Jump to content
PirateClub.hu

Felemelkedett a pedálos helikopter


hankock
 Share

Recommended Posts

A Maryland Egyetem mérnök hallgatói sikeresen teszteltek egy hatalmas pedál hajtású helikoptert, a Gamerát. Az első felemelkedés leginkább a repülés kezdeteit idézte, kérdés, hogy mit lehet még kihozni a technikából. Vajon megérjük, hogy egy nap ezzel a kerékpározó mozgással nem a közúton, hanem a levegőben jutunk el a munkahelyünkre, vagy az iskolába?

 

A 18 méter széles szénszálas, kereszt alakú vázszerkezetet, mind a négy végén egy-egy 13 méter átmérőjű rotorral látták el, ezt kellett erőteljes kéz- és lábmunkával a magasba emelnie Judy Wexlernek, aki a vele együtt is valamivel kevesebb mint 100 kilogrammot nyomó repülőeszköz közepén foglalt helyet.

 

gamera.jpg

 

Wexlernek és csapatának két nap tesztelés után sikerült elemelkednie a földről, körülbelül négy másodpercen át lebegve 8-12 centiméternyi magasságban. "Önkívületben vagyunk" - mondta Brandon Bush, a Gamera csapat vezetője, aki most nagyjából ugyanazt élhette át, mint amit a Wright fivérek 1903-ban. Bár a több mint 50 főt számláló csapat örült a talajtól való elemelkedésnek, a kitűzött célt, az Amerikai Helikopter Társaság Sikorsky-díját nem sikerült elhódítaniuk. A 250.000 dolláros díjat az az emberi erővel hajtott szerkezet nyerheti el, ami egy teljes percen át a levegőben tud maradni egy 10 négyzetméteres területen belül - elvégre is helikopterről beszélünk. Mindemellett el kellene érnie - ha nem is tartósan - a három méteres magasságot.

 

Az 1980-ban meghirdetett díj eddig csupán néhány kísérletet ért meg. Az eddigi legjobb eredmény a japán Yuri 1 projekthez fűződik, ami a Gamerához nagyon hasonló, méreteit tekintve valamivel kisebb gép volt. Hivatalosan 20 másodperc alatt 20 centiméteres magasságba emelkedett, egy nem hivatalos kísérlet során azonban 24 másodperc alatt elérte a 70 centis magasságot is.

 

 

Az emberi hajtású repülőgépek jóval nagyobb sikereket értek el, mint a helikopterek, 1979-ben a Gossamer Albatross átrepülte a La Manche-csatornát. Egy helikopter azonban sokkal nagyobb kihívás, mivel jóval könnyebbnek és hatékonyabbnak kell lennie egy repülőgépnél. Mind a Gamera, mind a Yuri 1 az úgynevezett határfelület- vagy párnahatás kiaknázásával emelkedett a "magasba". A párnahatás lényege, hogy közvetlenül a felszín felett haladva a repülőgép szárnyán keletkező felhajtóerő nő, a légellenállás pedig csökken. A Gamera valójában egy "szélsőséges" párnahatást használ, ugyanis rotorjai hosszának kevesebb mint 5 százalékára emelkedik el a talajtól.

 

SG

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...