franek62 Posted Augusztus 13, 2022 Share Posted Augusztus 13, 2022 Asperján György - A Labancz Anna gyilkosság A huszonhárom éves, elbűvölően szép Labancz Annát 1970. április 19-én hajnalban ölték meg. A magyar kriminalisztika történetében rendhagyó a gyilkosság, mert képtelen körülmények között, egy nővérszállás földszinti ablakában történt. A tettre készülőt a gyilkosság előtti órákban és rögtön azt követően többen látták. Alakjáról, sajátos mozgásáról, furcsa futásáról, fejformájáról, hajszínéről, arcának karakteréről, ruházatáról meglehetősen pontos és sokban megegyező leírást adtak – mégsem került rendőrkézre.Labancz Anna halála a honi kriminalisztika egyik legendás ügyévé vált, megoldása azóta sincs, noha a rejtélyt nyomozók generációi próbálták megfejteni, némelyek szinte már mániákusan. A városban azóta is pletykák terjengnek a szörnyű eseményről, biztosat azonban ma sem tud senki. A rendőrség ugyan 1990-ben megnevezte a gyanúsítottat, bizonyíték viszont nem volt. A szerző 1990-ben minisztériumi engedélyeket beszerezve megkezdte a teljes nyomozati anyag tanulmányozását. A jegyzőkönyvek, illetve Anna naplójának és leveleinek felhasználásával írta meg hiteles regényét. pdf 2mb https://data.hu/get/13391550/LABANCPDF.zip 6 13 1 Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts