Jump to content
PirateClub.hu

Ruediger Dahlke - A betegség mint szimbólum+A függőleges világkép


Recommended Posts

Ruediger Dahlke - A betegség mint szimbólum

MTM2MDcwMA.jpg

 

 

„Az ember legjobb gyógyszere az ember maga.” – Paracelsus

A betegség – ahogy a szent iratokban is beszélnek róla – mindnyájunknak fejlődési lehetőség, így az Ön számára is az. Minden tünetnek lelki háttere van, és ezek feltárásával, megértésével lehetőséget kap arra, hogy a gyógyulás útjára lépjen. Lehet, hogy meggyógyul már rögtön a megértés által, de betegsége egyben feladat is, amelyet még ideig-óráig hordoznia kell, amíg megtörténik a teljes bevésődés.

Fontos megértenie, hogy teste csak a szimbólumok nyelvén tud szólni, tünetek nyelvén, s hogy a betegség „a sértődött lélek felkiáltása”.

A test mint forma, mindig a tartalom fizikai megjelenítője, nem lehet becsapni. Ha megvizsgálja testi jeleit, megtudhatja, miért sértődött meg a lelke. Ne várassa tovább! Ez az útmutató könyv segítségére lesz abban, hogy végre kiengesztelje.

Ruediger Dahlke neve fogalom, nem szorul bemutatásra, a fenti Paracelsus-idézet pedig egész munkásságának mottója. Célja, hogy az ember megértse betegsége kialakulásának mélyebb összefüggéseit, ezáltal önnön orvosává váljék. Mély meggyőződéssel, gyakorlati tanácsokon keresztül vezeti olvasóját e szemlélet megértéséhez, melyet egyszerű és könnyen érthető magyarázatokkal támaszt alá.

A mű felépítése páratlan: lexikonszerű szerkesztése lehetővé teszi, hogy az általunk kiválasztott helyen (pl. egy adott betegség vagy egy testtáj szimbolikus jelentésénél) felüssük a könyvet anélkül, hogy végig kellene olvasnunk a többi oldalt. Dahlke tizennyolc év állandó megfigyelői gyakorlata és tapasztalata által most a teljesség igényével vesz sorra mintegy négyszáz betegséget, és annak tünetegyütteseit.

Eddig megjelent írásainál sokkal komplexebb, több oldalról megközelíthető módszere a függőleges világkép alapján működik: a filozófia és az alapelvek ismertetése után a testtájakat és a problémazónákat vázolja. Ezután a betegségek és a tünetek, valamint az ezekhez rendelt szimbolikus jelentések következnek. Végül a lelki okok feldolgozására és feloldására ad gyakorlati tanácsokat, s mindezt ábécérendben!

Az általánostól, vagyis a testtájaktól/problémazónáktól a tünet, mint fókuszpont felé tartó vizsgálódás archetípusos mintát mutat. Ha így használjuk a könyvet, egyértelművé válnak számunkra azok az elsőre nem észrevehető, különböző síkok, amelyeknek köszönhetően betegségünk minden összefüggése feltárul előttünk, és nem csak kiragadott jelentéstartalmát értjük meg.

A gyógyuláshoz erő kell, az önmagunkba vetett hit pedig nélkülözhetetlen. De a gyógyulást elindító, legfontosabb kezdő lépéshez csak ritkán kínálkozik alkalom. Itt a lehetőség!

pdf 35mb

https://data.hu/get/10652179/BETEGSEGSZIMBOLUMPDF.rar
  • Like 4
  • Thanks 7
  • Upvote 3
Link to comment
Share on other sites

  • 7 years later...

Nicolaus Klein Rüdiger Dahlke - A függőleges világkép

MTM2MDcwMQ.jpg

A harmadik évezred kezdetén az emberiség már nem képes a racionális gondolkodás segítségével megoldani azt a „számtalan társadalmi és emberi problémát”, amellyel nap mint nap szembesül. Az adatok és tények halmozása senkit sem tesz boldogabbá, az ember egyre inkább elvész az információk erdejében.
A függőleges világkép segítségével olyan úton indulhatunk el, amely kivezet ebből a válságból. Az ősprincípiumokon alapuló analógiás gondolkodás, amely a jobb agyfélteke teljességre törekvő, intuitív gondolkodásmódjára épít, lehetőséget ad arra, hogy felismerjük a fizikai világban megjelenő dolgok mögött rejtőző egyetemes törvényszerűségeket. A szerzők részletesen megismertetik az olvasót a függőleges, analógiákon és szimbólumokon alapuló gondolkodás módszerével, ezenkívül több mint száz táblázatot állítottak össze, amelyekben a tizenkét állatövi jegyhez rendelték az egyetemes világrend egyes életterületeken és tudományágakban megnyilvánuló formáit. A függőleges világkép hasznos segítőtársa lehet mindazoknak, akik fel akarják lebbenteni a fizikai világ mögött rejtőző teljességet eltakaró fátylat, és fejleszteni szeretnék intuitív gondolkodásmódjukat és transzcendentális érzékelésüket. pdf 10mb 2011

https://data.hu/get/14311160/FUGVILPDF.zip

 

 

 

  • Like 4
  • Thanks 5
Link to comment
Share on other sites

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...