Jump to content
PirateClub.hu

Digitális ujjlenyomatot hagy okostelefonunk


ica
 Share

Recommended Posts

Nemrég esett szó arról, hogy milyen módon válhat árulónkká a saját SIM-kártyánk. Mint azonban nemrég kiderült, bizonyos helyzetekben már SIM-re sincs ahhoz szükség, hogy nyomon tudjanak követni valakit telefonja segítségével. Az okostelefonok ugyanis önmagukban is olyan „digitális” ujjlenyomatot hagynak, amely lehetővé teszi az azonosításukat.

 

Egy mobiltelefon lokalizálása ma már bevett módszernek számít, sok esetben használják is a bűnüldöző szervek. Léteznek azonban persze fogások, amelyekkel ez a lokalizáció alaposan megnehezíthető. Ilyen például a SIM-kártyák cserélgetése, illetve a készülékekbe beépített azonosító kód módosítása.

 

 

Úgy tűnik azonban, hogy mindez a jövőben már nem lesz elég az álcázáshoz. A drezdai egyetem kutatói kimutatták ugyanis, hogy minden egyes okos telefon olyan egyedi fizikai sajátosságokkal bír, amelyek már önmagukban elegek ahhoz, hogy jó eséllyel be lehessen azonosítani egy készüléket. Bár a kísérletet alapvetően 2G-s készülékeken végezték, a kutatók szerint hasonló működési eltérések mutathatók ki a 3G-s és a 4G-s készülékeken is.

 

A dolog lényege, hogy a telefonok rádiójeleket sugárzó alkatrészei soha nem képesek teljesen egyenletes kibocsátásra. A jelek közötti apró eltérések pedig általában minden egyes telefonnál sajátos karakterisztikával bírnak. E karakterisztika az, ami alapján lehetőség nyílik az azonosításra.

A 13 telefonon végrehajtott kísérlet során 97,62 százalékos pontossággal sikerült azonosítani az egyes okostelefonokat. Persze a valóságban még számos olyan tényező bezavarhat, ami a bemérést megnehezítheti. A meleg befolyásolhatja például a jelkibocsátást, vagy sűrűn lakott területeken is gondot okozhat egy-egy készülék pontos „kiemelése”. Persze nyilvánvalóan csak idő kérdése, hogy kiküszöböljék ezeket a bizonytalanságokat, ahogyan az is, hogy találékony koponyák rájöjjenek, hogyan lehet az új azonosítási módszereket is kijátszani.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...