Millye Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 A Földéhez hasonló hőmérsékleti körülmények vannak egy újonnan felfedezett bolygón - jelentették be európai uniós tudósok, akik a déli féltekén folyó űrkutatási programban (ESO) vesznek részt. A bolygó átmérője a földinek a másfélszerese, tömege ötször akkora, képes megtartani a felszínén a vizet, a hőmérséklete pedig nulla és 40 Celsius fok között ingadozik a mérések szerint - jelentette be egy közleményben a genfi obszervatórium tudósa, Stéphane Udry. A bolygó a Mérleg csillagképben, a Gliese 581 jelzésű csillag körül kering. A csillagtól mért távolsága a 14-ed része a Nap-Föld távolságnak, de a csillag kisebb, hűvösebb és kevésbé fényes, mint a Nap, ezért a bolygó "lakható" övezetben van, azaz a víz folyékony, a hőmérséklet pedig kellemes lehet a felszínén. Az Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory) csoportja azt nem tudta megállapítani, hogy tényleg van-e víz az exobolygón (Naprendszeren kívüli bolygó). A különféle tudományos modellkísérletek alapján a csillagászok azt mondják, hogy a bolygó felszíne sziklás, vagy óceánok vannak rajta. Nagyon valószínű, hogy a bolygó a hőmérséklete és viszonylagos közelsége miatt az egyik nagyon fontos célpontja lesz azoknak a leendő űrexpedícióknak, amelyek élet után kutatnak a világegyetemben - vélekedik Xavier Delfosse (Genfi Egyetem), aki szintén a csoport tagja. Ha térkép készülne az univerzum kincseiről, akkor ez a bolygó minden bizonnyal rajta lenne - tette hozzá. A Gliese 581 a Földhöz legközelebb eső száz csillag egyike, "mindössze" 20,5 fényév távolságban van. Tömege a Napénak egyharmada. A bolygó a legkisebb az eddig felfedezett exobolygók közül. Megtalálása a chilei La Sillában felállított HARPS színképelemző révén vált lehetővé. A Gliese 581 körül két éve ugyanez a kutatócsoport már talált egy bolygót, amelynek 15-ször akkora a tömege, mint a Földé. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
GabrielK Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 20,5 fényév? Az derék! Tudjátok mit jelent? 20 és fél évig kell fénysebeséggel menni, hogy odaérjünk! Sztem én már itt halok meg! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
blox Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 pont most hallottam reggel ezt a rádióban én is Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Cobra Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 Lehet, ha a Föld "elhasználódik", ez lesz a menedék? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
csabika6630 Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 Jól hangzik, csak az a baj, hogy sztem minimum 100évig még a fénysebességet se fogja elérni az ember (járművel). Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
jemo69 Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 találtak egy Földhöz hasonló bolygót a Földön... na ez lenne szenzációs ja és ha a Földhöz hasonló a bolygó akkor ott is kilyukadt az ózonlyuk és a greenhouse effect is játszik?! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
anavrin Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 Mivel ott valszeg nem él még a gyarló emberi faj, így nem, ott nincsenek ilyen környezeti problémák. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hajnika9 Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 uccu neki, költözzünk!!! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sbxslade Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 anarvin ez a féregjárat konkrétan micsoda??? egyébként nekem mindenki azt mondja h. az a 20,5 után hiányzik egy millió nah utánanéztem máshol és mégis csak 20,5 (nemkell oda millió ) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
bagi Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 Szívesen megnézném közelebről is. Bár asszem ez is csak vágyálom marad... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
anavrin Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 anarvin ez a féregjárat konkrétan micsoda??? egyébként nekem mindenki azt mondja h. az a 20,5 után hiányzik egy millió A tér két pontja között létrehozott járat, most így én se tudom megfogalmazni, de mingyár utánanézek http://www.csillagkapu.hu/fizika.php?oldal=feregjarat Nah olvass utána itt, bár elég tudományosan van megírva, de talán meg lehet érteni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kádávid Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 Most az RTL klubbon voltak képek, és elképzelhető az élet is :\ Ez engem érdekel Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kacsusz Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 Ez nagyon érdekes. Bár asszem mi már nem fogjuk megtudni hogy esetleg van e ott élet Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
critical_source Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 "De akárhogy is nézzük, ez az utazás nem lenne szórakoztató. Ugyan közvetlenül és visszafordíthatatlanul a múltba vezet" a belinkelt féregjáratnál olvastam, de nemértem, miért a múltba? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
thoger Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 Igen... egyszerű járművel soha nem fogunk űrexpedíciókat tervezni, hiszen egy oda út is 20 év a fénysebességel. Ha a fénysebessséget meg meghaladnánk, a tudósok szerint a jármű 1g-jának meghajtásához 1000szer anyi üzemanyag kéne mint az egész hajóhoz "alapesetben". És ha mégis sikerülne elérni a fénysebesség kétszeresét és monyuk 10 év alatt odajutnánk a 20 helyett, a fényünk még nem érne oda csak még 10 év múlva. Szóval fizikailag ott vagyunk, de a űrhajóból és a testünkből nem látnánk csak feketeséget. Furcsa dolgok ezek... Da ha a megérkezésünk után feloltunk egy villanyt akor látnánk mindent hiszen a ujjonnal, ott helyben keletkezett fényt már látnánk.. tetszem érteni? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sbxslade Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 hát ez a féreglyukas módszer nem tünik valami biztosnak anarvin....megvalósíthatónak meg plána nem azt írja h. ennyi energia nem áll rendelkezésre a világegyetemben.....hát asszem megkell várnia fénysebességet....huuh de sokára lesz Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
anavrin Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 Én nem nagyon értem... :S Azt se vágom hogy miért lyukadnánk ki a múltban... Ez nekem is új. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Josika Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 sztem ez tök jo! és kösz az infot Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sbxslade Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 azért itt rendesen eltértünk a témától ...hajól emlékszem a topic egy uj bolygórol szólt Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
kenderendre Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 évszázadok kellenek még ahhoz is hogy odajussunk. addig nem kell ilysmivel foglalkozni, úgyis mind1 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kádávid Posted Április 27, 2007 Share Posted Április 27, 2007 Így van, az a bolygó most nem úgy néz ki mint amit ők a távcsöveikkel látják, a távolság miatt egy többévvel ezelötti képet látunk! Lehet már felrobbant... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
yoshii Posted Április 29, 2007 Share Posted Április 29, 2007 Ajánlom szíves figyelmetekbe, kedves fizikus kollegák Albert Einstein általános és speciális relativitás-elméletét... Mert ugye az idő is relatív, mint minden más... Ha Te elindulsz fénysebességgel valahová, az út x ideig tart Neked, míg egy másik embernek, aki nem a Te inercia-rendszeredben van, neki y ideig tart, mire odaérsz. És az igaz, hogy minél közelebb van a sebességed a fénysebességhez, annál lassabban érzed az idő haladását. Amit Te mondjuk fénysebességgel 20 évnek érzel és ténylegesen is az "űrhajó" naptárja is 20 évet mutatna, addig a normál sebességű világban mondjuk tegyük fel eltelik 200 év... De ez csak egy példa volt... Aki szeretne, olvasson utána... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Jaffry Posted Április 30, 2007 Share Posted Április 30, 2007 hmm nemrossz,kezdhetek telkeket nézni Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Hawker Posted Április 30, 2007 Share Posted Április 30, 2007 Itt megnézhetitek az m1 hiradójának, erről a bolygóról szóló részét: http://www.hirado.hu/cikk.php?id=201715 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.