hankock Posted Január 18, 2014 Share Posted Január 18, 2014 Már hónapok óta hallani arról, hogy a Mercedes új sportkocsi bevezetésére készül, mely az SLS-t válthatja le. Az SLC-ként, illetve GT AMG néven is emlegetett autóról alkotott véleményét most a formatervező csapat vezetője is kifejtette. Gorden Wagener szerint nem volt könnyű feladat felülmúlni az SLS-t, de azt ígéri, az utód minden idők legszebb Mercedese lesz. A németek újdonságáról már kémfotók is készültek, Wagener szerint pedig azok, akik leplezetlenül látták az autót, a Jaguar E-type-hoz hasonlították. Igaz, szerinte a Mercedes formája sokkal időt állóbb lesz, igazi klasszikus válhat majd belőle az évek során. Az SLS rövidített platformjára épülő autó négyliteres, ikerturbós V8-ast kaphat, így közel 500 lóerős teljesítménnyel lehet a Porsche 911 kihívója. Ennél minden bizonnyal erősebb változat is készül majd. A jelenleg C190 munkanéven futó sportautó végleges neve még kérdéses, jelenleg a GT AMG tűnik valószínűnek. A hivatalos bemutatót a hírek szerint júliusban, a Formula-1-es Német Nagydíj hétvégéjén tartják. A jövő év elejére talán már a kereskedésekbe is eljut az SLS-utód, melynek alapára 110 ezer euró (33 millió forint) körül lehet. index.totalcar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.