hankock Posted Május 13, 2011 Share Posted Május 13, 2011 Fox Upfronts: még egy évad House A Fox megelőzte vetélytársait, és szépen elkezdte csepegtetni az infókat, pedig az Upfronts csak jövő héten kezdődik. Aki először hall erről az eseménysorozatról, annak mondjuk, hogy egy hét múlva jelentik be a network tévék az őszi menetrendet, mondják el, melyik újoncból kell nekik, és melyik visszatérő sorozatból, majd elkezdik árulni a reklámperceket az ügynökségeknek, ott a helyszínen. Az első hír örömteli, legalábbis a gyökér orvosok kedvelőinek, hiszen tegnapelőtt aláírt Omar Epps és Robert Sean Leonard is, Lisa Edelstein meg csak azért nem, mert nincs az USA-ban. Tegnap aztán a Fox bejelentette, hogy egy újabb évadot kért a sorozatból a gyártó NBC Universaltól, ami vélhetően az utolsó etap is lesz egyben, mert túl magasra szöktek a gyártási költségek, míg a nézettség évek óta stabilan csökken, és szerintük a kettő nincs egyenes arányban egymással. Hugh Laurie egy brit lapnak nyilatkozva elmondta, hogy szerződése a nyolcadik évaddal lejár, és nem áll szándékában meghosszabbítani, nélküle meg ugye nincs House. Epps és Edelstein kevesebb fizetést fog kapni az új szezonra, mint eddig (Leonarad ragaszkodott az epizódonkénti 175 000 dollárhoz) a Fox pedig csak ötmillió dolláros liszenszdíjat fizet a gyártónak - ez volt a hónapokon át húzódó vita egyik kulcskérdése mellesleg. commentcom Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Chriszi Posted Június 11, 2011 Share Posted Június 11, 2011 A nézettség továbbra is csökkenni fog, már csak abból kifolyólag is, hogy Edelstein kiszáll a sorozatból. Nem lesz Huddy... se pozitív, se negatív értelemben, pedig ez adott egy kis plusz színfoltot a sorozatnak. Remélem nem jár úgy ez a sorozat, mint annak idején a Csillagkapu, hogy Richard Dean Anderson kilépésével (8 évad után) nem kicsit,hanem nagyon ellaposodott a sorozat, és csak egyes részei voltak nézhetőek. (RDA is meghatározó szereplő és karakter volt abban a soriban, éppúgy mint itt Cuddy azaz Lisa Edelstein) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
StandoFF Posted Június 13, 2011 Share Posted Június 13, 2011 Szerintem nem lesz teljes évad! Bár én talán 5 részt ha láttam az elején, azt ennyi! Egyszóval nem tudom, hogy a 7. évad hogy áll, de ha laposodik a vége felé akkor már csak pár rész lesz +valószínűleg egy sorozatzáró "film". De mint írtam, engem így se úgy se érdekel, hogy van-e vagy nincs. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.