hankock Posted Február 16, 2011 Share Posted Február 16, 2011 Közel egy éve történt, hogy a Pacificor befektetési társaság szerezte meg a Terminator franchise jogait, amiért rögtön licitháború indult a Sony, a Lionsgate és az Universal Pictures között. Úgy tűnik, utóbbi nyerte meg a nyilvánosság kizárásával rendezett harcot, a Deadline beszámolója szerint ugyanis a stúdió a Halálos iramban: Ötödik sebesség rendező-forgatókönyvíró párosát, Justin Lin-t és Chris Morgan-t szeretné megbízni az Terminator 5. elkészítésével. Az új filmről ezidőtájt annyit tudni, hogy William Wisher Jr., a Terminator 2: Az ítélet napja társ-írója már előállt egy igen alaposan előkészített tervvel, amiben már a 6. rész is körvonalazódik: Az időutazásos szálat fogja erősíteni, és könnyen lehet, hogy Sarah Connor és Kyle Reese is újra előkerül. Természetesen ha már a Terminator-ról beszélünk, rögtön előkerül Arnold Schwarzenegger is, aki a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy vissza fog térni a színészkedéshez, így könnyen elképzelhető hogy ismét kiemelt szerepet kaphat a sorozatban. Hivatalosan még semmi sincs megerősítve, reméljük hamarosan kapunk némi információt. filmtrailer 1 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Február 25, 2011 Share Posted Február 25, 2011 Nekem tetszett a négy is. Nem fog zavarni mégegy rész Ha 3D-ben lesz, talán még egy mozit is megérdemel. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
mg1992 Posted Február 25, 2011 Share Posted Február 25, 2011 Hm, én is várom, a 4-et is moziban néztem. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dark Raven Posted Március 29, 2011 Share Posted Március 29, 2011 Őszintén szólva, én feleslegesnek tartom a folytatást. A harmadik rész még elment, de a negyedik roppant pocsék volt. Utólag sajnálom, hogy arra pazarotlam az időmet és nem néztem inkább egy színvonalasabb mozit... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Március 30, 2011 Share Posted Március 30, 2011 Én letöltöttem, szerintem az animációk nem voltak rosszak. Moziba persze, hogy nem megyek el rá Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Május 13, 2011 Author Share Posted Május 13, 2011 Terminátor 5 - Schwarzi visszatér! Yep, he's back! Miután bejelentette, hogy visszatér, a Goovernator több projektbe is vágta fejszéjét és szóba került a Justin Lin érdekeltségében álló Terminátor ötödik epizódja is. Az egyik bejelentés az, hogy Justin Lin (Halálos Iramban részek) valóban megkapta a Universal engedélyét, állítólag aláírt a Terminátor 5 rendezésére és rendkívül szeretne együtt dolgozni Schwarzival - utóbbit eddig is tudtuk. Azt azonban nem sejtettük, hogy Schwarzi milyen választ ad majd a megkeresésre, de a Collider magazin azt pedzegeti, hogy beleegyezett a valamilyen formában történő visszatérésre. Ez nem tér ki arra, hogy robotként, esetleg lázadóként vagy más alakban tűnik fel és azt sem boncolgatja, hogy mennyi időre lesz látható a képernyőn, de visszatér és ez a lényeg! A Terminátor 5-öt egyébként minnél előbb szeretné leforgatni a Universal, ugyanis a jogok 2018-ban visszatérnek James Cameron-hoz, aki az Avatar őrület lecsengése után lehetséges, hogy tudna vele mit kezdeni. cinestar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Szeptember 27, 2011 Share Posted Szeptember 27, 2011 Justin Lin kiesett a pixisből Aki netalántán nem ismerné a címben megbúvó közmondást, annak egyszerűsítek: Justin Lin inkább a Halálos Iramban 6-ra szeretne koncentrálni, ezért lehetséges, hogy nem ő dirigálja a Terminátor 5-öt. Pedig Lin találkozott James Cameronnal és Arnold Schwarzeneggerrel is megvitatni a megvitatni valót, de még ez sem volt elég a tartós maradáshoz. A jogokat bitorló Annapurna Films és Megan Ellison igazgatónő minél előbb szeretnének kézzel fogható terméket látni a dologból, ráadásul Schwarzenegger is szívesen benne lenne az ötödik epizódban. Lin előbb a Halálos Iramban 6-ot szeretné összehozni, az közelebb áll piciny szívéhez, de Ellison hajthatatlan és ha Lin nem áll neki minél hamarabb a forgatásnak, másnak adja kínálja fel a rendezői széket. Hogy mi sül ki ebből a kálváriából nem tudni, de Ellison azt elfelejtette, hogy még forgatókönyvírót sem béreltek a filmhez... miből szeretnének forgatni? Vagy lemaradtunk valamiről és fű alatt találtak egyet? cinestar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sony vegas Posted Január 19, 2012 Share Posted Január 19, 2012 Újabb bőr lehúzása a sztoriról. Az első két rész jó volt a harmadik is elment de a negyedikből szinte semmi nem maradt meg. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Január 28, 2012 Share Posted Január 28, 2012 A Terminator 5 R-es besorolást kap Azt már tudjuk, hogy nem Justin Lin fogja dirigálni a Terminátor ötödik eljövetelét, ám a sztorit még homály fedi. Annyi már biztosnak látszik, hogy R-es besorolással számolhatunk, tehát nem gyerekeknek készült az ötödik rész sem. A Terminátor negyedik része nem hozta az elvárt minőséget, sem anyagi, sem kritikai szempontból, így McG nem folytatta a történet. Azóta a jogokat a Annapurna Pictures birtokolja, amelynek elnöke elmondta, hogy terveik szerint R-es besorolást fog kapni a film, amelynek köszönhetően nem kell majd nélkülöznünk a vért és a visszafogott erőszakot sem. Öröm, hogy legalább már annyit tudunk, hogy nem gyerekeknek készíik az ötödik filmet sem, amely iránt nagy érdeklődést mutat Schwarzenegger is. Ha 2018-ig nem adnak ki filmet, akkor a jogok ismét Cameronhoz kerülnek, ami nem is lenne olyan rossz dolog. De várjuk ki a végét, még akár egy remek filmet is alkothatnak. cinestar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Január 28, 2013 Author Share Posted Január 28, 2013 Arnold Schwarzenegger visszatér a Terminator 5-ben. Mialatt nem túl jól nyitó Erőnek erejével filmjét promótálta, megkérdezték Arnold Schwarzenegger-t, hogy milyen egyéb projekteket vállalt el a közeli jövőt tekintve, a színész pedig felfedte, hogy az egy ideje már közhírként forgó The Legend of Conan és Ikrek folytatások mellet a Terminator 5-ben szerepelni fog. Hogy a legendás T-800-as szerepében tűnik-e fel a filmben, még nem tudni – Laeta Kalogridis és Patrick Lussier még dolgoznak a forgatókönyvön – minden esetre James Cameron tavaly kifejtette, hogy szerinte Schwarzeneggerben rejlik a Terminator filmek sikerének kulcsa, így könnyen lehet, hogy valóban köré fog épülni az egész film. filmtrailer Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Június 22, 2013 Author Share Posted Június 22, 2013 „Nagyon örülök neki, hogy a stúdió számít rám a Terminátor 5-ben, hogy megint eljátsszam a Terminátort. Januárban kezdjük a forgatást. Ezen kívül a Conan filmet is megcsináljuk, és az Ikrek folytatását is. Nagyon büszke vagyok ezekre. Boldog vagyok, és alig várom, hogy elkezdhessem a munkát.” nyilatkozta Arnold Schwarzenegger. A rajongók már azóta szeretnék viszont látni kedvencüket, mióta kiderült, hogy lesz Terminátor 5, a színész elmondása szerint ráadásul újra ő lehet az élő szövet fémvázon. A projekt a Paramount Pictures jóvoltából valósul meg, Patrick Lussier, és Laeta Kalogridis feladata a forgatókönyv, a rendező kiléte még nem ismert. Forgatás kezdete: 2014 eleje. Még pár hónap van a Terminátor ötödik részének forgatáskezdéséig, de az eddigi egyetlen értesülés szerint a film a negyvenes években játszódna, s középpontjában Sarah Connor szülei lennének. Egyelőre még mindig nem tudni sokat arról, hogy miről fog szólni a Terminátor-sorozat ötödik epizódja, de Arnold Schwarzenegger elmondása szerint már jövő év elején elkezdik forgatni. Éppen ezért nem érdemes mérget venni a WWE Examiner értesülésére, de a lap szerint a készítők Dwayne Johnsont, vagyis The Rockot próbálják megnyerni a film egyik fontosabb szerepére - a szerződést aláírására azonban még nem került sor. A lap másik érdekes értesülése az, hogy a film története Sarah Connor születése előtt játszódna, és az eredetileg Linda Hamilton által játszott karakter szülei lennének a középpontban, aminek megfelelően a Terminátor 5 történései a 40-es vagy az 50-es években zajlanának. Természetesen a fő sztoriszál az lenne, hogy egy vagy több Terminátor érkezik a jövőből, hogy végezzen célpontjaival. cinestar/sg/ filmdroid Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted December 9, 2013 Author Share Posted December 9, 2013 Eddig egyetlen kósza pletyka keringett a Terminator 5. tartalmáról, melyben az állt, hogy a film sztorija az ifjú Sarah Connor körül fog forogni (Emilia Clarke és Brie Larson neve is felmerült a szerep kapcsán), és hogy az események teljesen más fordulatot vesznek, mint ahogy azt eredeti 1984-es eredeti Terminator filmben láthattuk. Tegnap a Production Weekly twitter oldalán azonban egy új üzenet jelent meg, amely szerint az Alan Taylor rendezésében készülő reboot továbbra is pályán van, és már munka(?)címet is kapott: TERMINATOR: GENESIS A címet egyelőre sem a rendező, sem a stúdió nem erősítette meg, azonban ha igaznak bizonyul, könnyen lehet, hogy valóban a kezdetektől építik fel újra a franchise-ot, ami valószínűleg egy trilógiában fog kiteljesedni. Vajon az új filmben mekkora hatalomra tesz szert a Skynet? A jelenben vagy a jövőben fog zajlani? És milyen szerepet szánnak Arnold Schwarzenegger-nek, akinek visszatérésér már több forrás is megerősítette? filmtrailer Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gazi Posted December 9, 2013 Share Posted December 9, 2013 Húzzák, mint a rétestésztát. Max. 1 film arról, hogyan küldik vissza Kyle-t. Talán-talán... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted December 15, 2013 Author Share Posted December 15, 2013 Alan Taylor (Game of Thrones) rendezésében végül Emilia Clarke (Game of Thrones) lesz Sarah Connor az új Terminátor trilógiában. A minap befutott Jason Clarke lesz John Connor hír meg ezek szerint a több idős közül az idősebb Connor mutatja majd. A forgatókönyvet Laeta Kalorgridis (Avatar, Shutter Island) és Patrick Lussier (Drive Angry) írja. filmbuzi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Február 12, 2014 Author Share Posted Február 12, 2014 Emilia Clarke, mint Sarah Connor és John Clarke, mint John Connor már megvannak. Ideje megtalálni Kyle Reese-t is. Nicholas Hoult (X-Men: Az elsők) és Garrett Hedlund (Tron: Örökség) voltak a stúdió favoritjai, de mindketten passzolták a szerepet. Így került a képbe Jai Courtney (Die Hard 5.), Boyd Holbrook (A burok), Wilson Bethel, Sam Reid (Anonymus) és Tom Cocquerel. Mostanra a lista leszűkült két névre: Courtney illetve Holbrook-ra. Ti kit látnátok szívesebben a jövőre megjelenő filmben? cinestar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Február 25, 2014 Author Share Posted Február 25, 2014 Több hónap spekuláció után hivatalosan is megerősítették, hogy a Die Hard – Drágább, mint az életed óta egyre többet foglalkoztatott Jai Courtney fogja játszani Kyle Reese szerepét a Terminator: Genesis-ben. A színész neve Arnold Schwarzenegger, Jason Clarke (John Connor) és Emilia Clarke (Sarah Connor) mellé került fel a stáblistába. Ha valaki esetleg ne emlékezne rá, Kyle Reese volt a katona, akit a jövőbeli John Connor visszaküldött a múltba anyja védelmére, majd végül ő lesz John apja (Ami ugye azért érdekes, mert John Connor idősebb volt nála, amikor visszaküldte, illetve Kyle meg is hal a film végén, tehát igazából vissza sem küldhette volna, sőt ő maga sem születhetett volna meg… etc – ez az időutazásos filmek paradoxonjainak szépsége). Sajnos a sztoriról továbbra sincs új infó, mindössze annyit tudunk, hogy a Terminator: Genesis egy újabb trilógia nyitófilmje lesz. filmtrailer Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Március 3, 2014 Author Share Posted Március 3, 2014 Columbusban volt az Arnold Sport Festival, ahol Arnold Schwarzenegger is tiszteletét tette. Itt nem maradhatott el az a kérdés, hogy mikor lesz a Terminator: Genesisből valami? „Április közepe vagy vége felé indul a forgatás, úgy 4 vagy 4 és fél hónapig fognak zajlani a munkálatok. New Orleansban fogunk dolgozni, néhány jelenetet San Franciscoban veszünk fel és talán egy keveset Los Angelesben is forgatunk, de a munka nagy része New Orleansban fog történni. Nagyon várom már, a legutóbbi részt akkor készítették, amikor kormányzó voltam és sajnos ki kellett hagynom a filmet.” – mondta Schwarzenegger és természetesen hozzátette, hogy a forgatókönyv fantasztikus. filmdroid Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Június 8, 2014 Author Share Posted Június 8, 2014 Első képek. 2 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
zolika80 Posted Június 9, 2014 Share Posted Június 9, 2014 Öh hát nem vagyok nagy filmguru, de azt tudom, egy jo filmet ami klasszisá válik ot tudják elrontani hogy mikor a sikeren felbuztulva még csinálnak belöle 100 részt, és az igazi értékét el is vesziti.. Az elsö két rész jo volt a a harmadik már abszoulute felesleges volt.. ha kész lesz azért megnézem, mert ugye megesett már a filmvilágban hogy egy film 2dik vagy 3dik része lett a tökéletes, felülmulván az elötelévöket 1 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Augusztus 7, 2014 Author Share Posted Augusztus 7, 2014 Az Osztrák Tölgytől tudjuk azt is, hogy a mai napon befejezték a forgatást, ő posztolta a lent látható képet a következő üzenettel együtt: „Hasta la vista, baby. Szeretném megköszönni a Terminator Genisys egész stábjának a nagyszerű forgatást. Kihívás volt, ugyanakkor élvezet is. A rendezőtől a producereken, a kamera stábon, a különleges effekt csapaton át a sminkesekig - nélkületek nem tudtuk volna megcsinálni. Alig várom, hogy láthassam a kész produkciót, amivel tudom, hogy emlékeztetni fogjuk a rajongókat arra, hogy miért is szerettek bele a Terminator sorozatba. 2015. július 1-én visszatérek.” A rendezői székben Alan Taylor, főbb szerepekben Jason Clarke, Emilia Clarke, Jai Courtney, Arnold Schwarzenegger, J.K. Simmons, Dayo Okeniyi, Byung Hun Lee és Matt Smith. cinestar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Október 26, 2014 Author Share Posted Október 26, 2014 A ManlyMovie a következőket írta a következő Terminator filmről. A Genisys történései a jövőben kezdődnek. John Connor megmenti fiát, Kyle Connort a halálosztók koncentrációs táborától. Majd fontos feladatot bíznak rá, 1994-be utazik, hogy megmentse nagyanyját, Saraht. Egyúttal Kyle Reese is visszamegy 1984-be, úgy ahogy az első filmben is láthattuk, a Skynet pedig egy T-800-ast küld. Ez a robot találkozik egy másik, öregebb T-800-assal, amiből lesz egy kis bunyó. A ráncosabb Arnold veszít, de a fiatalabb verziót elkapják az ellenállás emberei és átprogramozzák, még a szövetek is öregednek rajta. Ezt követően Kyle Reese-t és a gépezetet elküldik 1994-be, hogy segítsenek Sarah-nak és Johnnak, akik éppen felrobbantották a Cyberdyne-t. Tehát Sarah és John Connort most már Kyle Reese, Kyle Connor és az átprogramozott Terminator védelmezi. Reese tudja, hogy ő lenne John Connor, azonban Kyle Connor apja nem árulta el, hogy mi történt a múltban. A hírek szerint Kyle Reese ugyanolyan halált hal, mint az eredeti produkcióban lesz folyékony, alakváltó fém Terminator is, a T-2000-t Lee Byung-hun alakításában. A végén Kyle Connornak nyoma vész. Egyúttal kijött néhány rosszabb minőségű kép is, amelyek állítólag az előzetesben lesznek benne. filmdroid Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted December 4, 2014 Author Share Posted December 4, 2014 Előzetes: Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted December 4, 2014 Author Share Posted December 4, 2014 https://www.youtube.com/watch?v=TvPr6QRdNpc&list=UUvnm_PY4H-kFy4gyonx3Fvg Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gazi Posted December 5, 2014 Share Posted December 5, 2014 Sokan szidják, sokan dícsérik, én azért örülök, hogy látom az igazi, igazi főszereplőt: az időgépet! 1 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted December 5, 2014 Author Share Posted December 5, 2014 Végre őt is bemutatták! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gazi Posted Március 22, 2015 Share Posted Március 22, 2015 Néhány kép a filmuniverzumról Terminátor és gyerek Sarah Connor??? http://www.filmuniverzum.hu/terminator-genisys-uj-kepek-2/ Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gazi Posted Április 14, 2015 Share Posted Április 14, 2015 Terminator Genisys Movie - Official Trailer 2 Őőőőőőő.......izé. Mi vaaan....??? https://www.youtube.com/watch?v=rGSxss7gWak Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Április 23, 2015 Author Share Posted Április 23, 2015 https://www.youtube.com/watch?v=pASD5eu87CY Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Gazi Posted Június 21, 2015 Share Posted Június 21, 2015 Mostmár hivatalos : PG-13 "Terminator Genisys is Officially Rated PG-13" http://www.movie-censorship.com/news.php?ID=9135 Viszont az imdb szerint 126 perces. Lehet, hogy némi "tartalom" lesz benne?! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.