Jump to content
PirateClub.hu

Magyar csillagászok évekkel előzték meg a tavalyi nobel díjat kapó tudósokat


steve802
 Share

Recommended Posts

Egy magyar kutatócsoport már a kilencvenes évek első felében ugyanarra az eredményre jutott, mint 1998-ban az idén Nobel-díjat kapott tudósok. Paál György, Holba Ágnes, Horváth István és Lukács Béla évekkel a szupernóva-megfigyelésekből levont kozmológiai következtetések előtt publikálták szinte azonos eredményeiket.

 

A kozmológusok vezetője, Paál György már a hetvenes évek elején próbált magyarázatot adni a kvazárok (nagy fekete lyukat tartalmazó sugárzó galaxismagok) távolságeloszlásában található periodikusságra. Amerikai kutatók 1990-ben publikálták a galaxisok keskenyszögű eloszlását, ami abban az időben a legtávolabbi homogén galaxisminta volt. Itt is találkozunk egy magyarral, a publikáció négy szerzőjének egyike Szalay Sándor professzor volt ? írja a Magyar Csillagászati Egyesület hírportálja.

 

Paál György akkorra már több közös munkát írt Lukács Bélával. Megvizsgálták, hogy a legegyszerűbb kozmológiai modelltől eltérő modellben megjavul-e a galaxisok eloszlásában talált minta. Az egyszerű világmodellekben is találtak javulást, de a kozmológiai állandót tartalmazó általános relativitáselméleti megoldások még nagyobb javulást mutattak. A legjobb modell a kozmológiai állandó ? vagy más néven a sötét energia ? értékére 66 százalékot adott. Az ezt tárgyaló szakcikk 1992-ben jelent meg az Astrophysics and Space Science folyóiratban.

 

Két másik cikkben (amelyekben a szerzők köre kiegészült Holba Ágnessel), 1992-ben és 1994-ben a kvazárok sűrűségeloszlását is felhasználva ugyanez a csoport megmutatta, hogy ha a világegyetem teljes sűrűsége megegyezik a kritikus sűrűséggel, akkor az anyag energiatartalma (sötét anyag és a látható anyag együtt) 25-35 százalék, a kozmológiai állandó energiatartalma pedig 65-75 százalék. Ez jó egyezést mutat az 1998-ban és 1999-ben publikált, a múlt héten az idei fizikai Nobel-díjjal kitüntetett eredménnyel.

 

forras:

http://index.hu/tudomany/urkutatas/2011/10/14/magyar_csillag
%C3%A1szok_evekkel_eloztek_meg_az_idei_fizikai_nobelt_kapo_tudosokat/

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...