hankock Posted Március 21, 2014 Share Posted Március 21, 2014 Vörös Koponya visszatér az Amerika Kapitány 3-ban? Alig pár hét van hátra az Amerika Kapitány - A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier) premierjéig, máris szállingóznak az infók az Amerika Kapitány 3-ról (Captain America 3). Az első két film forgatókönyvírójától, Christopher Markustól és Stephen McFeelytől kérdezték meg, hogy az alapokat adó képregény mely részeit láthatjuk a harmadik felvonásban, amelyre Markus azt a választ adta, hogy a tervek szerint felvezetik a Grand Directort. Róla annyit érdemes tudni, hogy Amerika Kapitány és Bucky időugrása után újra megpróbálnak szuperkatonákat létrehozni, és ezek kapták a Grand Director nevet. Az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló története az 1940-es évekből napjainkba nyargalt át, szóval az már egy újabb érdekes kérdést vet fel, hogy hogyan hozzák vissza a jelenbe a szóban forgó Grand Directort. Markusék nem akarták azonnal visszahozni Vörös Koponyát (Hugo Weaving), aki az első részben nem halt meg, viszont nem árt, ha kicsit tovább azon a helyen marad, ahová küldték. Egyértelmű, hogy a karaktert valamikor viszontláthatjuk, ami arra enged következtetni, hogy az Amerika Kapitány 3-ban tér vissza. A harmadik felvonást a második rész rendezőinek, Anthony Russónak és Joe Russónak kell leszállítania 2016. május 6-ára. Forrás:filmnews.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Április 8, 2014 Author Share Posted Április 8, 2014 Amerikában tényleg 2016 május 6-án küldik majd mozikba az Amerika kapitány 3. részét, rögtön a Superman vs. Batman ellen. A forgatókönyvírók és rendezők maradnak, ami nem olyan meglepő a második rész sikerét nézve. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Augusztus 30, 2014 Author Share Posted Augusztus 30, 2014 Még nem mondhatom el, hogy ki fog szerepelni a filmben, de azthiszem a rajongók ki fognak borulni, amikor meghallják." -újságolta a rendező, hozzátéve, hogy a Marvel szuperhőseivel az a cél, hogy egy-egy kerek egész trilógiát hozzanak létre. "Ahhoz, hogy a történetmesélés megfelelő legyen, szükséged van egy kezdetre, egy középpontra és egy befejezésre. Ez az a természetes ív amit mindannyian végig követünk a narratíva során." Russo egy leköszönő karakter lehetőségéről is beszélt, amiről a folytatásban, kissé SPOILEResen, mindent megtudhattok. Szóval az új film Chris Evans Kapitányos napjainak végét jelentheti? "Az a nagyszerű a Marvel univerzumban, hogy akárcsak a kiadott tartalmak száma, maga a világ is hatalmas és minden kapcsolatban áll mindennel. A karaktereknek meglesznek a magas és mélypontjaik, hogy úgy mondjam, aztán pedig átadják a stafátát más hősöknek. Ahogy a filmes univerzum is halad előre, egyre világosabbá válik, hogy ez a világ is kezdi felvenni ezt a mintát." Egyenlőre annyit tudunk, hogy a Bosszúállók: Ultron kora után Evans szerződése már csak két filmre vonatkozik. Illetve az is világos, hogy a képregényekben a Tél katonája (Sebastian Stan) és Sólyom (Anthony Mackie) már vették át a Kapitány helyét. Mivel Russo lezárná a jelenlegi Amerika Kapitányos történetszálat, és új színész cinestar kezébe adná a pajzsot, valószínűleg Evansot még látni fogjuk egy Marveles filmben mielőtt az Amerika Kapitány 3-ban valaki leváltaná a szuperhős szerepből. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Január 14, 2015 Author Share Posted Január 14, 2015 Chris Evans csillagokkal és sávokkal töltött napjai rövidesen véget érhetnek, hiszen a színész 6 filmre szóló szerződése az Avengers: Infinity War-ral véget ér és a képregényekhez híven, valószínűleg ő is tovább adja a pajzsot. Ha pedig ebből indulunk ki akkor két esélyes van erre. Az egyik a Tél katonája Bucky Barnes, azaz Sebastian Stan a másik pedig Sólyom, vagyis Anthony Mackie. Mackie egy interjúban részletezte, hogyan cserélgetett gazdát Amerika Kapitány pajzsa az évek során és hozzátette, ha egyszer ő kapja meg akkor nem engedi el többé. "Nos, amint tudjátok rengeteg feldolgozása létezik a képregényekben, mi pedig most megyünk a Polgárháborúba. Úgyhogy a képregényekből kiindulva, a Kapitány először Buckynak adja a pajzsot, majd ő visszadja neki, ezután én kapom meg... Utána Bucky feleségül veszi Fekete Özvegyet, szóval nálam marad a pajzs, de én is visszaadom a Kapitánynak, végül pedig úgy dönt, hogy inkább megöregszik és újra hozzám került. Most pedig már nem adom oda senkinek." Függetlenül attól, hogy Mackie Amerika Kapitány pozíciójára pájázik, a Sólyom szárnyai már így is elég menőek voltak A tél katonájában. A színész azonban azt mondta, hogy "az új Sólyom jelmez sokkal jobb lesz majd, mint a régi." Az persze nem derült, hogy külsőre fog-e jobban festeni, vagy esetleg új funkciókkal is bővül a szerkezet, de már nagyon várjuk, hogy ismét lássuk a szárnyalni a színészt. cinestar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Január 14, 2015 Author Share Posted Január 14, 2015 Áprilistól forog az Amerika Kapitány 3 Anthony Mackie visszatér az Amerika Kapitány 3-ban, vagyis a Captain America: Civil Warban, ami minden bizonnyal 2016 egyik nagy várományosa. A színész elárult néhány részletet a forgatásról. Áprilisban kezdődik a forgatás, és a tervek szerint öt hónapon át fog tartani. A kezdőhelyszín Atlanta lesz, a Kapitány szülővárosa, de ellátogat még Puerto Ricóra és Berlinbe is a stáb. A további részletek váratnak magukra, viszont az imént elhangzottak hitelesnek tűnnek. Forrás:filmnews.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Október 21, 2015 Author Share Posted Október 21, 2015 Még nagyon sok van hátra az Amerika Kapitány: Polgárháború premierjéig, de ez nem azt jelenti, hogy ne dübörögne a marketing vonat. Talán a Bosszúállókat nem várták ennyien (vagy legalábbis nem reklámozták ennyire), mint ezt a filmet, ami végülis betudható egy Bosszúállók 2.5-nek látva a rengeteg ismert karaktert, akik most mind kaptak egy-egy saját koncepciós rajzot. Első körben természetesen a két csapatkapitány: Amerika Kapitány (Chris Evans) és Vasember (Robert Downey Jr.), akik nem fogják kímélni egymást, illetve az újak: Hangya (Paul Rudd), aki rögtön új szerkót is kap, és Black Panther (Chadwick Boseman), őt most láthatjuk először, talán már a filmes harci felszerelésben, de egyelőre még nagyon hasonlít a képregényesre. Aztán van nekünk egy Tél Katonája (Sebastian Stan), aki szerencsére visszatér, ezúttal már a Kapitány oldalán. Fekete Özvegy (Scarlett Johansson), megint új frizurával és Sólyomszem (Jeremy Renner) még mindig halál laza, hogy egy darab íjjal lezúz mindenkit. A végére pedig War Machine (Don Cheadle) is fejlesztéseket kap: Mellettük még annyi fontosabb szereplő fog feltűnni, hogy felsorolni is nehéz: Vízió (Paul Bettany), Skarlát Boszorkány (Elizabeth Olsen), 13-as ügynök (Emily VanCamp), Baron Zemo (Daniel Brühl), Crossbones (Frank Grillo), Thaddeus “Thunderbolt” Ross tábornok (William Hurt) és Martin Freeman egyelőre ismeretlen szerepben. A rendező páros továbbra is Joe és Anthony Russo, akik már az előző Amerika Kapitány filmet is dirigálták, de a Marvel a Bosszúállók két részes Infinity Warját is rájuk bízta. A forgatókönyvet Christopher Markus és Stephen McFeely írta. Premier 2016. május 6-án… nagyon-nagyon messze van ez még. https://twitter.com/MoovieNewsTweet/status/651576809830653952/photo/1?ref_src=twsrc^tfw https://twitter.com/comicsxaminer/status/651589808272240640/photo/1?ref_src=twsrc^tfw cinestar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gazi Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 Amerika Kapitány : Polgárháború Szinkronos és feliratos trailer szinkronos https://www.youtube.com/watch?v=oBcEEyRUe-c feliratos https://www.youtube.com/watch?v=jLDsG4ejtKE forrás http://cinestar.hu/amerika-kapitany-polgarhaboru-utos-az-elso-trailer/ Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gazi Posted Február 8, 2016 Share Posted Február 8, 2016 super bowl tv előzetes https://www.youtube.com/watch?v=0L7iH3foZU0 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gazi Posted Március 1, 2016 Share Posted Március 1, 2016 Forgatási képek http://filmbuzi.hu/archives/2016/03/01/kepeken-a-civil-war-keszulese/ Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gazi Posted Március 9, 2016 Share Posted Március 9, 2016 Utolsó teaser a holnapi utolsó trailer előtt.... https://www.youtube.com/watch?v=diPbos_vaM4 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gazi Posted Március 10, 2016 Share Posted Március 10, 2016 Marvel's Captain America: Civil War - Trailer 2 2 és fél percben, Pók is beköszön....meg a Párduc, meg a Hangya....meg a többi állat.... https://www.youtube.com/watch?v=dKrVegVI0Us közben kijött a magyar feliratos https://www.youtube.com/watch?v=yA0Mb93l6Hw Mivel egy csomó helyen ezzel kezdik, nem érzem spoilernek... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.