Jump to content
PirateClub.hu

Smallville 10.évad - Final Season


D4NT3
 Share

Recommended Posts

1296747214_64_0.jpg

 

Hivatalos: 2 órás lesz a finálé!

 

Michael Ausiello (TVLine) most jelentette be, hogy a sorozat záróepizódja 2 órás lesz és május 13-án kerül adásba a CW-n. Az egyelőre még kérdéses, hogy pontosan melyik két részt vonják össze, de valószínűleg a 21-22. epizód lesz a sorozat lezárása.

 

A CW közben kiadta hivatalos közleményét:

 

A CW egy epikus, 2 órát felölelő estén mutatja be a Smallville utolsó epizódját május 13-án, pénteken (20:00-22:00).

 

A fiatal Clark Kent története és kalandja az Acélemberré válás során egy évtizeden át a képernyők elé ültette a nézőket. Ebben az utolsó évadban Clark megpróbál egyensúlyt teremteni a világ megmentése - melyet megnehezít az Önbíráskodók Regisztrációs Hivatala, akik kettéválasztották a nemzetet - és az idő között, melyet újdonsült menyasszonyával, Lois Lane-nel tölthet. Mindegy, hogy felveszi-e a szemüveget, a telefonfülkében öltözik át vagy megtanul repülni, ebben az évadban közelebb került a végzetéhez, mint előtte bármikor. Legyőzve Darkseidot és a legsötétebb démonokat, ez a 2 órás esemény bemutatja, ahogy Clark magához ragadja születési előjogát és fellép mint a világ töténetének legnagyobb védelmezője.

 

"10 évnyi hűséget visszafizetni nem kis feladat és hogy az összes karaktert és történetszálat lezárjuk, a sorozatban résztvevők közül mindenkinek nagyon fontos,' mondja Brian Peterson és Kelly Souders. 'Izgatottak vagyunk, hogy lehetőségünk van egy ilyen esemény alkalmával bemutatni, ahogy az a karakter, akit felneveltünk, megteszi ezt a legendás átváltozást."

Link to comment
Share on other sites

  • Replies 61
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

Nincs esély a spin-offra?!

 

"Twitteren keresztül írta a Durance Magazine, hogy egy bizonyos forrás elárulta, nagyon kicsi az esély egy spin-off sorozatra. Mostanában semmiképpen sem lesz, ráadásul a stúdión belül a forgatási helyszíneket már lefoglalta egy másik sorozat (egyelőre nem derült ki, hogy melyik). Ha esetleg egyszer mégis lehetőség adódna rá, nem hiszem, hogy Tom Wellinget vagy Erica Durance-t láthatnánk benne állandó szereplőként vagyis nem Lois és Clark vagy Superman köré épülne a sorozat. Oliver vagy Tess sajét sorozata sokkal elképzelhetőbb, de ki tudja, hogy évekkel később belevágnának-e még egy hasonló projektbe. Szerintem, ha most kezdenék el szervezni, egy őszi bemutatóval, akkor még meg lehetne győzni Cassidy Freemant vagy Justin Hartley-t, az interjúk során is többször elhangzott, hogy benne lennének, de ahogy az előbb is írtam, minél több idő telik el, annál kevesebb lesz az esély rá. Egyébként a producerek valószínűleg nem is akarják folytatni egy spin-offal, mert korábban már volt róla szó, hogy már terveznek egy másik sorozatot, egy másik csatornán. Ezzel a tudattal igyekezzünk kiélvezni az utolsó 10 epizód minden egyes pillanatát, mert utána talán soha nem kapunk folytatást."

Link to comment
Share on other sites

Hamarosan megdől az újabb rekord!

 

"A Smallville 10 éves fennállása során már megdöntött egy rekordot, pontosabban Tom Welling, ugyanis ő az a színész, aki a leghosszabb ideje alakítja Clark Kentet a képernyőkön. Nemsokára viszont kedvenc sorozatunk kerül be a Guinness Rekordok Könyvébe mint a leghosszabb amerikai sci-fi sorozat. Egyelőre még nem nyerte el ezt a címet, mert a Csillagkapu (Stargate SG1) birtokolja a maga 214 epizódjával, de a Dominion (10x19) lesz a Smallville 215. része és átveszi jól megérdemelt helyét a csúcson. Egyébként nem tudom, hogy csak a véletlen műve vagy direkt találták így ki, de a Csillagkapu utolsó előtti epizódja, a 10x19 is a Dominion címet viseli. Ha már erről a rekorddöntő részről van szó, térjünk vissza a Smallville-re, mert szintén ebben az epizódban tudhatja magáénak Erica Durance a 100. feltűnését a sorozatban mint Lois Lane."

Link to comment
Share on other sites

Végleg lemondhatunk Lexről?!

1297484430_05.jpg

'Az Entertainment Weekly-nek egy forrás elárulta, hogy Michael Rosenbaum eddig mindig visszautasította a producereket, amikor visszahívták a sorozatba, tehát nagy valószínűséggel nem fog visszatérni az utolsó epizódra sem. Ezt egyelőre még nem jelentette be hivatalosan sem a csatorna, sem a stúdió, de nem hiszem, hogy ezután jó hírre számíthatnánk ez ügyben. A forrás azt is elmondta, hogy Rosenbaum maga mögött hagyta a Smallville-t, továbblépett és ezentúl inkább az írással akar foglalkozni. Természetesen a producerek még reménykednek, hogy meggondolja magát a színész, de nem maradt rá sok ideje, ugyanis már csak három epizód forgatása maradt hátra: Dominion (10x19), Prophecy (10x20) és a duplarészes lezárás, a Finale (10x21-22). Alig másfél hónap múlva felveszik az utolsó jeleneteket, valószínűleg Rosenbaum nélkül.

 

Még most is akadnak olyanok, akik szerint ez a sorozat és a producerek hibája, de én sohasem értettem velük egyet. Itt egyetlen személy van, aki hátráltatja az egészet: Michael Rosenbaum. Lehet, hogy a kijelentésem miatt engem fogtok támadni, de nem változtatom meg a véleményemet. Az nem titok, hogy már a Smallville előtt is szerepelt filmekben, sorozatokban, de azt senki sem tagadhatja, hogy Lex szerepe tette híressé és elismertté. Az a legfurcsább az egészben, hogy májusban ő is ott lesz Seville-ben a hőstalálkozon, pont ezért gondolta mindenki, hogy nem utasítja vissza a felkérést egyetlen részre (még csak le sem kell borotválnia a fejé&). De ha valóba& nem tér visszal akkor rengeteghrajongó fog ellene fordulni, köztük azok is, akik elé kiáll majd Spanyolországban."

Link to comment
Share on other sites

Hivatalos: az igazi Lex visszatér a fináléra!

1297484430_05.jpg

A tegnapi elkeserítő hírek után megérkezett az igazi válasz: Michael Rosenbaum visszatér a duplarészes fináléra, mely május 13-án kerül adásba a CW-n. Matt Mitovich és Michael Ausiello (TVLine) közösen jelentették be a fantasztikus hírt és Rosenbaum néhány kedves dolgot is mondott a sorozatról:

 

"Örömmel visszatérek a sorozat fináléjára. Egyszerűen csak a rajongókért teszem, akik ilyen nagy sikerre vitték a Smallville-t. Nagyra értékelem a szenvedélyüket, a könyörtelenségüket és még a fenyegetéseiket is. [Nevet] Alig várom, hogy megölelhessem még egyszer utoljára a stáb tagjait Vancouverben és még egyszer láthassam a régi barátaimat. Ó és hogy Lex azzá a rosszfiúvá váljon, akivé válnia kell."

 

Természetesen Kelly Souders és Brian Peterson producerek sem hagyták szó nélkül a dolgot:

kellysouders_brianpeterson_sdcc09-520x320.jpg

"Szó szerint olyan érzés, mintha a csillagok a helyes sorrendbe álltak volna. Nem is lehetnénk ennél izgatottabbak. És ahogy vissza fog térni... nem is lesz kétséges miként válik Clark Kent legnagyobb riválisává Lex. Ő a gonosz a történetben."

 

Tavaly, amikor bejelentették, hogy a 10. lesz az utolsó évad, Tom Welling egyértelműen kifejezte azt a szándékát, hogy vissza akarja hozni Rosenbaumot is a sorozatba:

 

"Clark a Supermanné válás felé közeledik, de mégis hogyan lehetne ezt megcsinálni Lex Luthor nélkül? Egyszerűen nincs értelme az egésznek nélküle."

 

Nem sokkal a hír megjelenése után ezt írta ki Twitteren a színész:

 

"Izgatott vagyok, hogy még egyszer utoljára visszatérhetek. Csak ígérjétek meg, hogy mindannyian nézni fogtok. Akkor kvittek leszünk. Ha ha. Mindent bele barátaim!"

Link to comment
Share on other sites

Megvannak a finálé rendezői! (Beeman és Marshall rendezik a Finálét)

metroplois%20street%20set.JPG

"A duplerészes sorozatzáró (10x21-22 Finale) első felét James Marshall, míg a másodikat a talán legelismertebb személy a Smallville történetében, Greg Beeman fogja rendezni. Hozzá kapcsolhatóak a sorozat legemlékezetesebb epizódjainak elég nagy része, több évadfinálé és -premier fűződik a nevéhez valamint a 100. rész (5x12 Elszámolás) is. Ezután elhagyta a sorozatot, de tavaly visszatért a 9. évad lezárására, a Salvation-re (9x22), ami szerintem (és mások szerint is) a Smallville talán legjobb fináléja lett. Beeman saját blogján jelentette be a hírt és elmondta, hogy még amikor az 5. évadban távozott a sorozattól, megkérte az akkori producereket, Al Gough-t és Miles Millart, hogy ne feledkezzenek meg róla, ha a sorozat befejeződik.

Csakhogy két évvel később a sorozat alapítói is távoztak, majd jött még három évad és Beeman úgy gondolta, hogy már semmi esélye nincsen a fináléra. Aztán tavaly felkereste őt Kelly Souders és Brian Peterson (a jelenlegi producerek) a Salvation miatt. Még akkor is azt gondolta, hogy az lesz az utolsó epizódja a sorozatban, de nagy meglepetésére néhány héttel ezelőtt kapott egy telefonhívást és a producerek felajánlották neki az utolsó epizód rendezői munkáját, amire ő boldogan igent mondott. Elmondása szerint mindig is az volt az álma, hogy ő zárhassa le a sorozatot, ami most valóra is vált. A két órás epizód, Greg Beeman rendezése és Michael Rosenbaum visszatérése mind azt bizonyítja, hogy felejthetetlen lezárást fogunk kapni május 13-án (pontosabban mi május 14-én)."

Link to comment
Share on other sites

Jonathan több részben is feltűnik?!

1284553792_14.jpg

John Schneider múlt héten részt vett újra a Smallville forgatásán, amikor a Kent (10x17) című epizódhoz vettek fel jeleneteket. Még az előző héten be is fejezte a munkáját a résszel, de állítólag ma ismét megjelent a stúdióban és néhányan úgy értesültek, hogy további 1 vagy 2 epizódban látni fogjuk őt mint Jonathan Kentet.

 

"Közben kiderült, hogy ezt maga a színész mondta. Így már eléggé hivatalosnak tűnik."

Link to comment
Share on other sites

Újabb kép és spoiler!

1297700715_35_0.jpg

Ausiello-nak köszönhetően kiderült, hogy ki az a bizonyos vendégszereplő, akiről már hetek óta titkolózik, csak azt nem gondolta senki, hogy ő nem is annyira új a sorozatban.

Kattintás után kiderül, hogy kiről van szó és megnézhetitek a spoileres képet is. ---> Itt

 

Lex klónja, Alexander Luthor (Lucas Grabeel) igazából a képregényből ismert Conner Kent, akit ott genetikailag hoztak létre Lex és Clark DNS-éből. Valószínűleg a Scion című epizódban fog mindez kiderülni, de ez egyelőre még nem lett tisztázva. Kelly Souders és Brian Peterson producerek is hozzászóltak a témához: "Conner útját egy 'mester' manipulálja. Szerencsére valaki többet tud róla, mint ő maga. De azért óvatosnak kell lennie az ismeretlenek által kapott ajándékokkal."

Link to comment
Share on other sites

Mi lesz veled, Tess?!

1291377976_22.jpg

"Damian Holbrook (TV Guide) pont arról írt cikket, amire én is gondolok napok óta. Most, hogy Lex Luthor visszatér a fináléban Michael Rosenbaum alakításában, valószínűleg elkerelhütetlen lesz néhány közös jelenet Tess-szel. Ez még nem is gond, mert biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki már két és fél éve álmodozik erről, de Lexet ismerve, nem mindig mennek zökkenőmentesen a találkozásai. Sajnos már sokszor megfordult a fejemben, hogy Tess talán nem fogja túlélni a sorozat végét és Lex feltűnése még inkább erre adhat okot. Az még aggasztóbb lehet, hogy a Luthor család legújabb női tagjának főként a neve egyezik meg apjával és testvérével, a nézetei viszont épp ellenkezőleg, most már nyíltan kiáll Clark és a többi szuperhős mellett, amit Lex nyilván nem fog értékelni Clark legnagyobb ellenségeként. A sorozattól már azt is megszokhattuk, hogy elég gyakoriak a halálesetek a finálékben és amíg Clark, Lois vagy Oliver sorsa tovább folytatódik a képregény világában, addig Tess végzete még egyáltalán nincs kőbe vésve. Mit gondoltok? A producerek a végén mégis megmentik Tesst?"

Link to comment
Share on other sites

Michael a visszatérésről!

1297484430_05.jpg

Könnyedén kijelenthetjük, hogy az utolsó évad eddigi legnagyobb híre Michael Rosenbaum visszatérése a duplarészes sorozatfináléra mint Lex Luthor. Kicsit bővebben is beszélt róla Gordon Engelhardt-nak (Courier Press), aki történetesen a keresztapja.

 

"Úgy éreztem, hogy ez volt a helyes döntés. A rajongók alkották a sorozatot és olyan szinten követtek engem, amire már nem mondhattam nemet. Kezdtem hangokat hallani. 160 epizód után azt gondoltam, hogy ennyi volt. De a rajongók nem így vélekedtek. Értük teszem. Boldoggá akarom tenni a rajongókat. Lex nélkülezhetetlen tagja a sorozatnak. Senki sem számít arra, hogy egy sorozat megéli a 10 évet. Adtam nekik 7 évet és azt gondoltam, hogy ez elég dicséretes idő. Most viszont már plusz három éve megy. Clark lassan úgy néz ki, mintha a 30-as éveit taposná. Nyilvánvalóan befejezetlen ügy van Clark és Lex között, amit meg kell oldaniuk. Ettől függ a jövőnk," mondja Rosenbaum, aki személyes okokra hivatkozva hagyta el a sorozatot három évvel ezelőtt."

 

A korábbi szereplésével ellentétben, most egy kopasz fejfedőt fog viselni.

 

"Más projekteken is dolgozom, melyek elvárják, hogy legyen hajam," mondja nevetve. "Négy hónap mire visszanő."

Link to comment
Share on other sites

Septien tweetel!

 

Ismét válaszolt néhány kérdésre Al Septien Twitteren keresztül:

 

* A Harvest-ben (10x06) arról volt szó, hogy Alexandernek már csak 6 hete van hátra, de mégis él még mindig. Al szerint erre megkapjuk a magyarázatot a Scion-ban (10x16).

* Tessre jó dolgok várnak a közeljövőben. Valaki azt is megkérdezte, hogy lesz-e valami változás a szerelmi életében, de erre nem adott egyértelmű választ.

* Hamarosan kiderül, hogy a Scion után melyik epizódot írja még ő és Turi Meyer.

* Arra sem válaszolt, hogy lesz-e Clois esküvő, de mivel jegyesek, számíthatunk majd némi esküvői készülődésre.

* Az előző két epizóddal ellentétben, Lois többet fog szerepelni a következőkben.

 

Link to comment
Share on other sites

Scion-spoilerek!

1297360879_27.jpg

"A ScreenRant-nek köszönhetően további részletek derültek ki a Scion (10x16) című epizódról és megemlítik, hogy egy igen híres család újra képviselteti magát a részben.

 

Tegnap kiderült, hogy Alexander Luthor igazából a képregényből jól ismert Conner Kent (vagy más néven Superboy), most pedig megerősítették, hogy valóban a Scion-ban fognak magyarázatot adni a fordulatra. (Conner-t a képregényben Lex Luthor és Superman DNS-éből hozták létre és rendelkezik Superman összes képességével.) Lionel Luthor természetesen nem fogja olyan könnyen hagyni, hogy "fia" felfedje magát Clark előtt. Tess szintén ebben a részben szembeszáll Lionellel a Luthor fennhatóságért, ráadásul még a Swann család is újra megjelenik (Dr. Swann-t Christopher Reeve játszotta 1-1 epizódban a 2. és 3. évadban, maga a család pedig a Veritas szövetség tagja volt a Luthorok, a Teague-ek és a Queen-ek mellett)."

Link to comment
Share on other sites

Davis nem, de Jor-El visszatérhet!

 

"Ausiello (TVLine) válaszolt ismét a rajongók kérdésére. Az egyikük azt kérdezte, hogy van-e esély Davis Bloome visszatérésére, mire ő a színésztől, Sam Witwer-től idézett, aki azt mondta, korábban volt róla szó, hogy visszahozzák Davist, de elég nehéz lenne megoldani amiatt ahogy lezárták a történetét, szóval eléggé kicsi rá az esély. Végezetül a színész még annyit hozzátett, hogy nem nagyon nézte mostanában a Smallville-t, de a finálét biztosan megnézi, hogy lássa, Clark felveszi-e a köpenyt vagy sem.

 

Egy másik rajongó pedig Terence Stamp felől érdeklődött és Ausiello elárulta, hogy 2 az 1-hez az esély a hangja feltűnésének lehetőségére, viszont 90 az 1-hez, hogy teljes valójában is szerepeljen a színész."

Link to comment
Share on other sites

A hősök újra visszatérnek?!

justice-league.jpg

"Nemrég írta Twitteren az egyik stábtag, hogy ma a Smallville forgatásán dolgozik és ott van az Igazság Ligája is. Hogy ez pontosan mit jelent, az egyelőre kérdéses, ahogy az is, hogy jelenleg melyik epizódot veszik fel. Múlt héten még a Kent (10x17) volt soron, de ha jól tudom, akkor most már a Dominion-t (10x19) forgatják (a 10x18 Booster-t már korábban felvették). Elméletileg hétfőn már "egy másik epizódra" tért vissza John Schneider, mivel a Kent-ben szereplő jeleneteit az előző héten befejezte és ekkor derült ki, hogy még további 1-2 részben részt fog venni. Egyébként Michael Rosenbaum írta tegnapelőtt, hogy néhány nap múlva ő is Vancouver-be utazik, vélhetően a finálé forgatására."

Link to comment
Share on other sites

Zatanna is a visszatérők között van?!

090336serinda-swan1.jpg

'A tegnapi hírt más is megerősítette, miszerint az Igazság Ligája is ott volt a forgatáson és állítólag az egész csapatot látták. De még mindig nem derült ki, hogy ezúttal valóban ők lesznek azok vagy egy olyan epizódot kapunk mint az Icarus (10x11) volt, amiben testdublőrök helyettesítették őket. Annyi biztos, hogy Serinda Swan (Zatanna) jelenleg Vancouver-ben tartózkodik és sokan arra gondolnak, hogy a Smallville forgatására tért vissza, de egyelőre még ezt sem erősítette meg egy hivatalos forrás sem. Sajnos én sem tudok semmi biztosat írni, úgyhogy a hivatalos bejelentésekig csak találgathatunk. Természetesen nem véletlen az se, hogy a producerek és a stáb tagjai nem mondhatják el, hogy az utolsó epizódokat milyen sorrendben veszik fel, mert nyilván nem akarnak minden meglepetést rögtön elárulni.'

 

'Twitteren megemlítették Alaina Huffman (Dinah Lance/Black Canary), Kyle Gallner (Bart Allen/Impulse), Justin Hartley (Oliver Queen/Green Arrow), Britt Irwin (Courtney Whitmore/Stargirl) és Alan Ritchson (Arthur "AC" Curry/Aquaman) nevét is, de nem igazán tudtam kivenni, hogy ez csak egyszerű felsorolás vagy őket látták is a forgatáson. Ahogy az előbb is említettem, egyelőre maradjon az egész hír a spekuláció szintjén, amíg meg nem érkezik a hivatalos bejelentés a visszatérő szereplőkről.'

Link to comment
Share on other sites

Kelly Souders mondott el néhány részletet a következő epizódokból a SciFi magazin új számában.

 

Mivel a sorozat az utolsó évadánál tart, a befejezés "gyorsabban érkezik, mint egy száguldó golyó és ezt mind érezzük is," mondja Kelly Souders producer. "Clark nyilvánvalóan egy elég nagy ellenséggel találja szemben magát az évad végén és egy dologban különbözik ez a szezon az összes többitől, mégpedig hogy ez az ellenség teljes mértékben abba az irányba fogja terelni Clarkot, hogy Supermanné váljon és Supermanként lépjen a nyilvánosság elé... A remény, a dicsőség és a fény pillanatában fog kilépni a világ elé, de ezzel pontosan egy időben lesz az eddigi legsötétebb pillanata is."

 

Számítsatok rengeteg meglepetésre és annyi vendégszereplőre, amennyit csak meg tudnak szerezni, mondja Souders. "Annyi embert akarunk visszahozni, amennyit csak lehetséges. Ez mind más tényezőktől függ. De nagyon örülünk, hogy John Schneider, John Glover és Annette O'Toole is visszajöttek az utolsó évad során."

 

Többet láthatjuk Chloe-t is. "Van egy nagyon-nagyon szórakoztató epizódja, melyben lesz néhány csodás jelenete Oliverrel, amik... szerintem a rajongók nagyon szórakoztatónak fogják találni és remélhetőleg teljes mértékben elégedettek lesznek vele. És aztán visszajön és egy elég nagy szerepet fog kapni. Ami igazán szórakoztató, hogy amikor megírjuk és a többiekkel együtt kitaláljuk a történeteket, mikor látjuk, hogy milyen messziről érkezett, amikor még az első részekben a gimi folyosóján rohangált, most pedig már itt tart. Teljesen kibontakozott," mondja Souders.

 

Olivert pedig "olyan bizonyos megvilágításban fogjátok látni, ahogy azelőtt még soha. Rendkívül kritikus szerepet tölt be Darkseid legyőzésében," mondja Souders. "És ahogy haladunk a sorozat vége felé, Lois szerepe Clark életében, Superman életében és a Daily Planetében is, folyamatosan fejlődni fog."

 

"Ez Clark Supermanné alakulásának a története, szóval az emberek kapnak majd olyan Superman témájú pillanatokat, melyeket semmiképpen sem akarnának kihagyni. Ezt elmondhatom."

Link to comment
Share on other sites

Michael forgatott!

 

Szerda este érkezett Vancouverbe Michael Rosenbaum a Smallville forgatására és tegnap már távozott a városból (készült is róla egy kép a repülőtéren, melyet ide kattintva megnézhettek). Az ő jeleneteit soron kívül vették fel, mivel a finálét majd csak később kezdik el forgatni.

 

 

Link to comment
Share on other sites

Brian Peterson-interjú!

1290156708_96.jpg

 

Az Assignment X készített egy interjút Brian Peterson producerrel még januárban, de csak most jelentették meg, így van benne néhány dolog, ami azóta kiderült (Michael Rosenbaum visszatérése, a nagy meglepetés Alexanderrel kapcsolatban és a regisztrációs törvény).

 

Mit gondolsz, hogy sikerült a Smallville-nek ilyen sokáig túlélnie?

 

Azt hiszem az a nagyszerű abban, amit Al [Gough] és Miles [Millar] tettek, hogy létrehoztak egy olyan világot, melyben végignézhetted a hiányzó éveket és ami számunkra remek, hogy erre volt 10 évünk.

 

Most, hogy az évadnak hamarosan vége, van olyan karakter vagy történet, melyre már nincs időtök, de azt szeretnétek, ha mégis lenne?

 

Az évad első fele rendesen meg volt pakolva különböző emberekkel. Szinte mindenkire kitérünk az évad végéig. Nyilvánvalóan mindig vannak olyanok, akiket többet szeretnél látni. A megmaradt időben viszont minden egyes részben Clarkra akarunk koncentrálni.

 

Folyamatosan azt halljuk, hogy az összes szereplő, aki feltűnik, Clarkot segíti, hogy hőssé váljon. Nem teszi ez kissé furcsává őt - szüksége van ezekre az emberekre, hogy azt mondják, "hé haver, te vagy az Acélember, mi a gond?"

 

Nem ők támasztják fel benne a hőst, hanem felhoznak problémákat, kétségeket és segítenek neki a belső vívódásaiban, mert ők nagyon fontos emberek számára. Végülis ők csak kiemelik, hogy Clarknak döntést kell hoznia. Nem hinném, hogy támogatják őt, inkább körülötte vannak és újabb mérföldköveket állítanak elé az útja során.

 

Lex klónja a terv arra az esetre, ha esetleg nem sikerülne Michael Rosenbaumot visszahívni?

 

Van egy bonyolult történetünk Lexről a háttérben, amit lassan oldunk meg, mert ismerjük a sorozat végét, foglalkoznunk kell a karakterrel, mivel nagy részét képezi a sorozatnak. Tovább kell vinnünk a történetét, hogy az később kifizetődjön a karakter számára.

 

Láthatjuk még Granny-t?

 

Remélhetőleg láthatjuk még Granny-t. Különböző módon hozzuk vissza az ellenségeket és máshogy tűnnek fel, mint ahogy előtte láthattuk őket.

 

Martian Manhunter is apafigura volt egy ideig, őt is visszahozzátok?

 

Több olyan karakter is van, akit vissza akarunk hozni, de jelen állás szerint attól függ hányat hozhatunk vissza, hogy mit akarunk megvalósítani. Nagyon szeretnénk, ha visszajönne, de majd meglátjuk hogyan alakulnak a dolgok az utolsó epizódokban.

 

Meddig lesz még szó a regisztrációs törvényről?

 

A visszatérés után nagyon gyorsan lezáródik. Nagyon fontos és Clarkot egy más helyre irányítja, de nem akarjuk sokáig húzni a történetet, szóval az első részekben lezáródik és utána tovább is lépünk.

 

Nagyon érdekes, hogy megalkottátok ezt a sötét és zord Metropolist, ami majd sokkal világosabb lesz, amikor Superman színrelép - fantasztikus ötlet volt. A sorozat előtt nem hiszem, hogy bárki is belegondolt volna, "Milyen lehetett Metropolis Superman előtt?"

 

Sok minden származik abból ahogy nézzük Clark karakterét és az a nagyszerű a sorozatban, hogy ő az a Clark Kent, akivel azonosulni tudunk, elmehetünk vele vacsorázni, lóghatunk vagy játszhatunk vele - ez a karakter nem csak kimegy és felveszi a harisnyáját. Van abban valami igazán nagy, hogy magához öleli a végzetét és hogy feladja azt a személyazonosságát, amit egész életében védelmezett. Ragaszkodunk a világ törvényeihez és ő ebbe kapaszkodik bele - ez olyasmi, amit Clark fejleszteni fog és így válik azzá a karakterré, akit mindannyian ismerünk és szeretünk. Szóval azt akartuk megmutatni, hogy milyenné válhat a világ, amikor Superman végre elhatározzá magát, hogy Supermanné válik.

 

Chloe nagyon fontos karakter volt a sorozatban és nyilvánvalóan nem sokat szerepelt eddig az évad során, úgyhogy most megmutatjátok, hogy milyenné váltak a kapcsolatai?

 

Ez elég nagy részét képezi a visszatérésének. Ez nem csak a Chloe/Oliver románcot foglalja magában, hanem Chloe és Clark kapcsolatát is és hogy honnan indultak.

 

Végső soron mit tanult ebben az évadban Green Arrow?

 

Határozottan megtanult egy nagyon fontos leckét arról, hogy milyen megmutatni az arcodat a világnak. Szomorú dolog, hogy nagyon sokan nem tudják mikor kell megmenteni őket, nem akarják, hogy ez megtörténjen és nem is értékelik, ha megmentik őket, de akkor is meg kell tenned. Ez a hősök egyik alapvető tulajdonsága. Szembenézni azzal, hogy sokan megkérdőjelezik és átvitt értelemben megkövezik, így mégis hogyan maradhatsz hős? Ő testesíti meg ezt a problémát.

 

Miért érzed úgy, hogy Tom és Erica az igazi Lois és Clark, mivel érdemelték ezt ki?

 

Szerintem a Smallville-ben azért ők az igazi Lois és Clark, mert őszintén hittek a karakterükben és mindannyian éreztük, hogy a sorozat nem bírta volna ilyen sokáig, ha nem hiszünk Clark útjában. Tom végigvezette a karakterét egy középiskolás fiútól, aki nyugtalan és ideges, addig a hősig, akit most látunk a sorozatban. Lois pedig a Tábornok idegbajos, keserű múltú lányából egy olyan nővá vált, akinek igazi karrierje és életképes kapcsolata van. Mindketten teljesen hihető úton jutottak el eddig - az összes őrültséggel együtt, ami a világukban van - számomra ez teszi őket az igazi Clarkká és Loisszá.

 

A tragédia is hozzátartozik az eljegyzésükhöz?

 

Szerintem egy jegyes pár sem úszhatja meg a problémákat.

 

Mi az az egy kérdés, ami kimaradt és mindent megadnál, hogy válaszolhass rá?

 

Mi történik Alexanderrel?

 

Ok, mi történik Alexanderrel?

 

Lesz az évad második felének a közepén egy fantasztikus meglepetés, ami az egyik epizódban a középpontba helyezi a karaktert és nagyon szórakoztató módja a fejlődésének.

 

Mennyi megfontolást igényel a sorozat végének megalkotása, hogy az megefeleljen a saját elvárásaitoknak és a rajongóknak is?

 

Superman minden verziójának a filmekben, a képregényekben és a TV-műsorokban hasonló a témája és amíg a karakter megkapja a tiszteletet önmagáért és a cselekedeteiért, addig rengeteg elképzelés szóba jöhet. Azt hiszem mi szépen be fogjuk mutatni az egyensúlyt. Ez a célunk.

 

Rajongóként mit szeretnél, mi legyen a Smallville vége?

 

Nagyon keserédes lesz otthagyni ezeket a karaktereket, akiket olyan sokáig néztünk és annyira megszerettünk, ezt minden rajongó így érezné. De mint rajongó, szeretném inspirálva érezni magam. Ez az, amit szeretnék.

Link to comment
Share on other sites

Megvan az első DVD extra?!

 

Az egyik rajongó "nyomozásának" köszönhetően kiderült, hogy a Retrofit Films készített egy dokumentumfilmet a 200. epizód (10x04 Homecoming) forgatásáról, mely nagy valószínűséggel a 10. évad DVD-jén kap majd helyet.

Link to comment
Share on other sites

Rosenbaum: A nyitott ügyek lezárulnak

 

Michael Rosenbaum a napokban részt vett a Smallville sorozatzáró epizódjának felvételén. Mivel Rosey-nak rendkívül szoros az időbeosztása, ezért most, hetekkel a tervezett időpont előtt leforgatták Lex Finálés jelenetit.

A színész a Courier Pressnek nyilatkozott a visszatérés kapcsán.

 

Michael Rosenbaum, aki a Smallville főgonoszát játszotta hét éven keresztül, visszatér a sorozatfináléra. A kétórás esemény május 13-án kerül képernyőre. Az epizódban Lex és Clark Kent várhatóan ismét szembekerül egy végső találkozás során.

 

"Nyilvánvaló, hogy vannak nyitott ügyek Clark és Lex között, amelyeket le kell zárni. A jövőnk múlik rajta." - mondta Rosenbaum.

 

A színész elmondta, hogy a rajongók azóta sürgették a visszatérését, mióta három éve elhagyta a sorozatot.

 

"Úgy érzem, ezt kell tennem, ez a helyes döntés" - fogalmazott az újbóli feltűnés kapcsán.

 

"Úgy éreztem, a nézők tették azzá ezt a műsort, ami. És ők olyan szinten ösztökéltek, hogy nem tudtam nemet mondani. Úgy éreztem 160 epizód után, hogy ennyi volt. De a rajongók nem így vélekedtek. Szóval értük teszem mindezt."

 

"Lex szerves része a sorozatnak. Senki sem várta, hogy a műsor 10 éven át képernyőn lesz. Én hét évet szántam rá és úgy éreztem, ez is elég dicséretes."

 

"Most eltelt még három év. Clark kezd úgy kinézni, mintha a harmincas éveiben lenne."

 

Ellentétben a korábbiakkal Rosenbaum ezúttal a sminkesek segítségével fog "kopaszodni", mivel nem borotválta le a haját. A jeleneteiben egy úgynevezett "kopaszsapkát" fog viselni.

 

"Számos más feladatom van jelenleg, ami hajat igényel" - mondja nevetve. "Négy hónap lenne, míg visszanő."

 

Forrás: Courier Press

Link to comment
Share on other sites

Saturn-jelölések!

 

A Smallville-t jelölték a legjobb sorozat, míg Erica Durance-t a legjobb női főszereplő kategóriában az idei Saturn díjátadón. Az évek során összesen 28 Saturn-jelölése volt a sorozatnak és a szereplőknek, amiből eddig mindössze 2-t tudtak díjra váltani (2002-ben Michael Rosenbaum lett a legjobb mellékszereplő, 2005-ben pedig a 2. és 3. évad DVD-je kapott egy díjat). 2002-2007-ig minden évben több jelölést is kapott a sorozat és utána csak idén kapott újra (valószínűleg utolsó) esélyt.

Link to comment
Share on other sites

Törölték a spanyol találkozót!

 

Most jelentették be, hogy a Szuperhős találkozót, melyet májusban rendeztek volna meg Spanyolországban, a jegyeladásra hivatkozva törölték. A rendezvényen egy szép kis Smallville csapat jött volna össze: Erica Durance, Cassidy Freeman, Michael Rosenbaum és Justin Hartley. Nem tudom, hogy a magyar rajongók közül hányan vásároltak jegyet a találkozóra, de a szervezők állítólag visszafizetik az árát. A finálé leadása után került volna megrendezésre a különleges hétvége és egy szép búcsú lett volna a sorozattól, de sajnos már erre sem kerül sor.

 

Link to comment
Share on other sites

A Prophecy írói!

1297360880_97.jpg

Kiderült, hogy Anne Cofell Saunders (9x08 Bálvány, 10x03 Supergirl, 10x15 Fortune) és Bryan Q. Miller (9x20 Sacrifice, 10x10 Luthor, 10x14 Masquerade) közösen írta a Prophecy (10x20) forgatókönyvét, melyet valószínűleg Justin Hartley fog rendezni.

 

Külön érdekesség, hogy ugyan még nem jelentették be hivatalosan, de Kelly Souders és Brian Peterson van kiírva a duplarészes sorozatfinálé írójaként (ami már rég sejthető volt), ez pedig azt jelenti, hogy Al Septien és Turi Meyer jegyzi majd a Dominion-t (10x19), de még ezzel kapcsolatban sem érkezett hivatalos megerősítés.

 

Megvan Kara és Zod epizódja?!

1253871330_25.jpg

Egy nem hivatalos forrásnak köszönhetően derült ki, hogy Laura Vandervoort a Prophecy-ben (10x20) lesz újra látható mint Kara és már fel is vette a jeleneteit, Callum Blue pedig márciusban tér vissza a forgatásra (vagyis valószínűleg jövőhéten) mint Zod, aki a Dominion (10x19) című epizódban szerepel majd újra.

1285969406_24.jpg

Még reggel írtam, hogy Anne Cofell Saunders és Bryan Q. Miller írta a Prophecy forgatókönyvét, de az írónő a 19.-ként emlegette az epizódot. Egyelőre még nem derült ki, hogy tévedésből írta-e ezt a számot hozzá vagy felcserélték a két rész sorrendjét, de korábban már többször is szó volt róla, hogy az utolsó epizódokat össze-vissza veszik fel.

Link to comment
Share on other sites

Milyen befejezést szeretnének a színészek?!

 

Matt Mitovich (TVLine) kiderítette, hogy a főszereplők mit szeretnének, mi történjen a karakterükkel a befejezés előtt (valószínűleg nem mostanában tette fel nekik a kérdést):

 

* Allison Mack: "Szeretném látni ahogy Chloe beteljesíti a végzetét - és ennél többet nem fogok elárulni."

* Erica Durance: "Arra ösztönözném Loist, hogy még több nyomozást végezzen..."

* Justin Hartley: "A legjobban azt szeretném, ha a karakterem bővítené a ruhásszekrényét és nem csak fehérnemű lenne benne."

* Tom Welling: "Szeretném látni, amint Clark egy szebb jövő ígéretével inspirálja az embereket."

* Cassidy Freeman: "Amit nagyon szeretnék, hogy Michael Rosenbaum visszatérjen, aztán Lex és Tess rendezzék le a dolgot egymás között. Őt is mindig megverik és engem is mindig megvernek, szóval tudni akarom, hogy kettőnk közül ki győzne."

Link to comment
Share on other sites

Változás a finálé rendezőinél!

 

Továbbra is Greg Beeman rendezi majd a duplarészes finálé második felét, de az 1. részt James Marshall helyett Kevin Fair (9x01 Savior, 10x01 Lazarus) készíti.

 

Michael a fináléról és Tomról!

1297484430_05.jpg

A Zap2It riporterének sikerült beszélgetnie egy kicsit Michael Rosenbaummal az American Idol egyik partiján. Nemrég derült ki, hogy az új vígjátéksorozatban, a Breaking In-ben állandó szereplő lett és mind a 7 epizódban szerepelni fog. Ezen kívül természetesen szóba került a visszatérése is a május 13-i duplarészes fináléra és hogy miért tartott olyan sokáig a bejelentés, mely nemcsak a rajongók számára volt nehéz, de a producereknek és régi jó barátjának, Tom Wellingnek is.

 

"Mindig is azt akartam, hogy összejöjjön," mondja Rosenbaum, "de nagyon elfoglalt voltam. Adam [F. Goldberg], a Breaking In készítője... ő és én együtt készítettünk egy műsort, melyet a SyFy-nak adtunk el és még most is ezen dolgozunk. Egy horrorfilmet is írtunk együtt. Szóval sokat dolgoztunk és csináltam filmeket itt is meg ott is."

 

Sóhajt. "Vicces, hogy mennyire hevesek a rajongók." Elmélyíti a hangját, hogy az mérgesnek tűnjön. "Mit csinál, hogy nem tud visszajönni? Goergo Clooney visszatért a Vészhelyzetbe és ő nem tud? Milyen nagynak képzeli magát?' Én meg erre, 'Srácok, Istenem, nyugi.' Nem erről van szó. Szóval egyik nap felhívtam a producereket és azt mondtam, 'Most egy új sorozaton dolgozom, de szeretnék visszatérni és befejezni, amit elkezdtem." Szünetet tart és elkezd nevetni. "Amiről mellesleg azt hittem, hogy már 3 éve befejeztem, de azért vágjunk bele. És ők valóra is váltották."

 

Rosenbaum kb. két héttel ezelőtt Vancouverbe utazott, hogy felvegye az utolsó jeleneteit és remekül érezte magát, amikor újra elmélyült a karakterében... egy új kiegészítő segítségével. "Kaptam egy kopaszsapkát, ami fantasztikusan nézett ki. Nem borotválhattam le a fejemet a Breaking In miatt."

 

Bevallotta, hogy voltak fenntartásai azzal kapcsolatban, hogy visszatérjen-e a Smallville forgatására. "Személyes okok miatt hagytam ott a sorozatot, amiről senki sem tud és nem is beszéltem róluk. Ezek csak személyes dolgok voltak, amikről senkinek se beszéltem. Senkinek se volt hozzá köze. De sosem hallottam a végéről," mondja kuncogva. "Nézd, mindig mondtam, sose hittem volna, hogy 10 évig fog menni. Alig volt olyan kapcsolatom, ami 10 napnál tovább tartott. 10 év egy sorozatban? Ez elég hosszú idő. De aztán elkezdtek hivogatni. Végül azt mondtam, 'Tudjátok mit, srácok? Meg akarom csinálni. Csináljuk meg.' Azt akarom, hogy helyesen cselekedjek, legfőképpen a rajongókért. Istenre esküszöm, hogy értük teszem. Nem akartam azt hallani, hogy 'Miért nem jöttél vissza?' Úgy akartam befejezni, hogy jó legyen."

 

Most, hogy mindez sikerült, Rosenbaum azt mondja, hogy szerinte az utolsó jelenetek Clark és Lex között "kiválóak" lettek. A régi barátok nagyon kedvesen fogadták őt a forgatáson. "Annyira remek volt. Odamentem és azok az emberek, akik már nem is dolgoznak a sorozatnál, eljöttek, hogy együtt lóghassunk. Az egyik srác még egy spanglit is hozott nekem," viccel. "Úgy értem, ez egy igazi család."

 

Rosenbaum és Welling nagyszerű időt töltöttek együtt újra a forgatáson. "Tom és én csodálatosan éreztük magunkat," mondja. "Sokat nevettünk. Felvettünk néhány közös jelenetet."

 

Habár nem volt minden ennyire mókás. A rajongók egy nagyon érzelmes finálét kapnak májusban - és nem ők az egyetlenek. "19 órát forgattam és őszintén szólva, könnyes lett a szemem a végén. Azt mondtam, 'Apám, ez tényleg az,'" mondja vágyakozva Rosenbaum.

 

Értetek teszi Smallville rajongók és amikor a Breaking In rajtol április 6-án, lehetőséget kaptok, hogy visszafizessétek. "Visszatérek, szóval most csak annyit kérek, hogy remélem az összes rajongóm bekapcsolja a TV-t és megnézi az új sorozatomat," mondja Rosenbaum. "Szerintem a Breaking In nagyon szórakoztató. Úgy gondolom, hogy nagyon vicces sorozat. Imádom a jó poénokat."

Link to comment
Share on other sites

Martha visszatér a fináléra?!

1297462043_72.jpg

 

Annette O'Toole nemrég azt írta Twitteren, hogy jövőhéten egy olyan helyre megy, ami V-vel kezdődik. A Smallville rajongók természetesen rögtön Vancouverre gondolnak és mivel akkor kezdik el forgatni a finálé első részét, ezért lehetséges, hogy erre utalt. A KryptonSite szerint nem Michael Rosenbaum és Annette lesznek az egyetlenek a régebbi főszereplők közül, akiket újra láthatunk a duplarészes fináléban.

Link to comment
Share on other sites

Chloe is visszatér a fináléra?!

1299520624_31.jpg

 

Matt Mitovich (TVLine) elmondta, egy megbízható forrás szerint Allison Mack vissza fog térni a május 13-i sorozatzáróra, de ezt egyelőre még nem erősítette meg sem a CW, sem a Warner Bros. Mellette ismét láthatjuk Michael Rosenbaumot és még egy korábbi főszereplőt, aki valószínűleg Annette O'Toole (tegnapelőtt írtam a lehetséges visszatéréséről).

 

Michael McKean korábban már bejelentette, hogy még egy epizódban szerepelni fog mint Perry White és szerintem ez a finálé lesz, bár ezzel kapcsolatban még nem érkezett hivatalos megerősítés.

 

Frissítve!

 

Az E!Online hivatalosan is megerősítette, hogy Allison Mack vissza fog térni a fináléra, de az még mindig nem derült ki, hogy végig a dupla epizód során látható lesz-e vagy csak az egyik felében.

Link to comment
Share on other sites

John is szerepel a fináléban?!

1284553792_14.jpg

Úgy tűnik, hogy John Schneider is szerepelni fog a sorozat fináléjában, ugyanis Twitteren írta, hogy jövőhéten vesz részt utoljára a Smallville forgatásán. Ezen kívül válaszolt néhány rajongó kérdésére is, de csak egyetlen vonatkozott a Smallville-re:

 

"Milyen volt együtt dolgozni Kristin Kreuk-kal, Michael Rosenbaummal és Tom Wellinggel? Te is úgy gondolod, hogy Lananak (Lexhez hasonlóan) szerepelnie kellene a fináléban?

 

Tomnak és nekem nagyjából olyan a kapcsolatunk, mint ahogy azt te is el tudod képzelni. Főleg amikor még annyira új volt a TV szakmában. Könnyű és üdítő volt együtt dolgozni vele. Kristin bűbájos. Nagyon aranyos lány. Szerintem azoknak kell szerepelnie a fináléban, akik Clarkot segítették a Supermanné válásban. A szeretet és a szerencsétlenségek formálták a karakterét. A szülei szeretete és a Luthoroktól kapott csapások. Éppen emiatt szerintem a történetet jobban meg lehet oldani, ha Lana nincs ott. Ő segített neki Clarkká válni. A többiek viszont Supermanné."

 

Az eddigi állás szerint a négy főszereplő - Tom Welling, Erica Durance, Cassidy Freeman, Justin Hartley - mellett Allison Mack és Michael Rosenbaum biztosan szerepelni fog a duplarészes fináléban, Annette O'Toole jelenléte még nem lett hivatalosan megerősítve, de nagyon valószínűnek tűnik és ezek szerint John Schneidert is ekkor láthatjuk utoljára a sorozatban. Rajtuk kívül Laura Vandervoort, John Glover és Callum Blue a finálét megelőző 1-1 epizódban fog utoljára feltűnni.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...