hankock Posted Március 23, 2013 Share Posted Március 23, 2013 3 éven belül jön a következő James Bond Legalábbis nagyon szeretné az MGM összehozni ezen időponton belül, az új rendező pedig hamarosan bejelentésre kerül. Legutóbb kiderült, hogy Sam Mendes nem vállalja a 24. Bond film rendezését, de az ígéretek szerint nemsokára kihirdetik az új direktort. Az 50 éves jubileumi James Bond, a Skyfall üzleti sikernek (1,1 milliárd dollár bevétellel csücsül a 7. helyen az all-time bevételi listán) számít, a maga 2 Oscarjával pedig a kritikusok és a közönség is meg volt elégedve vele. Nagy lehet tehát a nyomás, hogy legalább hozzák a következővel ezt a színvonalat, így vélhetően egy nevesebb rendezőt bíznak meg a prezentálásával. Gary Barber, az MGM CEO-ja ezt nyilatkozta: „Jelenleg dolgozunk a forgatókönyvön, és felvesszük a kapcsolatot a partnereinkkel. Nemsokára elkezdjük írni a scriptet, és egy rendező után nézünk. Remélhetőleg az elkövetkezendő 3 éven belül elkészülünk a filmmel.” A forgatókönyvet, Josh Logan álmodja meg, miután Sam Mendes ötletét nem tartották meg. cinestar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Május 18, 2013 Author Share Posted Május 18, 2013 Állítólag a James Bond franchise producerei Christopher Nolannek ültek tárgyalóasztalhoz és ha létrejön az egyezség, akkor ő dirigálhatja a következő 007-es kalandot. filmdroid Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Június 3, 2013 Author Share Posted Június 3, 2013 Hosszas tárgyalások után mégiscsak sikerült megegyezni Sam Mendesszel, hogy ő rendezze a Bond 24-et, és arra is jó esély van, hogy a 25-ös Bond mozit is ő vezényli majd le. Emellett olyan hírek is felröppentek, hogy a főcímdalt is ismét Adele fogja énekelni, bár őt hivatalosan még nem keresték meg ezzel kapcsolatban. A Yahoo! Movies UK szerint, az Oscar-díjas színésznő, Penelope Cruz lesz a soron következő Bond lány. Mire felölti a szerepet betölti a 40-et, ezzel ő lesz kémünk eddigi legidősebb szeretője (és az életkora illeni is fog a 45 éves Daniel Craigéhez). Maga az életkor azonban jelentéktelen, más szempontból nézve Cruz tökéletes választás. Éles személyiség, szexi, és könnyedén tudja kezelni Craiget. A film producerei, Barbara Broccoli és Michael G. Wilson már korábban is szerették volna megszerenzni a színésznőt, de akkor a szerencsétlen ütemezésnek hála nem tudtak együtt dolgozni. A 24. Bond mozi forgatása jövő nyáron kezdődik. Habár 2016-os premierről hallottunk, a korai forgatásnak köszönhetően talán már 2015-ben megkapjuk az új filmet. cinestar.premierfilmek Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Június 3, 2013 Share Posted Június 3, 2013 Ha már az előző fele is arról szólt, hogy Bond mennyire megöregedett, nem tudom itt mit fognak csinálni... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
atis.89 Posted Június 3, 2013 Share Posted Június 3, 2013 itt az elejétől, hogy mennyire öreg, DE milyen erős és kanos még. 1 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dark Raven Posted Június 5, 2013 Share Posted Június 5, 2013 Ha már az előző fele is arról szólt, hogy Bond mennyire megöregedett, nem tudom itt mit fognak csinálni... A nyugdíjjas Bond filmet "007 - Ne halj meg...MÉG" 1 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Július 12, 2013 Author Share Posted Július 12, 2013 A Skyfall milliárdos sikere után a producerek azt szerették volna, ha mindenképpen Mendes dirigálná a folytatást, de a rendező éppen színházi teendőivel volt elfoglalva. Hol arról hallhattunk, hogy nem ír alá 24. James Bond projektre, hol pedig olyan hírek jöttek, hogy mégis ő irányíthat a forgatáson. A sok huzavona után végre megegyeztek a felek. Hivatalossá vált, hogy Mendes rendezheti a következő 007-es kalandot. Mendes elmondta, hogy hálás, amiért a producerek adtak neki elég időt arra, hogy átgondoljon mindent és elvégezhesse színházi munkáit, mielőtt választ adna. Természetesen örül, hogy újra Daniel Craiggel, Michael G. Wilsonnal és Barbara Broccolival dolgozhat. filmdroid Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Január 25, 2014 Author Share Posted Január 25, 2014 Sam Mendes rendezőn kívül A 007 Skyfall forgatókönyvírója, John Logan is visszatér a tervek szerint 2015 novemberében mozikba kerülő Bond 24 film stábjába, és sikerült is vele egy rövid interjút készíteni, amiben megosztott pár dolgot a franchise rajongóival: “Mindössze annyit mondhatok a Bond kapcsán, hogy nagyon boldog vagyok, hogy én írhatom. Sam Mendes rendező kivágna az első ablakon, ha többet mondanék” – kezdte mondanivalóját Logan. “A célom az, hogy egy nagyszerű filmet írjak, olyat, ami a Skyfall-ból építkezik, de önálló filmként is megállja a helyét. A sablonok, az ötletek és a Skyfall-ban szereplő karakterek nyilvánvalóan adottak, hiszen egy franchise-ról beszélünk, egy folyamatos történetről. Lesz egy fajta rezonanciája a Skyfall-nak az új filmben.” Az író beszél az anyaghoz fűződő kapcsolatáról is: “Bond filmeken nőttem fel. Az első, amit még gyerekként láttam, a Gyémántok az örökkévalóságnak volt. Minden apró darabját imádtam. Nagyon szerettem a könyveket is, Ian Fleming adta meg a lökést, amivel a Skyfall-nak nekiláttam. Több korábbi regényből és filmből is merítek elemeket, amiket az új filmben felhasználok – akárcsak a Skyfall-ban tettem.” Pórbálták kiszedni Logan-ből, vajon Ernst Stavro Blofeld, a 007 egyik ikonikus gonosza lesz-e az új filmben Bond ellenfele, ám a választól nem lettünk okosabbak. filmtrailer Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Április 5, 2014 Author Share Posted Április 5, 2014 Bár az idei Oscar-díjátadón nem sok esélye volt Ejiofornak McConaughey mellett, ez semmit nem von le erényeiből, és ezt Sam Mendesék is így gondolhatják. A Wrap szerint a Bond 24 (a következő James Bond film nem hivatalos címe) főgonoszának szerepére Chiwetel Ejiofor a legesélyesebb befutó. Ha csak arra gondolunk, hogy Mendes hogy felrázta a szériát azok után, hogy a Quantum csendjével mennyire megtépázták a 007-es ügynök hírnevét, akkor egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a nívós színészt válasszák - persze ha ő is elfogadja a szerepet. Főbb szerepekben visszatér Daniel Craig, Ralph Fiennes, Naomie Harris és Ben Whishaw. A Skyfall írója, John Logan körmöli a forgatókönyvet, a film bemutatóját pedig 2015 áprilisára tervezik. cinestar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Június 29, 2014 Author Share Posted Június 29, 2014 Csúszik a forgatás kezdése és még a forgatókönyvet is át kell írni a 24. Bond-mozinál. Legutóbb arról számolhattunk be, hogy igen jól alakulnak az új, sorrendben 24. James Bond-mozifilm előkészületei, hogy a szkript nemsokára elnyeri végleges formáját, valamint az is kiderült, hogy a készítők szeretnék megszerezni főgonosznak a 12 év rabszolgaság sztárját, Chiwetel Ejiofort. Most azonban az a hír járja (a The Daily Mail bulvárlap értesülései szerint), hogy változások történnek a forgatókönyvvel kapcsolatban, hiszen szerződtették Neal Purvist és Robert Wade-t, hogy csiszolgassák némiképp John Logan szkriptjét. A lap infói szerint a duó feladata az, hogy némileg oldja a történet komolyságát, hogy némiképp több humort csempésszen a sorok közé, különösképp a Daniel Craig (007-es ügynök) és Naomie Harris (Miss Moneypenny) közötti dialógokat tekintve, valamint hangsúlyosabbá kell tenniük Bond és M (Ralph Fiennes) párbeszédeit is. További változás, hogy a tervezett októberi forgatáskezdés helyett decemberben kezdenek forogni a kamerák, de jelen állás szerint ez a csúszás nem veszélyezteti a 2015. október 23-ra kiírt angol premiert. cinestar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Augusztus 3, 2014 Author Share Posted Augusztus 3, 2014 James Bond 2015 novemberében húzza fel öltönyét Sam Mendes irányításával. A forgatókönyvön John Logan, a Skyfall írója munkálkodott, de a The Daily Mail cikke szerint nem igazán volt a helyzet magaslatán. Legalábbis erre utal, hogy Neil Purvis és Robert Wade láthatott hozzá a történet átírásának. Nem csupán apró-cseprő javítgatásról van szó, jelentős változtatásokról van szó. A híresztelések szerint a szkripttel enyhén szólva sem voltak elégedettek a fejesek és inkább félretették. Tehát úgy tűnik, hogy heteken belül kell egy újabb sztorival előállni, a forgatást ugyanis legkésőbb december elején el akarják kezdeni. Érdekesség, hogy a Sykfall-t Purvis és Wade írta, de Mendes úgy gondolta, hogy további változtatásokra van szükség, ezért hozta a fedélzetre Logant, hogy pofozza ki a szkriptet. filmdroid Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Október 16, 2014 Author Share Posted Október 16, 2014 A The Daily Mail szerint a francia színésznő egy végzet asszonya típusú szerepet kapott a következő James Bond filmben. Valószínűleg november végén a főbb színészek össze is fognak gyűlni egy forgatókönyv próbára, még mielőtt megkezdődne a forgatás. A próba előtt azonban még Barbara Broccoli és Michael G. Wilson producerekkel is találkoznia kell Seydouxnak, hogy a kamerák előtt is leteszteljék a megfelelő ruházatot és sminket. Augusztus óta nyílt titok, hogy Léa Seydoux már ki volt nézve egy szerepre, de az még továbbra is kérdéses, hogy Sam Mendes filmjében valóban azt a Miranda Frostot kell-e alakítania akit a 2002-es Halj meg máskorban már Rosamund Pike eljátszott. A Bond 24 forgatása 6 hét múlva veszi kezdetét és 2015 november 6.-án érkezik a mozikba. Főbb szerepekben Ralph Fiennes, Daniel Craig, Naomie Harris, Ben Whishaw és Léa Seydoux. cinestar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted November 25, 2014 Author Share Posted November 25, 2014 Christoph Waltz, mint Ernst Stavro Blofeld? Azt csiripelik a madarak, hogy az Oscar-díjas színész formálhatja majd meg újfent Ernst Stavro Blofeld-et. Ez a gonosztevő feltűnt korábban az Oroszországból szeretettel (1963), a Tűzgolyó (1965), a Csak kétszer élsz (1967), az Őfelsége titkosszolgálatában (1969), a Gyémántok az örökkévalóságnak (1971), a Szigorúan bizalmas (1981) és utoljára a Soha ne mondd, hogy soha (1983) című James Bond filmekben. filmuniverzum Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Január 11, 2015 Author Share Posted Január 11, 2015 Nemrég újra belendültek a Spectre forgatási munkálatai, a stáb lepihent egy kicsit az ünnepekre. De most alaposan fel kellett öltözniük, hiszel úgy 1350 méter magasságban, a Sölden sípályarendszer közelében vesznek fel jeleneteket. A havas tájon Daniel Craig, Lea Seydoux és Dave Bautista vigyorog. filmdroid Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
GirlPower Posted Október 30, 2015 Share Posted Október 30, 2015 Bond magyarul flörtöl és viaskodik a Spectre szinkronos előzeteseiben Nem egy, hanem két magyarul beszélő előzetes érkezett a 007-es új kalandjához, illetőleg elkészült a film poszterének hazai változata is. Immáron kevesebb, mint egy hét választ el bennünket a Sam Mendes rendezte Spectre a magyar mozikba kerülésétől, ezért most kapunk némi ízelítőt a Forum Hungary-től abból, milyen lesz a Daniel Craig főszereplésével készült 24. Bond-mozi szinkronosan. A 007-es karakterét negyedszerre is eljátszó 47 éves színész és a kétszeres Oscar-díjas Christoph Waltz alakította Oberhauser nevű gonosz figura mellett Ralph Fiennes, Naomie Harris, Ben Whishaw Monica Bellucci, Léa Seydoux és Dave Bautista mellékszereplésével forgatott akcióthriller november 5-én érkezik meg a magyar mozikba. Addig is itt van a két magyarul beszélő trailer, illetve a 007 Spectre – A Fantom visszatér plakátjának hazai verziója. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.