Jump to content
PirateClub.hu

X-Men 4: Days of the Future Past (szinkronos előzetessel)


hankock
 Share

Recommended Posts

  • 3 weeks later...
  • 1 month later...
  • 1 month later...
Az egyik mutánst teljesen kivágták az új X-Men-filmből
paq01_640x282.jpg
A májusban bemutatásra kerülő X-Men - Az eljövendő múlt napjaiból ki kellett vágni az egyik mutánst.

 

Az X-Men rajongói számára nem túl jó hír került a minap napvilágra. Bryan Singer, az X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) rendezője ugyanis azt nyilatkozta az Entertainment Weeklynek, hogy hiába tért vissza a sorozatba Anna Paquin (Vadóc / Rogue), a színésznő nem lesz benne a filmben, ugyanis egyetlen jelenete áldozatul esett a végső vágásnak.

 

A rendező döntését azzal indokolta, hogy az adott jelenet nem kapcsolódik túlságosan a film fő vonulatához, így némiképp feleslegessé vált. Elmondta persze azt is, hogy maga a jelenet elég jó, és minden bizonnyal a DVD-n már rajta lesz, azonban a vágás folyamán a bőség zavarával küzdöttek és fájdalmas döntéseket kellett hozniuk. A hírek szerint egy mentési jelenetről volt szó, melyben Vadóc mellett Magneto, Xavier és Jégember szerepelt volna.

 

SG

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Az Empire filmes magazin lehet, hogy új rekordot dönt legújabb számával, ugyanis az, a 20th Century Fox stúdióval kötött szerződés értelmében 25 különféle X-Menes borítóval fog megjelenni, természetesen az X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) című képregény-adaptációt reklámozandó. Rajongó legyen a talpán, aki a példányonként hat dollárért árult magazin minden borítóját begyűjti magának.

Az alábbi linken lehet megtekinteni a borítókat:

http://www.comingsoon.net/news/movienews.php?id=114003#/slide/67

 

SG

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...
  • 2 weeks later...

Kiderült, hogy Higanyszállal ellentétben Skarlát Boszorkányról miért nem halottunk, miért nem láttunk semmit az X-Men: Az eljövendő múlt napjai reklámjaiban. Azért, mert a filmben egyáltalán nem fog feltűnni a népszerű karakter!

 

Már eddig is nagyon furcsálltuk, hogy a mutánsdömpinget hozó új X-Men film promója során miért csak Higanyszállal találkozhattunk. Hol van az ikertestvére, a híres Maximoff-testvérpár másik tagja, Wanda, azaz Skarlát Boszorkány? Nos, a válasz az, hogy sehol! Bryan Singer a hónap végén mozikba kerülő filmjéből kimarad Magneto lánya, nem fogjuk őt látni a nagyvásznon. A rendező természetesen megindolkolta, hogy miért mellőzi Skarlát Boszorkány karakterét.

Tehát már hivatalos, maga Bryan Singer nyilatkozta az Empire Magazinnak, hogy Skarlát Boszorkány nem lesz benne Az eljövendő múlt napjaiban. Így viszont felvetődik a kérdés, ki az a kislány, akit Higanyszállal láthatunk az egyik jelenetben, illetve egy-két képen? Persze, tudjuk, hogy Pietro és Wanda ikertestvérek, így az a kislány nem lehet Wanda, hiszen vagy 10 évvel fiatalabb, mint Pietro. Ám nem ez lenne az első eset, hogy Singer-ék módosítanak kicsit egy-két karakter eredettörténetén. Ezért gondoltuk, hogy az a kislány Higanyszál húga, vagyis Wanda, aki ebben az adaptációban fiatalabb, így nyílván azért nem láttuk egy csatajelenetben sem, mert még kicsi. Nos nem lett igazunk.

 

Az a kislány nem Wanda. De akkor ki? "Hogy, az ott Skarlát Boszorkány-e? Nem. Az a kislány Higanyszál kishúga." Mondja Singer. "Volt egy kis mellékszál, amit aztán végül kivágtam, amelyben Higanyszál anyukája mondja a kislánynak, hogy 'Menj fel, és piszkáld kicsit a nővéredet!', majd a kislány azt mondja 'Ő szokott engem piszkálni!'. Ez a jelenet azért kellett volna, hogy kedveskedjünk a képregényrajongóknak és utaljunk rá, hogy van egy idősebb lánytestvér is. De végül kivágtam."

 

No, de akkor, ha az a kislány is Higanyszál és Skarlát Boszorkány húga, akkor ő csakis Polaris lehet, aki szintén Magneto gyermeke és szintén mutáns, és eredetileg csak a féltestvére Pietroéknak. Ja, és Polaris még arról ismeretes, hogy zöld haja van. Érdekes. Úgy tűnik itt megint van egy kis kutyulás, de annyi baj legyen. "Bár a mi Higanyszálunk csak egy mellékszereplő, nem úgy, mint a Bosszúállókban, még így is egy rengeteg munkát, gondolkodást igénylő és sok fejfájást okozó bonyolúlt és érdekes karakter. Akit a jövőben szeretnénk majd részletesen bemutatni." Tette még hozzá Singer. Hogy mindez mit jelent, majd meglátjuk.

Annyi biztos, hogy ha valaki együtt szeretné a mozivásznakon látni a Maximoff testvérpárt, azoknak várniuk kell 2015. május 1-ig, ugyanis akkor érkezik mozikba a Disney-Marvel Bosszúállók: Ultron kora című szuperhősfilmje, melyben mindketten komoly szerepet kapnak majd.

 

cinestar

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...