hankock Posted Február 8, 2013 Share Posted Február 8, 2013 A napokban zajló DICE konferencián beszéltek erről, ahol arról vitatkoztak, hogy mennyire fontos a sztorimesélés, és hogy ez milyen módon valósul meg a játékokban és a filmekben. Abrams szerint a Half-Life néma főhősének nincs elég beleszólása a történetbe, és a Portalban sem tudunk meg semmit a karakterünkről. Az előadás végén ezzel zártak: „Van egy ötletünk egy játékra, amin szeretnénk, ha a Valve dolgozna.” mondta Abrams, majd Newell hozzátette: „Meglátjuk, hogy van-e rá mód, hogy együtt dolgozhassunk veled egy Portal vagy Half-Life filmen.” Ezután egyszerűen csak lesétáltak a színpadról, minden egyéb információ vagy magyarázat nélkül, de persze a rajongóknak már ennyi is bőven elég hogy elindulhassanak a spekuláció áradatok. Abrams talán legismertebb munkái az Alias és Lost filmsorozatok, valamint a Super 8, és a Star Trek reboot filmek. Olyannyira bebizonyította a filmiparnak tehetségét, hogy nemrég a Star Trek melletti másik legnagyobb sci-fi franchise, a Star Wars rendezésével is őt bízták meg, ami szintén nem kis dolog. Gabe Newell pedig nem más mint a Valve játékcég alapítója és máig is annak igazgatója, ami olyan sikerjátékokat készített az elmúlt két évtized során mint a Counter-Strike, a Half-Life vagy a Portal széria. A filmvilág és a játékvilág szerelmesei számára is örömünnep lehetne, ha ez a két kiemelkedő figura kooperálna egy film, vagy egy játék elkészítésére. Half-Life 3 J.J. Abrams-szel, nem is hangzik rosszul. cinestar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sony vegas Posted Február 9, 2013 Share Posted Február 9, 2013 A DICEnak van pofája sztoriról mesélni, mikor a Battlefield sorozatban egyiknek sem volt épkézláb története? Bekakilok. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.