Jump to content
PirateClub.hu

American Reuinion


hankock
 Share

Recommended Posts

Megvan az Amerikai pite 4 címe és első nagy visszatérője

 

Alyson Hannigan, azaz Michelle már biztos fel fog tűnni az új Amerikai pite mozifilmben, mely immáron nem tinik bolondozásairól fog szólni, hanem a házas- és családi életet mutatja be, persze rendhagyó módon.

 

Alyson Hannigan aláírta szerződését az American Reunion című filmbe, mely az Amerika pite-sorozat negyedik része lesz. A színésznő, aki az eddigi filmekben Michelle-t, a fuvolás lányt játszotta, talán a legnagyobb kérdőjelnek számított a filmsorozatban szereplők közül, hiszen egy sikeres szituációs komédiában játszik (Így jártam anyátokkal), aminek forgatása még legalább két éven át lefoglalja ideje nagy részét.

 

aly.JPG

 

Ahogy arra az amerikai cím is utal, az Amerikai pite 4 történetének középpontjában egy közös találkozó lesz, ahol egymást rég nem látott egykori ismerősök jönnek össze ismét. A sztori főszála Michelle-re és Jimre, Jason Biggs karakterére fog koncentrálni, illetve az ő házasságukra, valamint gyermekükre. A forgatásra a tervek szerint nyár elején kerülne sor, még az Így jártam anyátokkal 7. szezonos munkálatait megelőzően.

Kapcsolódó cikkek

SG

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...
Az első kép:

 

Az Amerikai pite-filmekben Kevint alakító Thomas Ian Nicholas Twitterén tette közzé az alábbi képet, mely az Amerikai pite negyedik részének, a The American Reunion-nak a forgatásán, illetve forgatási szünetében készült. A kísérőszöveg szerint még a színész is elcsodálkozik azon, hogy az egykori "nagy csapat" majdnem 10 évvel az utolsó Amerikai pite után ismét együtt van.

 

ampi.jpg

 

Azt mindenki megállapíthatja magának, hogy kin fogott legjobban, illetve legkevésbé az idő vasfoga, de minden bizonnyal a nézők úgy fogják kezelni az április hatodikán moziba kerülő folytatást, mintha sokkal kevesebb idő telt volna el a főiskolás évek óta. A képen látható Nicholas Jason Biggs, Chris Klein és Eddie Kaye Thomas mellett vissza fog térni Seann William Scott, Alyson Hannigan, Eugene Levy, Tara Reid, Mena Suvari, Jennifer Coolidge és Shannon Elizabeth is.

Link to comment
Share on other sites

  • 1 month later...

Még malacabb lesz az Amerikai pite!

Visszatérnek egykori kalandjaik színterére az Amerikai pite sztárjai. Az immár nyolcadik (!) részben – három mozifilm és négy csak DVD-n megjelent opusz taglalta a hősök (szó szerinti) hányattatásait – az összes eredeti főszereplő hazatér, hogy emlékezzen a hajdani nagy bulikra és a pitéken levezetett elviselhetetlen feszültségre. Attól persze nem kell tartani, hogy az egykori kamaszok felnőttként megkomolyodtak. Örömmel állapítják meg egymásról, hogy semmit sem változtak, ráadásul hormonjaik ugyanúgy tombolnak, mint hajdanán. A forgatás javában zajlik, méghozzá hamisítatlan ereszd-el-a-hajamat hangulatban. Az egyik főszereplő, Jason Biggs ugyanis felrakott a Twitterre pár fotót, amelyeken látszik, hogy a színészek tényleg nem változtak semmit 12 év alatt, és nem mennek a szomszédba egy kis ökörködésért.

Az American Pie: Reunion várhatóan 2012. április 5-én érkezik a hazai vásznakra.

filmnews.hu

Link to comment
Share on other sites

  • 3 months later...

Feliratos előzetes

Az eredeti szereplőkkel készülő negyedik Pite filmben a megszokott banda visszatér East Great Falls-ba, hogy részt vegyenek a tíz éves osztálytalálkozón és felelevenítik a régi emlékeket, valamint rádöbbennek, hogy senki sem változott egy fikarcnyit sem, csak az életük. Oz szakított Heather-rel, Stiffler-nek nem úgy alakult az élete, ahogy szerette volna, Jim feleségül vette Michelle-t és YouTube szenzáció lett és Jim apja még mindig remek tanácsokat osztogat. Vajon mi sül ki ebből? Reméljük nem egy újabb pite...

Az eredetileg American Reunion névre hallgató negyedik részben a következő régi szereplőket láthatod és hallhatod: Michelle (Alyson Hannigan), Stiffler (Sean William Scott), Heather (Mena Suvari), Vicky (Tara Reid), Nadia (Shannon Elizabeth), Jim (Jason Biggs), Oz (Chris Klein), Stiffler mamája (Jennifer Coolidge), Kevin (Thomas Ian Nicholas), Finch (Eddie Kaye Thomas), Jessica (Natasha Lyonne) és Jim papája (Eugene Levy). A rendezést a Kalandférgek második részét jegyző Jon Hurwitzh, Hayden Schlossberg páros adja, a film pedig április ötödikén ér el a hazai mozikba.

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=clQGqAWratI

cinestar.hu

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...