Vadócka Posted Április 20, 2007 Share Posted Április 20, 2007 Az internetet használó emberek jelentős része ma már többet „beszélget" írásban, e-mailen, blogon, chaten, mint szóban. Közöttük is vannak intellektuális bűnözők (az úgynevezett fehérgallérosok), szélhámosok, kalandorok. Amerikai pszichológusok megfigyelték, hogy az írásban közölt gondolatokból jól el lehet különíteni az igazságot közlőket a szépítettektől vagy éppen hazugoktól. A témát kutató Jeff Hancock, az Iowa állambeli Cornell Egyetem segédprofesszora az év elején a Nemzeti Tudományos Alapítványtól 680 ezer dolláros támogatást kapott digitális poligráf (hazugságvizsgáló) szoftverének a kifejlesztésére. Nem véletlenül, mert az elektronikus eszközökön zajló, „írásbeli beszélgetéseket" elemezve érdekes megfigyeléseket tett közzé. Például azt, hogy még a legegyenesebb ember is általában naponta legalább kétszer füllent. Persze csak apróságokat, kisebb mulasztásainak mentségeként, vagy éppen tapintatból. Jeff Hancock meggyőződése: aki többször is kijelenti, hogy ő sohasem hazudik, az garantáltan krónikus hazudozó! Az ilyenek írásban kevésszer használják az egyes szám első személyes formát, azaz szinte soha nem mondják azt, hogy „az én véleményem", hanem inkább: „azt mondják", „úgy hallottuk" és hasonlókkal vezetik be bizonytalan állításaikat. Hazudós e-mailek? A segédprofesszor-kutató új szoftverje a vizsgált személy levelezésének elemzése közben a monitoron kék színnel jeleníti meg az egyes szám első személyben írt, pirossal a többes alannyal induló kifejezéseket és lilával a másokra hivatkozva megjelenített, negatív tartalmú sorokat. Ezekből már következtetni lehet, hogy az e-mailező mikor tódít. Amint abból is, hogy ilyenkor átlagosan 28 százalékkal több szóval fejezi ki a az egyszerű mondanivalóját, blablázik, hadovál. Elemeztek több, bombarobbantással fenyegető, majd később a számítógépbe is bejátszott telefonhívást. Pontosan sikerült kimutatni, mely hívások származtak telefonbetyártól, s az elemzés alapján igaznak minősített hívások esetén valóban találtak pokolgépet a megadott helyszínen. A számítógép adta lehetőségekkel tízezer üzenetváltást elemezve kiválasztották a hazudozásokra legjellegzetesebb mondatfordulatokat. A Discourse Proceedings (Párbeszéd jelentések) című folyóiratban közzé is tették őket. A Cornell Egyetemen a Hancock-féle módszert elsősorban a diákok vizsgáztatásához alkalmazzák: az írásbeliket az új szoftverrel elemzik. Ha aztán arra lehet következtetni, hogy a diák köntörfalaz, mellébeszél, behívják szóbelire is. Az Arizonai Egyetemen viszont Judee Burgoon, a kommunikáció tanszék professzora vezetésével már azt szeretnék megállapítani, hogy miként lehet a beszéd során – akár a telefonon elhangzottakból – is megállapítani, hogy igazat mond-e a partner. Szerintük ugyanis kevesebb az írásban elkövetett hazugság, szóban viszont nem mindig jut idő a mondanivaló érdekeinknek való formálására. Az író személy tehát óvatosabb, mint a beszélő. A tapasztaltak pedig tudják, amit már a latin közmondás is hirdetett: verba volant, scripta manent – vagyis a szó elszáll, az írás megmarad. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
polip14 Posted Április 20, 2007 Share Posted Április 20, 2007 ez nem semmi vigyázni kell már mindenkinek ,szegény diákok Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Április 23, 2007 Share Posted Április 23, 2007 sziasztok! rendkívül érdekes cikk, de ehhez nem is kell kutatás. én rengeteg emberkét ismerek aki lódít, vagy füllent levélben. némelyik ártatlan, de vannak nótórius visszaesők. elég ha ismerjük az egyéniségét, a tetteit, környezetét, de ha egy picit sarokba szorítod az illetőt anélkül, hogy ő bármit is észlelne belőle, rögtön kiderül a turpisság. és az a szép benne, ha rájöttél a hazugságaira, egy ideig hagyni kell őt benne, és meg kell nézni meddig merészkedik el. sokmindent le lehet vonni belőle. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
akTa Posted Április 23, 2007 Share Posted Április 23, 2007 Amúgy neten leginkább a csajok szoktak hazudni Olyannak adják ki magukat, amilyenek lenni szeretnének... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Szipi Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 szia akta! lehet, hogy igazad van, de sajna én a pasik oldalát látom, sajna tapasztaltam a lódítást, nagyotmondást. a másik pedig az, hogyha életben találkoztok úgy is kiderül. hál istennek idáig akik láttak, bennem kellemesen csalódtak. szipi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Cobra Posted Április 25, 2007 Share Posted Április 25, 2007 Nagyon érdekes. Bár én úgy vagyok vele, hogy azért ennyire nem kéne komolyan venni, hiszen minden ember azt mond neten, amit akar. Persze ha hivatalos ügyről van szó, akkor támogatom. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.