hankock Posted December 8, 2013 Share Posted December 8, 2013 2010-ben mérsékelt sikerrel mutatták be a Narnia krónikái – A Hajnalvándor útjat (írhattam volna mérsékelt bukást is, ugyanis csak a nemzetközi vetítések mentették meg a filmet a leégéstől). Bő három évnek kellett eltelnie, hogy a stúdió elkezdje előkészíteni a C.S. Lewis regénysorozata alapján készülő franchise negyedik részét, aminek forgatókönyvét a legfrissebb információk szerint a Pi élete írója, David Magee fogja elkészíteni. “Mindig is imádtam a Narnia Krónikáit, mindig is arról álmodoztam, hogy megtalálom a saját átjárómat Narnia birodalmába. Sok-sok év után most végre egy kicsit beteljesülhet a kívánságom azzal, hogy megírom a Narnia Krónikái 4. – Az ezüst trón adaptációját – ennél izgatottabb már nem is lehetnék.” – nyilatkozta Magee. A regény tartalma: Caspian király uralkodásának nyugalmát baljós események zavarják meg: felesége halála után egyetlen fia, a trón várományosa is nyomtalanul eltűnik. Jill és Eustace Aslan parancsára Narniába érkezik, hogy – a négy jelet követve – kiszabadítsák az elrabolt Rilian herceget. Küldetésük végrehajtásában segítségükre lesz Borongány, a mocsári flanga, aki a legerősebb bűbáj és varázslat közepette is bizonyítja hűségét. Hőseink végül eljutnak Lennvilágba, ahol a gonosz a leggyönyörűbb és leghalálosabb arcát mutatja meg… filmtrailer 1 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.