákat és dokműsorokat készíteni. Ennek eredményeként 1975-től a Rádiószínház dramaturgja lett. Nevéhez több száz tényfeltáró dokumentumműsor kötődik.

1992-ben Borenich Pétert megválasztották a Magyar Rádió Közalkalmazotti Tanács elnökének. A médiatörvény életbelépése után az Üzemi Tanács elnöke lett. Dolgozott a MUOSZ Elnökségében és Érdekvédelmi Bizottságában is.

Elvált, két gyermeke van: Gábor (1967) és Ákos (1979).

Negyvenkilenc évi munkaviszony után – 2007. május elseje óta – nyugdíjas. 

 

01.A Kenguru-galeri.mp3                 
02.Besúgtak a barátaim.mp3              
03.Miért tettem.mp3                     
04.Zsarolás,vagy alku.mp3         mp3 128kbps   181mb

https://data.hu/get/13644545/BORENMP.zip

 

  • Like 2
  • Thanks 4
Link to comment
Share on other sites

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...