Jump to content
PirateClub.hu

Filléres Neppertrükk: lökhárítófelújítás lángszóróval


ica
 Share

Recommended Posts

Ne bohóckodjon szilikonsprével, varázskencékkel. Pörzsölje meg a műanyagot, olyan lesz, mint az új!

 

Amikor először próbáltam ki a módszert, nem voltam biztos benne, hogy működni fog. Fogalmam sem volt, nem vágja-e tönkre a nagy plasztikdarabot. Én találtam fel, előtte sehol, senkitől nem láttam. Egy rendes feltaláló pedig saját magán, legalábbis saját tulajdonán kísérletezik. Pillanatok alatt kiderült, hogy tökéletesen működik, de nem árt óvatosnak lenni.
 
7224625_f707267f956f71672b385c8809311953
 
 
Az is kiderült közben, hogy sajnos nem ebből a zseniális újításból fogok meggazdagodni. A feltalálók élete nehéz és rögös, nem elég, hogy ha nem védeti le az ember a szellemi termékét, mások ellopják, de sajnos az is előfordul, hogy ugyanazt a találmányt egymástól függetlenül többen is megálmodják. Ez a helyzet a perzselős trükkel is, másnak is eszébe jutott. Ettől még működik.
 
7223195_489fc2224b8124060df5e534d83d025e
 
Az alapötletet egy plexisműhelyben lestem el, ugyanis a ledarabolt plexi alkatrészek élét szúró lánggal „polírozzák” tükörfényesre. És itt a szúróláng a fontos. Minden más használhatatlan, nem csak az öngyújtó, gyufa, vagy gyertya lángja, de a szimpla hőlégfúvó is csak kárt fog okozni, ne is próbálják ki. Ha a hőpisztolyuk nagyon nagy teljesítményű, és van hozzá szűkítő feltét, egy próbát megérhet, de máskülönben kudarcra van ítélve a dolog. Tudom, próbáltam.
 
Videó:


http://auto.indavideo.hu/video/Neppertrukkok01

Azért kell szúróláng, mert a beszürkült, lemattult műanyagnak csak a felületét szeretnénk felmelegíteni, ha az egész anyag megmelegszik, megolvad, elveszti a formáját, textúráját, és dobhatjuk az egészet a francba. A szúróláng épp csak megkapja a plasztik felületét, szépen visszanyeri eredeti színét, a rücsis felület sem sérül, pont úgy fog kinézni, mint amikor forrón kiköpte a fröccsöntő gép.
 
 

7224641_0c5c2d4dbc161faf1d33e6590d147948

 

Természetesen mindenki saját felelősségére pörzsölgessen, senkinek nem veszünk új díszlécet, lökhárítót, ha amorf göbbé zsugorodik a plasztik, nekünk ne sírjon, ha felgyújtja a kocsiját, felhólyagosodik a fényezés. De a videókon látszik, hogy minimális odafigyeléssel egész szép eredményt lehet elérni. Ha egy ilyen kezelés után adunk a műanyagoknak egy kis ápolószert, tökéletes lesz a látvány, és tényleg nem csak a következő mosásig fog tartani.
 

Mire figyeljen?

- Először is, korántsem biztos, hogy minden fényezetlen műanyag lökhárító, díszléc, tükörház anyaga így reagál a kezelésre. Eddig még csak olyannal találkoztam, amelyik szépen visszanyerte eredeti színét, de lehet olyan, amelyikkel nem működik a módszer.
- Aztán vannak javított plasztikok, amiket a hegesztés, egyengetés után fényezték, speciális, rücskös felületű műanyagot imitáló festékkel. Na, ezeken biztos nem fog működni.
- A műanyag melletti fényezett felületeket érdemes lemaszkolni fényezők által is használt papírszalaggal. Szigetelőszalagot, más műanyag alapú ragasztószalagot nem érdemes próbálni, pillanatok alatt el fognak olvadni – a papírszalag éle is pikkpakk lángra kap, szóval csak óvatosan.
- Csak rövid időre szabad egy adott pontra tartani a lángot, különben randán megolvad a műanyag, és az ilyen hangos káromkodással és csapkodással jár. Inkább többször, gyorsan húzza át a felületen a lángot.
- Aki a tűzzel játszik, bepisil, nagymamám aszonta. Lefekvés előtt intézze el a folyóügyeket, hátha a nagyinak volt igaza.

 



Totalcar

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...