Jump to content
PirateClub.hu

Alister E.McGrath - Meghökkentő értelem / Dawkins istene/Bevezetés a keresztény teológiába/Kálvin


Recommended Posts

Alister E.McGrath - Meghökkentő értelem

MTE4ODM1Ng.jpg

„Olyan korban élünk, amelyben az internethasználat általánossá válása könnyebbé tette az információhoz való hozzájutást és az ismeretek felhalmozását, mint valaha. Az információ azonban nem azonos a tartalommal, ahogyan a tudás sem egyenlő a bölcsességgel. Sokan érzik úgy, hogy szökőárként árasztja el őket a sok információ, amit nem tudnak értelmezni. (…) A természettudományok szellemi életereje abban rejlik, hogy képesek valamit mondani anélkül, hogy mindent el kellene mondaniuk. A tudomány egyszerűen nem képes megválaszolni az élet értelmét fürkésző kérdéseket, de ezt nem is lehet elvárni tőle – még kevésbé kikényszeríteni. (…) A keresztyénség szerint a dolgok rendszerébe bele van építve egy másik világra nyíló rejtett ajtó, ami a megértés, az élet és a reménység új útjára vezet. A hit összetett gondolat, és sokkal messzebb mutat annál, mint hogy egyszerűen kijelentse vagy megállapítsa egyes dolgokról, hogy azok igazak. A hit összefüggő meggyőződés, amely Istennek képzeletünket meghódító képességére mutat rá: ösztönöz, átformál bennünket, és elkísér az élet útján. A hit felette áll a logikailag bizonyíthatónak, mégis alkalmas rá, hogy racionális ösztönzést és alapokat nyújtson.”

Alister McGrath tizenhárom rövid, közérthetően megfogalmazott fejezetben beszél a természettudományok és a keresztyén hit sokrétű kapcsolatáról. A könyv lehetővé teszi a témához kapcsolódó legfontosabb viták lényegének megismerését, különösen is koncentrálva az „új ateizmus” leegyszerűsítő és sokakat elbizonytalanító, vallásellenes állításaira. A szerző célja, hogy az olvasó felismerje: a természettudományok és a keresztyén hit nem ellentétben állnak egymással, hanem együtt segítik az ember alapvető törekvését a világ átfogó, a tudományok által leírható kategóriákat meghaladó, életet gazdagító megismerésére.

 

pdf 29mb

https://data.hu/get/11032969/MGHKKNTRTLMPDF.rar
  • Like 4
  • Thanks 6
  • Upvote 4
Link to comment
Share on other sites

  • 6 years later...

Alister McGrath - Dawkins istene

MTE4ODM1Nw.jpg

A biológus Richárd Dawkins a világ egyik legnevesebb ismeretterjesztő írója, ugyanakkor talán a világ egyik legismertebb ateistája, akit a vallással szemben táplált negatív érzelmei tettek ismertté. Alister McGrath a történeti teológia professzora az Oxford Egyetemen, aki doktori címét viszont molekuláris biofizikából szerezte, így a legalkalmasabb arra, hogy vitába szálljon Dawkins – vallást támadó – nézeteivel. Ez a nyíltan és kitűnően érvelő könyv Dawkins nézeteinek kulcsfontosságú elemeit veszi górcső alá, így például a természettudományok és a vallás közötti konfliktust, az „önző gén”-elméletet és a tudomány szerepét a világ magyarázatában. A szerzőt elsősorban az foglalkoztatja, miként jut el Dawkins a darwini evolúcióelmélettől egy meggyőződéses ateista világképig, amelyet messianisztikus buzgalommal és megcáfolhatatlan bizonyossággal hirdet. Minden esetben ragyogó okfejtéssel bizonyítja Dawkins felfogásának tarthatatlanságát, sőt, ezt az ellentmondásos vitát egy lebilincselő stílusú, élvezetes olvasmányban adja közre. pdf 49mb 2004

https://data.hu/get/14157918/DAWISTPDF.zip

 

 

  • Like 4
  • Thanks 5
  • Upvote 1
Link to comment
Share on other sites

  • 6 months later...

Alister E.McGrath - Kálvin

MTQ3NDAzNA.jpg

Kálvinról aligha lehet elfogultság nélkül írni. A hagyományosan kialakult szélsőségek vagy szentként vagy szörnyetegként mutatják be. A fiatal oxfordi teológiatörténész, Alister E. McGrath könyve elkerüli ezeket a csapdákat, s nem esik azokba a hibákba sem, hogy igazságot akarjon tenni köztük. Könyve a XVI. századi protestáns reformáció egyik vezéralakjának mindmáig tartó hatását mutatja be, különböző összetevői szerint (többek között Kálvinnak a teológiai gondolkodásra, az egyházi reformra, a keresztény kegyességre, a politikára, a gazdaságra és a kultúrára gyakorolt hatását). Könyvének nagy újdonsága, hogy ezt a hatástörténeti szemléletet Kálvin életének és munkásságának ismertetésekor is alkalmazza, tehát magát Kálvint is egy komplex folyamaton belül mutatja be, a humanizmus, a középkor végi vallásos reneszánsz és az egész Európát megmozdító egyházreform bonyolult kölcsönhatásai között. pdf 16mb 1996

 

https://data.hu/get/14355500/KALPDF.zip

 

 

  • Like 4
  • Thanks 5
Link to comment
Share on other sites

Alister E.McGrath - Bevezetés a keresztény teológiába

MTQ3NDA1Mw.jpg

A keresztény teológusok nem kevés öngúnnyal „kánaáni nyelvnek” nevezik a maguk szakmai és a kívülállók számára nemigen érthető nyelvezetét. AIister McGrath szinte lehetetlen feladatot old meg könyvében, olyan bevezetést ad a keresztény teológia kétezer éves hagyományába, mely a „kívülállók”, de legfőképpen a „kezdők” számára érthetővé és világossá teszi a legfőbb kérdéseket. A könyv három fő része gyakorlatilag külön-külön is ugyanazokat a témákat tárgyalja, eltérő megközelítésben. Az első rész a keresztény teológia történetét, fejlődését és változásait mutatja he a legjelentősebb teológiai iskolák, irányzatok és alkotók nézetein keresztül, a kezdetektől napjainkig. A második rész a keresztény teológia szerkezetét írja Ie (módszereit, forrásait, anyagát, stb.), a harmadik rész pedig a keresztény teológia kulcsfontosságú témáit (Isten, Szentháromság, Krisztus, bűn és megváltás, üdvösség, egyház és kapcsolat a többi vallással) tárgyalja. pdf 4mb 1995

https://data.hu/get/14355501/KERTEPDF.zip

 

  • Like 4
  • Thanks 7
Link to comment
Share on other sites

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...