bagi Posted Május 22, 2011 Share Posted Május 22, 2011 Ma még 18 millió forint a jövő húsának kilója Egyetlen sejttenyészet is elég lehetne az egész világ hússal való ellátására. A kutatások egyelőre még nagyon az elején tartanak, ezért ez a módszer egyelőre nagyon drága. Van ember, aki már evett őssejtből készült halfilét, és ízlett neki. A hús mesterséges előállításának lehetősége már a múlt században is foglalkoztatta az embereket. Winston Churchill például így ír 1932-ben megjelent Thoughts and Adventures (Gondolatok és kalandok) című könyvében: "Ötven év múlva megszabadulunk attól az abszurditástól, hogy egy egész csirkét tenyésszünk azért, hogy megegyük a mellét vagy a szárnyát, mert ezeket a részeket külön fogjuk növeszteni megfelelő tápanyagon". Churchill jóslata azonban túl merésznek bizonyult, mert még ma is elég távol állunk e lehetőség megvalósulásától. Csak egy megszállott holland polihisztor, Willem van Eelen próbált minden követ megmozgatni, hogy régi álma, a mesterséges hús készítése megvalósuljon. Összes megtakarított pénzét különféle szabadalmak bejegyzésébe ölte, és 2005-ben végül meggyőzte a holland gazdasági minisztériumot, hogy támogassa kutatásait 2 millió euróval. Ez mindmáig a legnagyobb összeg, amellyel egy kormány az ilyen irányú kutatásokat támogatta. Időközben egy amerikai kutatónak, Morris Benjaminsonnak sikerült egy darabka halfilét előállítania laboratóriumában. A NASA támogatásával folyó kísérletekben Benjaminson eltávolította a közönséges aranyhal vázizmát, és a hal testén kívül növesztette. A halhúst ezután marinálták, fűszerezték, panírozták és lefagyasztották. Állítólag nem lehetett megkülönböztetni a boltokban árult "igazi" halaktól, de a NASA beszüntette a program támogatását, így a kísérletek félbemaradtak. Hús őssejtekből Van Eelen a holland támogatásból egy konzorciumot alapított az Utrechti Egyetem egy kutatójával, H. P. Haagsmannal. Célkitűzésük az volt, hogy bebizonyítsák, a haszonállatokból nyert őssejteket lehetséges tenyészteni és vázizomsejtekké alakítani. A társasághoz tartozott egy húsüzem képviselője, ezenkívül három hollandiai egyetem vezető kutatói dolgoztak a program egyes részfeladatain. Az Amszterdami Egyetem kutatói a hatékony táptalaj kifejlesztésére koncentráltak; az utrechti csoport az őssejtek izolálásával, osztódásra késztetésével és izomsejtté alakulásuk kiváltásával foglalkoztak; az Eindhoveni Műszaki Egyetem munkatársai pedig igyekeztek minél nagyobbra növeszteni az izomsejteket. A kutatóknak sikerült némi haladást elérniük. Képesek voltak kicsi, vékony izomszöveteket növeszteni a laboratóriumban, amelyek úgy néztek ki, mint egy darabka kagylóhús, és a tintahalak húsához hasonló, rágós állagúak voltak. Aztán elfogyott a holland kormány adományozta pénz, így a kutatások leálltak. Így működne a húsgyár Elméletben egy in vitro (üvegben, azaz laboratóriumi körülmények között) működő húsgyárban először a technikusok embrionális vagy felnőtt őssejteket különítenek el sertésből, szarvasmarhából, csirkéből vagy más állatból. Ezután a sejteket bioreaktorokban növesztik növényekből nyert táptalajon. Az őssejtek ezután hónapokon át folyamatosan osztódnak. A technikusok a következő lépésben arra "utasítják" az őssejteket, hogy alakuljanak izomsejtekké. Végül az izomsejteknek izomrostokat kellene kialakítaniuk, hasonló módon, ahogy az állatok építik fel izomzatukat és izomerejüket a mindennapi erőkifejtések során. Jelenleg azonban rengeteg kihívás merül fel a folyamat minden egyes lépcsőjénél. Az egyik nehézség, hogy olyan őssejtvonalat hozzanak létre, amely hosszú ideig osztódik anélkül, hogy hirtelen a "saját szakállára" kezdene differenciálódni. A háziállatokból vett őssejtek sajnos hajlamosak nagyon hamar differenciálódni, és ilyenkor általában idegsejt lesz belőlük, nem izom. A következő probléma, hogy amikor az őssejteket differenciálódásra utasítják a kutatók, akkor a többségüknek izomsejtté kellene alakulniuk. Ez azonban jelenleg nem így működik. Jelenleg csak az őssejteknek mintegy fele alakul izomsejtté, a többi más sejtté differenciálódik. Holott, ha sikerülne megoldani a problémát, akkor 10 őssejtből kiindulva kéthónapnyi folyamatos osztódás után több mint 50 000 tonna hús keletkezhetne - állítják az utrechti kutatók. Az embrionális őssejtek tenyésztése ideális lenne erre a célra, mivel e sejteknek szinte korlátlan az önmegújító kapacitása - írja az utrechti csoport egy 2009-es tanulmányban. Elméletben egyetlen ilyen sejtvonal szó szerint elegendő lenne az egész világ élelmezésére. Jelenleg még tizennyolcmillió forint kilója A költségek jelentik az újabb gátló tényezőt. Az őssejttenyésztéséhez használt tápoldatok rendkívül drágák. A jelenleg hozzáférhető közegek használatával fél kiló hús előállítása 50 000 dollárba kerülne, mondja Bernard Roelen, az utrechti kutatócsoport tagja. Ráadásul a jelenlegi leghatékonyabb tápoldat levágott tehenek vagy lovak magzati szérumából származik. Erre azonban van megoldás, mert a rekombináns DNS-technológia segítségével "rá lehet venni" növényi sejteket, hogy állati fehérjéket állítsanak elő. Ez azonban szintén rendkívül drága eljárás. Végső soron valószínűleg valamilyen alga-alapú közeg válhat be, mivel az algák képesek megtermelni a sejt életfenntartásához szükséges össze fehérjét és aminosavat, de jelenleg még ez a megoldás is nagyon költséges. Őssejtek egy tárolóedényben Ha sikerül megoldani a nagy mennyiségű izomsejt előállítását, akkor jön a következő probléma. A kutatóknak jelenleg csak pár sejtrétegnyi izomszövetet sikerült tenyészteniük, ami még messze van egy hússzelet vastagságától. Amint a szövetcsík vastagodni kezd, a sejtek kezdenek elhalni a nem megfelelő táplálékellátás miatt. A kutatóknak a véráramhoz hasonló rendszert kellene kifejleszteniük, amely eljuttatná minden sejthez a tápanyagot, és elszállítaná a salakanyagokat. A hússzerű izomzat felépítése szintén nem egyszerű feladat. Jelenleg az izomszövet elektromos stimulálásával próbálják szimulálni a kutatók az izommunkát, de ez költséges és igen kis hatásfokú. Számításba jöhet azonban, hogy az izomsejteket cukorpolimerekből álló vázhoz rögzítik, és így maguk fejlesztik ki a saját feszességüket. Ezek a kutatások azonban még gyerekcipőben járnak. Hogyan fogadnák az emberek a mesterséges húst? Könnyen elképzelhető, hogy az átlagemberek utálkozva fogadnák a "műhúsokat". Az emberek előítéleteit azonban viszonylag könnyen meg lehet változtatni, mondják a társadalomtudósok, különösen, ha nagy kampányokkal meggyőzik őket, hogy ily módon állatok százezreit kímélik meg a levágástól, és pozitív tapasztalatokat szereznek a laboratóriumban gyártott húsokkal kapcsolatban. Ha a mostani kutatások sikerrel járnak, akkor ezek a húsok nem lesznek "génmanipuláltak" és hormonkezeltek. A kutatók ugyanolyan izomszövetet próbálnak meg növeszteni a laboratóriumokban, amilyet a legelőn tartott szarvasmarhák vagy sertések, vagy más haszonállatok növesztenek normális fejlődésük folyamán. Ha tehát fáradozásaik egyszer sikerrel járnak, akkor a mesterségesen tenyésztett húst ugyanolyan biztonsággal lehet majd fogyasztani, mint a falun tenyésztett állatok húsát - írja a Scientific American. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sony vegas Posted Május 23, 2011 Share Posted Május 23, 2011 Megint beleszólunk a természetbe... Nem mondom, hogy ez rossz, de akkor is abszurd. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Május 23, 2011 Share Posted Május 23, 2011 Lehet, hogy abszurd, de mit csinálsz, ha kimész 10 évre a marsra és kilónként több milliót kéne külteni üzemanyagra? Az emberi találékonyság is határtalan ám Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
steve802 Posted Május 23, 2011 Share Posted Május 23, 2011 Furcsa az biztos, de aki már látott képeket, videókat hogy lesz az élő állatból hús, az szerintem megfontolja, hogy ezzel mennyi állatot menthet meg. Nem részletezném de aki kíváncsi nézze meg a Food inc nevű doc filmet (innen a PCről letölthető), van pár képkocka ami még engem is sokkolt pedig már sok mindent láttam. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
morze Posted Május 23, 2011 Share Posted Május 23, 2011 Egy lépéssel közelebb jutottunk a hús-vér robotok kérdésében. Már csak azt kéne kitalálni, hogy hogyan növesszenek mesterségesen különböző szerveket (ezek közül talán az agy lenne a legnehezebb), hogyan manipulálják az agyat (emlékek, megszerzett tapasztalatok) és kész a hús-vér robot. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SVHSolyom Posted Május 26, 2011 Share Posted Május 26, 2011 A Marson meg kell teremteni azokat a (gondolom) nem hétköznapi környezetet ahol ez végbe megy(vigyük fel a labort-.-)Aztán ugye a húsi se lesz magából, a növényeket is fel kell vinni.(Mert ugye még a Marson nincs bázis ahol növények teremnének.)Aztán hozzá értő ember is kell(+1 kiképzés).A technológiának nem vagyok ellene de a Marson ezt nem valószínű hogy használni lehetne(szerintem). Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sony vegas Posted Május 26, 2011 Share Posted Május 26, 2011 Vagy legalább is az elkövetkező 20 évben biztosan nem Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Május 26, 2011 Share Posted Május 26, 2011 Egy lépéssel közelebb jutottunk a hús-vér robotok kérdésében. Már csak azt kéne kitalálni, hogy hogyan növesszenek mesterségesen különböző szerveket (ezek közül talán az agy lenne a legnehezebb), hogyan manipulálják az agyat (emlékek, megszerzett tapasztalatok) és kész a hús-vér robot. Terminátor Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SVHSolyom Posted Május 27, 2011 Share Posted Május 27, 2011 20 év alatt örülünk ha egyáltalán eljutunk a Marsra valahogy, nem hogy ilyen cuccokkal . Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sony vegas Posted Május 27, 2011 Share Posted Május 27, 2011 Hát ki tudja mi történik még addig. Simán felfedezhetnek valami király kis kütyüt ami felgyorsítja a dolgokat Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Sasa_hun Posted Március 11, 2012 Share Posted Március 11, 2012 Hentesként ÉS ugyanakkor jó magyar emberként aki szereti a húst azért megkérdőjelezem, hogy tudnak-e mesterségesen olyan jóféle húst csinálni mint az igazi tanyasi tyúké mondjuk, kétlem. Ha nem rendes tápot kapott az állat hanem valami szenny, olcsó, kínai génmanipulált tápot, azt megérzem a hús ízén, nemhogy mikor NEM is látott semmit... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Április 6, 2012 Share Posted Április 6, 2012 ..nagy lehetőségek rejlnek még mindig az őssejtkutatásban Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
pacalt1993 Posted Április 7, 2012 Share Posted Április 7, 2012 Ha nyerek a lottón tuti rendelek egy kilót 18 milkáér csak hogy igen, adni az érzésnek, én ezt is megkóstoltam. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.