hankock Posted November 10, 2010 Share Posted November 10, 2010 (edited) A Derby és a Cambridge Egyetem kutatói arra jöttek rá, hogy a nagyobb here nem feltétlenül jár együtt az ondósejtek nagyobb termelésével. Platycleis affinis A brit tudományos akadémia Biology Letters című tudományos folyóiratában megjelent tanulmány szerint a púposhátú rétiszöcske (Platycleis affinis) hímjeinél a testsúly 14 százalékát a herék teszik ki. A gyümölcslegyeknél ez az arány 11 százalék, az embereknél alig egy ezrelék. "Tanulmányunk azt mutatja, hogy a nagyobb herék miatt nem feltétlenül lesz több ejakulátum, legalábbis ami a lombszöcskéket illeti" - fogalmazott Karim Vahed, a Derby Egyetem munkatársa. A kutatók a lombszöcskék 21 faját vizsgálták, és arra jutottak, hogy a herék elsősorban azoknál a fajoknál nőtt nagyra, amelyeknél a nőstények több hímmel is párosodnak. A nőstény lombszöcskéknek két hónapig tartó felnőtt életük alatt akár 23 partnerük is lehet. Karim Vahed egy preparált lombszöcskével A vizsgálódás eredményei egybecsengenek a halakkal, madarakkal és rágcsálókkal végzett hasonló kutatások eredményeivel. Vagyis a lombszöcskék esetében is igaz, hogy minél szabadosabbak a nőstények, annál nagyobb a hímek heréje. A biológusok mindeddig abból indultak ki, hogy a nagyobb herék az ondósejtek fokozottabb termelését szolgálják. Az elgondolás szerint az állatok így gondoskodnak arról, hogy a nőstény egyedek az ő, és ne a konkurens hímek örökítőanyagát hordozzák. MTI Módosította November 10, 2010 hankock Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.