VolvoFH12 Posted Január 25, 2014 Share Posted Január 25, 2014 (edited) Új Batman eredetsztori lesz a Gotham tévésorozatban Néhány hónapja jelentette be a Fox és a DC, hogy Gotham címmel készítenek tévésorozatot – melyben James Gordon lesz a főszereplő, és a szuperbűnözőktől hemzsegő város mindennapjait az ő, és nem pedig Batman szemszögéből mutatják be. Egy most készített interjúból azonban kiderül, hogy azért Bruce Wayne-nek is jut szerep, írja a Geektyrant. Kevin Reilly, a Fox Entertainment elnöke mondta el, hogy a fiatal Bruce Wayne is szerepelni fog a sorozatban, végig fogjuk kísérni az ő pályafutását is egészen addig a pontig, ahol érdekessé válik. Jelenleg is megfelelő gyerekszínészt keresnek, aki a 12 esztendős Bruce-t játszhatja. A sorozatban rengeteg ismerős karaktert láthatunk majd: Gordon nyomozót, még mielőtt felügyelő lenne belőle, a Pingvint, a Macskanőt és a többieket. A sorozatból megtudhatjuk majd, kik voltak ezek a szereplők, mielőtt azzá váltak volna, amilyennek a képregényekből ismerhetjük őket. És persze lesz egy csomó olyan karakter is, akiről még sosem hallottunk. Bruce Wayne mindenesetre a sorozat alatt megmarad Bruce Wayne-nek: Batman egészen a sorozat legvégéig nem fog megjelenni. Módosította Január 26, 2014 SzegediXY legközelebb légyszíves linkeld a forrást Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Augusztus 7, 2014 Share Posted Augusztus 7, 2014 https://www.youtube.com/watch?v=o3MWXRT7GU8 1 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.