nanefifty24 Posted Október 23, 2010 Share Posted Október 23, 2010 A NASA tavaly becsapódott Hold-szondája a színképelemzések eredménye szerint a hőn áhított víz mellett ezüstöt is talált.Az LCROSS küldetés tavaly októberben landolt a Hold déli sarkvidékén, a küldetés legnagyobb eredménye, hogy a becsapódás következtében kilökődött törmelékben 5,6 százalék vizet észleltek. A küldetés vezető tudósa, Anthony Colaprete, a NASA Ames Kutatóközpontjának munkatársa egymilliárd gallonra, több mint 3,5 milliárd literre becsüli a szonda becsapódási helyének 10 kilométeres körzetében kinyerhető vizet. Számos más, az emberi holdkutatás számára hasznosnak ígérkező anyagot is találtak a törmelékfelhőben, melyek közül a legnagyobb meglepetést az ezüst, illetve a jelenlétére utaló két erőteljes, az ultraibolya tartományban észlelt emissziós vonal okozta. Mivel a jelek a becsapódást követő első másodpercekben jelentek meg, Colaprete és kollégái azt gyanítják, hogy az ezüst a felszín alatt közvetlenül elhelyezkedő kőzetrétegből származik. Az észlelt spektrális vonalak arra utalnak, hogy az ezüstnek jóval magasabb koncentrációban kell jelen lennie a holdkőzetekben, mint az Apollo űrhajósok által visszahozott kőzetmintákban talált 100 ppm. A Földön az ezüstöt különböző földtani folyamatok, többek közt a víz munkája koncentrálják, amik azonban nincsenek jelen a Holdon. Hogyan koncentrálódhat vajon égi kísérőnkön az ezüst? Egy elmélet szerint az illékony elemek, mint a higany és a magnézium hajlamosak a holdfelszínen a hideg pontok felé vándorolni – ahogy a Föld légkörben is a víz a hideg felületeken csapódik ki – így érve el a Hold tartósan árnyékba borult krátereit, a Naprendszer egyik leghidegebb területét, ahová az LCROSS becsapódott. Bár az ezüstre nem jellemző az illékonyság, felveheti ezt a halmazállapotot a Hold hőmérsékleti körülményei és vákuuma hatására, vélekedik Robert Wegeng, az USA Pacific Northwest Nemzeti Laboratóriumának tudósa, aki nem vett részt a NASA kutatásban. Wegeng szerint ugyanez más hasznos fémekre, például a tellúrra, indiumra és szelénre is igaz lehet. Paul Spudis, a houstoni Hold- és Bolygótudományi Intézet szakértője azonban arra figyelmeztet, hogy a spektrális vonalak önmagukban még nem perdöntőek. "Szükségünk van egy felszíni holdjáró küldetésre" - mondta. "Ítéletnapig bizonygathatjuk a színkép eredményeket, bizonyítékot azonban csak egy helyszíni mérés adhat" forrás: sg.hu Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Finep Posted November 6, 2010 Share Posted November 6, 2010 ezüstből van a Hold? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Don_Giamatti Posted November 8, 2010 Share Posted November 8, 2010 Dehogyis. Sajtból, ezt már régen is megmondták. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SVHSolyom Posted November 8, 2010 Share Posted November 8, 2010 Már vártam Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
hantresses Posted November 13, 2010 Share Posted November 13, 2010 Sajtból van a hold, sajtból van a hold xD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
iidavid Posted November 15, 2010 Share Posted November 15, 2010 Kíváncsi vagyok az USA mikorra fogja "szétbányászni" a Holdat! Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
david1519 Posted December 24, 2010 Share Posted December 24, 2010 Ugyan szétbányászni? Hiszen már azt mondogatják, hogy a látható Hold felületet kiadják reklámcégeknek, meg megvilágítják, meg márkákat vésnek bele meg nem tudom még miféle baromság.. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
SzegediXY Posted December 24, 2010 Share Posted December 24, 2010 Ez nem is nagy bar..ság, mert egy életre szóló reklám LEHETNE!!, de nem az, mivel nagy a hőingadozás a holdon, így nagyjából semmi nem maradna meg hosszútávon. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
riedllaszlo Posted December 26, 2010 Share Posted December 26, 2010 40 év eltelte után, bevallották, hogy a NASA szonda "becsapódott"... Lám - lám... nehéz dolog a landolás. De ez megint lehetne az alapja a Holdra-szállás hoaxnak. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Kornbal Posted December 26, 2010 Share Posted December 26, 2010 "A NASA tavaly becsapódott Hold-szondája" Mindig rádöbbenek, hogy a szövegértés, mint feladat tényleg szükséges az érettségire A másik meg hogy esetleg direkt csapódott be? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.