Jump to content
PirateClub.hu

Végezd el a végső intelligenciatesztet!


SVHSolyom
 Share

Recommended Posts

Végezd el a végső intelligenciatesztet!

 

Szinte mindenki számára kézenfekvő, hogy egyes emberek okosabbak mint mások, ugyanakkor kevesebb vitáktól hangos területe létezik a tudománynak, mint az intelligencia tanulmányozása.

 

A kutatók valójában még abban sem értenek egyet, mit jelent maga az intelligencia kifejezés. A súllyal és a magassággal szemben az intelligenciának nincs abszolút mértéke, ahogy az őszinteségnek, vagy a fizikai állóképességnek sincs. Az IQ is csupán egy relatív mutató. Mindazonáltal az évtizedek alatt tudósok hada állt elő különböző tesztekkel, melyek képesek kimutatni, hogy egy egyén intelligensebb-e egy másiknál, valahogy úgy, mint az olimpiai számok, amiből kiderül, hogy ki mekkora súlyt képes felemelni, vagy milyen távolra tud ugrani; igaz, sokat számít a pillanatnyi forma is.

 

A legtöbb intelligenciateszt különböző mentális feladatok gyűjteményében elért teljesítményeinken alapul. Legáltalánosabban alkalmazott mértékegysége az intelligencia hányados (IQ), amit általában a Wechsler Felnőtt Intelligencia Skála alkalmazásával mérnek. Ebben a tesztben 90 percnyi értelmezési, szókincs és számtani feladatok kombinálásával kapják meg a végső IQ pontszámot. Ez a mérés általában összefüggésben áll iskolai vagy munkahelyi teljesítményünkkel, ezért ebben az értelemben az IQ viszonylag hűen tükrözi mennyire okos egy-egy ember. Mivel az eredeti Wechsler tesztet 1955-ben publikálták, sokan próbálták szisztematikusan lebontani az intelligenciát, hogy lássák vajon a sok egymástól független kognitív képesség összességéről van-e szó, vagy létezik-e egy átívelő teljesítményfaktor, az úgynevezett "általános intelligencia".

 

Utóbbi koncepciója egy megfigyelésből ered, mely szerint azok az emberek, akik egy bizonyos mentális feladatot jól teljesítenek, hajlamosak más feladatokban is jeleskedni. A területen folytatott kutatások szerint az általános intelligencia az alapvető kognitív teljesítményen túlmutató gondolkodási stratégiák alkalmazásán múlik. Például egy rövidtávú memória tesztben, ahol számsorozatokat kell felidézni, az "okosak" gyakran rendezik a számokat különböző rokonítható csoportokba, mint például 2,4,6 és 5,7,9. Ezeknek a stratégiáknak semmi közük a rövidtávú memória méretének növeléséhez, viszont javítják azt a hatékonyságot, amivel a memóriánk tartalmát rendezzük.

 

Ugyanez a helyzet a vizuospaciális konstrukciós memóriával, azzal a képességünkkel, ami lehetővé teszi, hogy a különböző tárgyakról és helyekről szerzett térbeli információkkal ismeretlen közegekben manőverezzünk, manipuláljuk ezeket az információkat. Például egy stratégia képessé teszi a sakkmestereket akár százezer állás memorizálására, és azok felidézésére.

 

Több, mint egy évszázada kutatják a területet, az általános intelligencia azonban mindmáig viták forrása, több pszichológus állítja, hogy nincs egyértelmű összefüggés a különböző mentális feladatok teljesítése között. Az új tesztet összeállító brit Gyógyászati Kutató Tanács (MRC) cambridge-i Észlelési és Agytudományi Egysége is az általános intelligenciát igyekszik tovább boncolgatni. A csapat vezetője, Adrian M. Owen, az MRC agytudósa elmondta, mint már előttük sokan, ők is a lehető legkevesebb teszttel igyekeztek a kognitív képességek lehető legszélesebb skáláját lefedni, melyek jelen ismereteink szerint mind hozzájárulnak az intelligenciához, a memóriától a tervezésig bezáróan. Hol itt az újdonság?

 

Nos, a kutatók egy lépéssel elődeik előtt járnak, ami elsősorban az agyi képalkotó eljárások legfrissebb vívmányainak köszönhető. A 12 lépcsős tesztet úgy állították össze, hogy az a lehető legtöbb agyterületet megmozgassák, a fennköltebb gondolatokért felelős külső rétegektől a mélyen fekvő szerkezetekig, mint például az emlékek őrzésében és felidézésében nagy szerepet játszó hippokampuszig.

 

A 20 évnyi kutatáson alapuló "bölcsesség 12 pillére" névre keresztelt teszt felfedi az intelligencia építőkockáit, illetve van egy gyakorlati célja is, friss betekintést nyújt a kutatók számára az általános intelligenciába azáltal, hogy általa felmérhessék a 12 teszt kitöltési eredménye közötti összefüggéseket. A New Scientist és a Discovery Channel jóvoltából a tesztben bárki részt vehet, csupán némi angol tudás szükséges, elsősorban a feladatok értelmezéséhez, illetve az egyik pillérnél elengedhetetlen a nyelvtudás, hogy a képekhez tartozó kérdésekre megfelelően válaszoljunk. Ide kattintva már neki is lehet kezdeni.

 

Link:

http://cbstrials.com/Open/Default.aspx?B_ID=279

Forrás:sg.hu

 

 

További ingyenes iq tesztek amig nem igényelnek angol tudást

http://www.iqtest.dk/main.swf
http://iq.mensa.hu/iqtest.php?c=start

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...