hankock Posted Május 25, 2014 Share Posted Május 25, 2014 A kultikus rendező bejelentette, hogy több mint 90 percnyi leforgatott anyaga van még a 2012-es Django elszabadul című filmjéhez, amely végül nem lett felhasználva. Úgy gondolja, van még potenciál Django történetében, és ebben a másfél órányi anyagban is több van annál, hogy csak a DVD és BluRay lemezeken szerepeljen "extra"-ként. Így végül úgy döntöntött Tarantino, hogy az eredeti 165 perces filmet kiegészíti a még meglévő 90-nel, így lesz egy bő 4 órás anyaga, amelyet részekre darabolva, sorozatként juttatna el a rajongókhoz valamelyik tévécsatornán keresztül. A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon jelentette be ezt a nem mindennapi elképzelését Tarantino: "Van négy órányi anyagom. De nem szeretnék egy négy órás filmet csinálni. Inkább felosztanám négy darab egyórás fejezetre. Így lenne egy négy epizódból álló minisorozat (amelynek minden epizódja 60 perces lenne), amelyet a tévékben lehetne leadni." Na, erre nem számítottunk annyi szent. De mindenképpen szívesen fogadnánk a felszabadított rabszolga, Django kibővített történetét, ha Tarantino ötlete tényleg megvalósulna. Még másfél órányi, eddig nem látott anyag egy kétszeres Oscar-díjas filmből, amelyben olyan nagyszerű színészek nyújtanak fantasztikus alakításokat, mint Jamie Foxx, Christoph Waltz, Leonardo DiCaprio, Kerry Washington és Samuel L. Jackson. Kíváncsian várjuk, hogy tényleg megvalósul-e a sorozat, vagy megmarad egy kósza ötletnek Quentin Tarantino zseniális gondolatai között. cinestar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.