Jump to content
PirateClub.hu

Horst Klengel - Nomádok az ókori Elő-Ázsiában és Az ókori Sziria története és kultúrája


Recommended Posts

Horst Klengel - Nomádok az ókori Elő-Ázsiában

covers-118440.jpg

A szíriai-arab sivatagos sztyeppéken ma is élnek nomádok és beduinok, vándor állattenyésztők, akiknek életmódja a sivatag és félsivatag körülményeihez alkalmazkodott. Honnan jönnek? Milyen múltban gyökereznek hagyományaik? Mifajta érintkezés volt köztük és a letelepült népesség között a korábbi időkben? Elképzelhető-e, hogy gazdálkodásuk és kultúrájuk terén hatottak egymásra? A szerző ezekre a kérdésekre keresve a feleletet – megeleveníti az előázsiai nomádok és félnomádok életét az i. e. 4-1. évezredben. Főként a Máriban feltárt királyi levéltár ékírásos szövegeire, valamint az Ószövetség adataira támaszkodik, de igénybe veszi az összehasonlító néprajzi anyagot is. Bár a források értelmezésében mindig óvatos, és sok kérdést megválaszolatlanul kell hagynia, ábrázolásában a nomád élet, de részben Elő-Ázsia – mindenekelőtt Mezopotámia – földműveseinek világa is, elevenen, a mindennapok ezernyi apró részletével áll előttünk. A könyvet nemcsak a szakember forgathatja haszonnal, élvezetes olvasmányt nyújt mindenkinek, aki akár a nomád élet, akár pedig az ókori keleti kultúrák iránt érdeklődik, vagy egyszerűen csak szereti a Bibliát. Horst Klengel professzor (*1932) az ékírásos történeti szövegeknek és Szíria ókori keleti történetének nagy nemzetközi tekintélyt élvező tudós kutatója. Az ókori kelet világát bemutató népszerű-ismeretterjesztő könyvei közül magyarul is megjelent: Az ókori Szíria története és kultúrája (Gondolat, Bp. 1977). pdf 47mb

 

https://data.hu/get/13206669/NOMADOKPDF.zip

 

  • Like 5
  • Thanks 12
Link to comment
Share on other sites

  • 2 years later...

Horst Klengel - Az ókori Sziria története és kultúrája

MTQwNzIyMw.jpg

Egy olyan korban, amelyben a régészeti kutatások évről évre Szíria múltjának új emlékeit hozzák napvilágra, s amelyben az új feliratos források olyan területeket nyitnak meg a történész előtt, amelyekről korábban csak keveset tudott, talán merésznek tűnik, ha az ókori Szíria történetének és kultúrájának áttekintésével a szélesebb, a kutatás speciális problémáin többnyire járatlan olvasóközönséghez fordulunk. Ha mégis vállalkozunk rá, akkor éppen azért, mert az utóbbi évek során felhalmozódott ismeretek nemcsak sokkal világosabban rajzolták meg azt a képet, amellyel Szíria ókori keleti fejlődéséről korábban rendelkeztünk, hanem jelentős kérdésekben meg is változtatták. Kézenfekvő, hogy ez az áttekintés csupán a kutatás pillanatnyi helyzetének mérlegét vonhatja meg. Az ókori Szíria történelmével és kultúrájával foglalkozó kutatás hosszú éveken át szinte kizárólag olyan forrásanyagra támaszkodott, amely a Nílus és az Euphratész menti fejlett és már jól ismert államalakulatok területéről származott, vagy amely Anatóliában, a régi hettita főváros, Hattusa romjai között került elő. Talán ez az oka annak, hogy Szíriával gyakran csak mint az ókori keleti történelem egyikfélreeső színterével foglalkoztak, vagy csupán az Ószövetség szemszögéből vizsgálták. Az utóbbi időben azonban Szíria területéről is fontos feliratos források kerültek elő, s ezek elsősorban az i. e. 2. évezred történelmét helyezték új megvilágításba; éppen ezért itt is főként ezzel az időszakkal foglalkozunk. Földrajzi helyzeténél fogva Szíria mindig is összekötő híd volt a különböző népek érintkezésében, s az anyagi és szellemi javak cseréje terén közvetítő szerepet játszott a Közel-Kelet népei és kultúrái között. Ez a könyv azt szeretné bizonyítani, hogy Szíria ezen túlmenően, önálló teljesítményével is hozzájárult az emberi kultúra fejlődéséhez.  pdf 1977 16mb

https://data.hu/get/14331769/OKSZIPDF.zip

 

  • Like 2
  • Thanks 4
Link to comment
Share on other sites

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...