Jump to content
PirateClub.hu

UFE III: szupertakarékos tanulmány a Daihatsutól


tibiole
 Share

Recommended Posts

UFE III: szupertakarékos tanulmány a Daihatsutól

 

A Tokióban kiállított apróság 1,4 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren. A Daihatsu tervezői persze mindent megtettek annak érdekében, hogy a tanulmány minél hatékonyabban működhessen.

 

user posted image

 

Elsősorban a légellenállást próbálták minél lejjebb szorítani. A 3,4 méter hosszú jármű homlokfelülete minimális: szélessége 1,46, magassága pedig 1,2 méter, ráadásul az övvonal felett az autó jóval keskenyebb, mint alatta. Emellett a karosszéria formatényezője mindössze 0,168, ami nem is csoda, hiszen a cseppforma járművön egyáltalán nem találunk kilógó alkatrészeket.

 

user posted image

 

A hajtásláncot is úgy alakították ki, hogy minél kevesebb üzemanyagot fogyasszon; a 660 köbcentis, háromhengeres motor két villanymotorral együttműködve mozgatja az apró járművet. A takarékosság persze kompromisszumokat követel. Az UFE III mindössze három személy szállítására alkalmas; a sofőr középen foglal helyet, két utasa pedig mögötte, egymás mellett ülhet a repülőgépekére emlékeztető kabinban.

 

user posted image

 

A Daihatsu tanulmánya természetesen szigorúan kísérleti jármű, gyártásról szó sem lehet, de a kifejlesztésével nyilván értékes tapasztalatokhoz jutottak a Toyota kisautó-márkájának szakemberei, amelyeket később a szériamodellek megtervezésénél is felhasználhatnak.

Link to comment
Share on other sites

  • 3 weeks later...

húhú, de csúnya szegény smile.gif

ha ezt a kocsit ma forgalomba helyeznék, és meg lehetne venni, akkor biztos kurva drága lenne, akinek meg arra futja azt nem érdekli nagyon hogy 2 vagy 8 litert fogyaszt.

Persze később még olcsóbb lehet amikor sok van, meg jó öltet. (Az is oda van írva a cikkbe, hogy gyártani sem fogják, nem kell megkövezni, csak egy elmélet volt tongue.gif )

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...