GirlPower Posted November 16, 2013 Share Posted November 16, 2013 Aszalt szilvával töltött csirkemell diómártással Hozzávalók / 4 adagA husihoz:60 dkg csirkemellfilé20 dkg aszalt szilvakb. 4 dl száraz fehérborkb. 20 dkg baconsóborsA mártáshoz:10 dkg durvára vágott dió3-4 dl főzőtejszín1-2 kk étkezési keményítőszerecsendiósó Elkészítés: A csirkemell filét egy tálban felöntjük annyi borral, hogy ellepje, és egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Ettől pikáns ízt kap a hús, és nem is fog kiszáradni. A csirkemellet „lapjában” kb. 3/4-részt bevágjuk annyira, hogy szét tudjuk nyitni, majd kicsit kiklopfoljuk. Sóval, borssal meghintjük, és egy sorban elrendezzük rajta az aszalt szilvát. Feltekerjük, majd 2 szelet szalonnával tekerjük körbe. A húsokat enyhén olajozott tepsibe helyezzük és a leszűrt pácléből kicsit öntünk alá, majd lefedve forró sütőben megsütjük. Kb. 180-200 °C-on 30-40 perc, hogy a szalonna megpiruljon. Igény szerint sütés közben is lehet locsolgatni. (Mivel jénai edényben készítettem lefedve, így nem locsolgattam, a tepsiben lehet, hogy hasznos.) A mártáshoz a diót serpenyőben illatosra pirítjuk. A tejszínt felforraljuk, sóval, és kevés szerecsendióval ízesítjük, hozzáadjuk a diót, kis tűzön főzzük pár percet. (Étkezési keményítővel sűrítettem, hogy kedvemre való állagú legyen.) Köretként rizst ajánlok hozzá. sütési hőfok: 200°C sütési mód: alul-felül sütéstepsi mérete: 20x30 cm 1 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.