Venheidem Posted Március 22, 2014 Share Posted Március 22, 2014 Fényes jövőre számít a BMW A BMW új, elektromos irányvonalának képviselői igencsak nagy sikereknek örvendenek. Az i3 esetében már a gyártási darabszám megemelésén munkálkodnak, míg az i8 első példányait is tűkön ülve várják már a vásárlók. A müncheni székhelyű gyártó tehát elégedett lehet az i szériájuk iránti kereslettel, de az előrejelzések alapján a nem is olyan távoli jövőben akár meg is sokszorozódhat a kereslet. Norbert Reithofer a BMW AG menedzsmentjének vezetője azt nyilatkozta, hogy 2020-ra könnyedén 100.000-re nőhet az egy évben eladott elektromos BMW-k száma. Ez persze még mindig semmi a Tesla nagyvonalú, 500.000 darabos becsléséhez képest, de a 2013-ban eladott összesen 20.000 darab konnektorról tölthető hibrid ellenében már impozáns.Reithofer úr azt is elmondta, hogy 2018-ig nagy iramban növekedni fog a kereslet, míg végül 2020-ban érheti el a márka a kívánt, hatszámjegyű eladásokat. Arról is beszélt, hogy bizony a külső nyomás is hatással van a gyártóra, hiszen ahhoz, hogy meg tudjanak majd felelni az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási normáknak, mindenképpen el kell érniük a 100.000-es álomhatárt a konnektoros elektromos autók gyártásában. Ezek a villanyos járművek persze csak egy részét képezik a BMW károsanyag-kibocsátást csökkentő stratégiájának. A napokban tartott sajtóeseményen – amin Vajda János kollégánk is részt vett – Reithofer úr így nyilatkozott: „a vásárlói igények az i3-mal kapcsolatban meghaladták az elképzeléseinket. Hisszük, hogy a teljesen elektromosan működő, zéró károsanyag-kibocsátású hajtásláncok a jövő megoldásai a sűrűbben lakott területeken és a nagyvárosokban. Az akkumulátor technológia fejlesztésén továbbra is dolgozunk. A nulla emissziós hosszú távú autózáson dolgozunk, melynél nagy lehetőség rejlik az elektromos autók üzemanyagcellás változatában.”Arról ugyan nem beszélt a vezető, hogy utóbbi technológia 2020-ra hol fog tartani, de a Daimlerrel és a Nissan-Renault csoporttal való együttműködésből 2017-re megszülethet az első megfizethető üzemanyagcellás elektromos autó, mellyel nagyot dobbanthatnak a piacon. A BMW tervei tehát úgy tűnik beváltak, és megérte hosszú éveket várni az i széria piacra kerülésére. F1-live Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.