janoshman Posted Augusztus 18, 2011 Author Share Posted Augusztus 18, 2011 A hivatalos sztori A Warner Bros. kiadta azt a szöveget, amire mindannyian vártunk: végre megtudhatjuk, hogy a Zack Snyder és Christopher Nolan elképzelésében megszületett új Superman milyen is lesz. A Superman: Man of Steel során az acélember kialakulásának útját követhetjük végig, azt az időszakot, mikor Clark Kent-ből egy bolygó hőse lesz. Valahogy így alakul majd: "A szuperhősök csarnokában Superman minden idők legnépszerűbb figurája. Clark Kent/Kal-El (Henry Cavil) fiatal, huszonéves újságíró létére olyan képességekkel bír, amiről más álmodni sem merne, éppen ezért érzi idegennek, betolakodónak magát az emberek között. Clark még fiatalon került a Krypton bolygóról a Föld planétára és nem érti, hogy milyen sorsot szántak neki, miért küldték pont ide. Az őt örökbe fogadó pár, Martha (Diane Lane) és Jonathan Kent (Kevin Costner) megtanítja a fiatal Superman-nek, hogy a képességei nem hatalmazzák fel bármilyen cselekedetre és minden döntését kétszer is meg kell fontolnia, mert szörnyű következményekkel járhatnak. Kal-El nem gondolkozhat túl sokat a dolgokon, ugyanis megtámadja a Földet Zod generális (Michael Shannon) és csapata. Ha Clark azt akarja, hogy a lakosság és szerettei élve megússzák az összecsapást, nem elég csak harcolnia velük, hősnek, reményhozónak kell lennie a szemükben. Meg kell tanulnia, hogy legyen Superman!" A hivatalos premier: 2013. június 14. cinestar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Augusztus 21, 2011 Author Share Posted Augusztus 21, 2011 Forgatási fotók Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Augusztus 31, 2011 Author Share Posted Augusztus 31, 2011 Forgatási képek Néhány közeli kép érkezett Zack Snyder új Superman filmje, a Man of Steel forgatásáról, melyeken ismét megcsodálhatjuk az Acélember új gúnyáját – mindenki döntse el maga, mennyi benne a merevítés, és mennyi Henry Cavill saját izomzata… A film jelenleg az Illinois állam-béli Plano-ban forog. A Man of Steel mozibemutatója 2013 június 14-én lesz. filmtrailer.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted Szeptember 1, 2011 Share Posted Szeptember 1, 2011 Soká lesz Majd' két év van a bemutatóig :S Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Szeptember 17, 2011 Author Share Posted Szeptember 17, 2011 Zod tábornok a Man of Steel forgatásáról Újabb képek a Man of Steel forgatásáról Planóból, melyen Michael Shannon tűnik fel Zod tábornok teljes harc díszében, de Henry Cavill is megjelenik Clark Kentként egy biciklit szorongatva. filmnews.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Szeptember 27, 2011 Author Share Posted Szeptember 27, 2011 Új stábtag Az izraeli származású Ayelet Zurer (Angyalok és démonok) leszerződött a Man of Steel stábjába, és Lara Lor-Van szerepét, Superman kriptoni anyját fogja eljátszani. A szerepet eredetileg Julia Ormond játszotta volna. filmnews.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Október 6, 2011 Author Share Posted Október 6, 2011 Így fest Jor-El Annak ellenére, hogy a Zack Snyder és Christopher Nolan elképzelésében készülő Man of Steel átcsúszott 2013. június 14-re, folyamatosan érkeznek az ingerlő anyagok, mint például most is. A legfrissebb képek már nem Clark Kent filmbéli kinézetét fedik fel, hanem biológiai édesapja, Jor-El megtestesítőjét, Russell Crowe-ot láthatjuk a rászabott jelmezben. Egyszerűen zseniális! cinestar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
janoshman Posted Április 12, 2012 Author Share Posted Április 12, 2012 Man of Steel - Túltesz A sötét lovagon? Dylan Sprayberry alakítja Zack Snyder filmjében a fiatal Supermant és egy interjúban megosztott néhány érdekes dolgot a Man of Steel atmoszféráját illetően. Dylan Sprayberry szerepelt már a 2009-es Vén csontokban, de azzal mindannyian egyet érthetünk, hogy inkább a Man of Steel fogja meghozni neki a várva-várt sikert és ismerettséget. A fiú (aki a 13 éves Supermant fogja alakítani) egy interjúban elárulta, hogy Zack Snyder túl akar tenni A sötét lovag nyomasztó, feszültséggel teli légkörén is és hozzá hasonlóan a lehető legrealisztikusabban mutatná be az acélember történetét. Superman nem az a tipikus amerikai hős lesz, akire mindenki számít a név hallatán, sokkalta inkább fog szenvedni, szeretni, rengeteg gonddal küzd majd, egyszóval sokakl érzelmesebb lesz az elődeinél. Christopher Nolan producerként való jelenléte tehát nem volt hiábavaló, hiszen hatása egyértelműen látszódik Snyder munkáján, gondolkodásán. Remélhetőleg a Batman után Superman hírneve is a régi lesz és Snyder egyedi meglátásaival, valamint Nolan utánozhatatlan stílusával és tapasztalatával örökbecsű mozit kapunk 2013. június 14.-én.cinestar.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted December 4, 2012 Share Posted December 4, 2012 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted December 13, 2012 Share Posted December 13, 2012 előzetes 2: http://www.youtube.com/watch?v=KVu3gS7iJu4 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted December 25, 2012 Share Posted December 25, 2012 szinkronos: http://www.youtube.com/watch?v=9I9T__qRLSk 1 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
makilaki Posted Január 2, 2013 Share Posted Január 2, 2013 jöhet a film de izibe Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Január 18, 2013 Share Posted Január 18, 2013 Spoilerek: A vágott verzió 2 óra 24 perces. A "levegő fagyasztáson" kívül az összes Superman képességet bemutatják. A Krypton bolygó megsemmisült. Zod megöli Jor-El-t, de előtte nem pusztít a bolygón. Lois Lane a filmben elég korán megtudja Clark titkát. A kryptont nem használják, de tanulmányozzák a filmben. Három fő csatára kerül sor, az utolsóban jelentősen pusztul a város Zod gravitációs sugara által, amit használ Superman ellen is. Faora meghal, Zod-ot egy börtön bolygóra viszik, ahol egy jövőbeli ellenség is lesz/lehet. Lex Luthort 2-szer említik, de soha nem láthatjuk. Más hősök nem cameoznak. Említik Brainiacot, de soha nem láthatjuk. Krypton bolygó úgy lesz bemutatva, mint egy futurisztikus város, jégkristályok nélkül (Ezt nem értem ) . Zod egy robot hadsereget hoz a Földre egy börtön hajón, amiket újraprogramoz, hogy őt szolgálják. Ezeket eredetileg arra tervezték, hogy a börtön bolygón (fantom zóna) őrködjenek. Kb. 30 db. robot lesz, természetesen a legerősebb a vezető robot lesz. Amikor Superman elpusztítja azokat, Zod páncélból tervez egy ruhát, amit segíti őt a Superman elleni csatában. Snyder el van foglalva egy trailer vágásával, amit nem tudni,mikor érkezik. Állítólag Zod lesz az egyik legnagyobb filmes gazember, aki valaha megjelent a mozivásznakon. Michael Shannon teljesít a legjobban a filmben és kb. annyit szerepel, mint Cavill . Cavill ruhája nagyon jól néz ki. A ruhán a színek nem biztos, hogy CGI-k, lehet hogy csak a megvilágítás miatt, de sokkal fényesebbek és élénkebbek lesznek a filmben. Zod hasonló ruhát visel, ami alapvetően teljesen fekete.. Hogy megvívják a végső harcot, abban a jelenetben Superman repül Zod felé és lesz egy epikus ütközésük, ami megrázza az épületeket. A film elég mélyen próbálják megértetni velünk, hogy mi lenne, ha ezek az idegenek egy nap valójában felbukkannának a semmiből. Kétségkívül nolan-i hangulata lesz a filmnek. A katonaság nagy szerepet játszik a filmben. Kísérletek folynak majd a háttérben. Metallo-t soha nem említik, de lesz egy olyan jelenet, amikor egy sérült Air Force pilóta beszél egy titkos projektről és említi a kriptonitot, ilyenkor inkább meteoritnak hívja. A költségvetés eredetileg 185 millió dollár lett volna, de később 215 millióra nőtt, de Snyder gyorsan kigondolt néhány akciójelenetet, így kb. 235 milliós, figyelembe véve az extra cgi költségeket és a 3D-t. A film több, hatalmas, bámulatos akciójelenete egyedül csak a Bosszúállókéval hasonlítható össze, de Snyder szerint (természetesen ) ez jobb és valósabb lesz. Az eredeti forgatókönyvben két fő csata lett volna, de egy harmadikat kigondolt még Snyder. Jonathan Kent meghal, Clark abban az időben még nem Superman. Zod nem öli meg Jonathan-t, bár az eredeti forgatókönyvben megtette volna, de viszont megöl több katonát és civilt, így ezek a tragédiák súlyosan hatni fognak Supermanre. A fő robot kivételével a többit nagyon könnyen ártalmatlanítják. Egy jelenetben Superman nagyon könnyen használja a "hő látását". A filmben Supermannek hívják, de először "Az idegen"-nek. Lois lesz az első, aki Supermannek fogja hívni és így kapja végül a nevet. Clark egy kapott kulccsal előidézhet hologram üzenetet Jor-El-tól Faora-t megöli Zod. A börtön bolygó tényleges egy bolygó. Ez nem túl nagy, akkora mint egy bolygó kisebb holdja, ami nagyon messze van a Kryptontól Tudományosan megmagyarázzák Superman összes képességét és ez az érzés teszi még valóságosabbá a filmet. Lesz egy nagy csavar a film végén. A ruha nano-tech lesz, mint a New 52 DC Comicsban. (Há' biztos... ) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Március 17, 2013 Share Posted Március 17, 2013 Doomsday a Man of Steelben? A híresztelést egy fickó indította el, aki a Wetának dolgozik. (A Weta Digital számítógéppel létrehozott filmes grafikával, vizuális effektekkel foglalkozó cég Új-Zélandon. A vállalatot Peter Jackson, Richard Taylor és Jamie Selkirk alapította 1993-ban, hogy elkészítse a Mennyei teremtmények című film digitális effektjeit. 2007-ben Joe Letteri lett a cég igazgatója. A Weta Digital több Oscar-díjat ás BAFTA-díjat nyert.) A pletyka lényege az, hogy a férfi szerint 5, a különleges effektekkel foglalkozó munkatársa egy "Creature"-ön, tehát egy "Teremtmény"-en dolgozik, ami benne lehet a Man of Steelben. Szerinte ez nem más, mint Doomsday. Szintén ő mondta még tavaly év végén, hogy "a filmnek akciódús, robbanással teli nyitása lesz". Hogy a híresztelések közül mi valósul meg, azt június 20-án meglátjuk a magyar mozikban. cinestar Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Április 17, 2013 Share Posted Április 17, 2013 http://www.youtube.com/watch?v=T6DJcgm3wNY Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Április 29, 2013 Share Posted Április 29, 2013 http://www.youtube.com/watch?v=yJBguDKvlAI Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Május 27, 2013 Share Posted Május 27, 2013 Superman öltözéke valójában a kriptoniak által kifejlesztett ruha, amelynek segítségével irányítani lehet a bolygó “járműveit” . A The Black Zero nem egy bűnöző, hanem egy börtönhajó, amellyel az elítélteket a Fantom Zónába szállítják. A Krypton megsemmisülése miatt Zodnak lehetősége nyílik arra, hogy átvegye az irányítást a The Black Zone felett és ez lesz a zászlóshajója. A hajón rengeteg drone található. Az előzetesben látható volt, hogy Clark Kent sok-sok emberi koponya alatt szenved. Ez egy álomjelenet lesz, Zod képes lesz arra, hogy így, mentálisan kínozza a főhőst. A tábornok Kentet egyik álmában fekete kosztümben ábrázolja és zsarnokként uralkodik az emberek felett. Lényegében így próbálja a pártjára állítani. Fellegek felett lesz egy hatalmas bunyó. Az Acélember képregény prequeljében többet meg lehet tudni a Magány Erődjéről. Az organikus építmény tömve lesz kriptoni tárgyakkal és ruhákkal. Zodot 300 évre ítélték és a Fantom Zónába szállították. Megtudjuk azt is, hogy a Kryptonon a természetes szülést büntetik, a kasztrendszerben minden egyes újszülöttet genetikusan „terveznek meg”. Jor-El és neje, Lara azonban nem hajlandó ebbe belemenni, ők inkább amellett döntenek, hogy életet adnak az első szabad kryptoninak, ami miatt hatalmas veszélynek teszik ki magukat. Az El-Ház elvei Kal-El hajójában lesznek benne. A Kryptonon sok robot lesz és szó fog esni a Genesis Chamberről is Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Június 1, 2013 Share Posted Június 1, 2013 Az Omlete spanyol oldal egyik szerkesztője elbeszélgethetett Zack Snyderrel, aki mondott egy kis érdekességet Az Acélember kapcsán. “A Wayne Enterprises logója rajta van az egyik műholdon, amelyet Zod megsemmisít. “ Tehát egy apró utalás Bruce Wayne-re, azaz Batmanre. Jött is a kérdés, hogy elképzelhető-e, hogy a folytatásban felbukkan a sötét lovag? “Nem tudom még, korai erről beszélni. És ne feledkezzünk meg Lexről sem. Ki tudja, hogy miben sántikál?” A direktor a Collider oldalnak pedig azt mondta, hogy mielőtt az Igazság Ligája filmet elkészítenék mindenképpen kellene egy Superman film, hogy jobban ki tudják bontani a történetet. filmdroid Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hankock Posted Június 23, 2013 Share Posted Június 23, 2013 Nyilvánosságra került Zack Synder Acélemberének forgatókönyvének egy korai változata, ami ékes példája annak, hogy bizony rengeteg változáson átesett, mire a végeredmény megszületett belőle. öbbek között olyan fontos fekete lyukakra is magyarázatokat kapunk, mint hogy hogyan borotválkozott Clark - nem, nem kryptonittal. Általában én sem vagyok híve a „mi lenne, ha...?” fejtegetéseknek, de ezúttal egy érdekesebb dologról van szó, ugyanis most a készítők nyilvánosságra hozták a forgatókönyv egy korábbi változatát. Ebben a korai forgatókönyvben (ami Zack Snyder, David Goyer és Christopher Nolan közös munkája) rengeteg minden másként történt volna, következzenek hát a fontosabb momentumok, amik eltérnek attól a változattól, amit mi láttunk a moziban. Csak saját felelősségre olvassatok tovább, ugyanis a következő szöveg erős SPOILER-eket tartalmaz! Következzenek hát a fontosabb részek, amik eltérnek a moziban látottaktól: A film elején szintén Kryptont láttuk volna, de teljesen más körülmények között. Zod hadserege Jor-El-el csapott volna össze egy csatatéren. Zod azért akarja megölni a Kryptoniakat, mert úgy hiszi, hogy népének terraformálni kellene egy újonnan fölfedezett bolygót (Föld), és oda áttelepülni. Zod és Jor-El ugyanúgy harcoltak volna, de Jor-El nem hal meg, Zod-ot pedig elfogják a Kryptoniak, és a Fantom zónába küldik. Faora Zod felesége, és annak ellenére, hogy megbüntetik, őt nem küldik a Fantom zónába. Jor-El vissza szeretné fordítani, amit Zod tett, de végül a kryptoni „hatóság” meggyanúsítja, hogy ő is Zod csatlósa. Jor-El rájön, hogy nem tudja meggyőzni a Kryptoniakat, ezért küldi fiát a Földre. Faora egy űrhajóval menekülne meg Krypton pusztulása elől. Miután a Krypton megsemmisült, és látjuk a kisbaba Kal-El-t a Föld felé közeledni, egy vágás után Clark Kentre vált, aki a filmben is látott olajfúró tornyon dolgozik. Itt a végső változathoz hasonlóan kimenti az embereket. Clark szabadúszó újságíróként dolgozik, ekkor Martha és Jonathan is életben vannak. Miközben leveleit böngészi otthon Clark, egy munka ajánlatot kap a Daily Planettől. Ebben a változatban láttuk volna ahogy Clark borotválkozik: a hőlátással a tükörről visszaverődő lézer segítségével. A tornádós jelenetnél Clark repülve megment mindenkit, miközben „szuperfújásával” elhárítja a tornádót. Ebben a verzióban Jonathan Kent nem hal meg, helyette büszke fia heroikus tettére. Jonathan Kent megmutatja az űrhajót a felnőtt Clarknak, aki már régebb óta tudta a titkot, csak nem akart szembesülni vele. Amikor Clark közelmegy a hajóhoz, az megnyílik neki, és egy üzenetet közöl vele, mindkét szülőjétől, és Krypton pusztulását is megismeri innen. Végül megkapná a ruháját. Clark a hajó beépített jelzőrendszerét használva - amit Jor-El készített, hogy a túlélő Kryptoniaknak tudjon jelezni -, segélykiáltást küld a Kryptoniaknak. Faora ezt hallva a Föld felé veszi az irányt. Lois Lane-t idegesíti a szabadúszó Clark Kent, mert elhalássza előle a nagy sztorikat. Lois a Metropolist, és Gothamet összekötő vasút megnyitójára indul, út közben a vonaton (amin LexCorp logo tűnik föl) összefut Clarkkal. A vonat kisiklik, mire Clark „átvedlik” Supermanbe, és megment mindenkit. Az emberek fotókat és videókat készítenek arról, ahogyan Kal-El megmenti a vonaton utazókat, így szembesül először a világ Clark szuperképességeivel. Lois apja, Sam Lane tábornok egyből fenyegetésként tekint Clarkra. Lois nevezi először „Supermannek” Clarkot, amikor a Daily Planethez ír a vonatos incidensről. Faora Smallville-ben csapódik be, majd felkutatja Kal-El hajóját, amiről a jelet küldte, és aktiválja a Fantom zóna generátort, amivel Zod-ot a Földre küldi. Zod súlyosan megsérült a Fantom zónában, de a Nap ereje meggyógyítja. Faora és Zod a hajó számítógépe segítségével „töltik le” az angol nyelvet. Jonathan Kent bíztatja fiát arra, hogy állítsa meg a Kryptoniakat, és mentse meg a Földet. Nem kéri, hogy rejtse el az erejét, ahogyan az eredeti változatban teszi. A Smallville-i csata hasonlóan zajlott volna, de Faora észreveszi, hogy Superman szeretné megmenteni az embereket, így azzal vonja el a figyelmét, hogy civileket támad meg. Superman segít a bajba jutottakon, mielőtt tovább harcol Faorával. Ebben az ütközetben, Superman majdnem legyőzi a legyengült Zodot, de helyette inkább a hatalmas tüzet oltja el, amit a városban gyújtott Faora. Jonathan Kent ebben a tűzben halna meg. Zod mérges, hogy Faora erősebb, mint ő, azután feleségét hibáztatja, hogy őt a Fantom zónába küldték. Meg akarja ölni. Lois apja, Lane tábornok még mindig azt hiszi, hogy Superman egy fenyegetés, és hogy ő is a Földet megszálló idegeneket segíti. Lois éppen egy sztorin dolgozik, a Smallville-i harcról, a Kent farmon van ez idő alatt, és Clarkot vigasztalja apja halála után. Nem is gyanítja, hogy Clark lehet Superman. Lane tábornok egy harci állást létesít Metropolisban, amivel Zod és Superman figyelmét szeretné fölkelteni, de csak Zod válaszol a kihívásra, és megtámadja a várost. Superman is befut hamarosan, hogy megküzdjön Zoddal, nincs szó terraformálásról. A csatában Superman inkább a kár mértékét próbálja csökkenteni, és megmenteni minél több embert. A harc alatt Lois egy fotóst, Jimmy Olsent kéri meg, hogy készítsen képeket. Az összecsapás visszatolódik Smallvillebe, ahol Superman megnyit egy kaput űrhajója segítségével, és visszaküldi Zodot a Fantom zónába, nem öli meg a tábornokot. Clark el akarja pusztítani a hajót, de Martha meggyőzi őt róla, hogy ez az utolsó kapocs népével, így kerül az északi sarkra. A végén Lane tábornok földönkívüli hajó alkatrészeit, és apró zöld köveket (Kryptonit) gyűjt az ütközet helyszínéről. Ezután egy jelenetben Lex Luthorral beszél telefonon, aki arra kéri a tábornokot, hogy küldje el neki a mintákat. A film végén Superman egy nyílt levelet ír a Föld népének, amiben elárulja az igazságot magáról, a szülő bolygójáról. Clark visszatér a Daily Planethez, Lois még mindig nem tudja, hogy ő Superman. Nektek mi a véleményetek erről a verzióról? Jobban tetszik? Vagy esetleg elégedettek voltatok a végleges változattal? colider..com Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.