hankock Posted Október 20, 2010 Share Posted Október 20, 2010 A University of North Carolina egyetem kutatóinak sikerült azonosítani a részegség génjét: a CYP2E1 kódnevű gén az alkoholt lebontó enzimek termeléséért és működéséért felel. A kutatók 10-20 százalékra becsülik a népességen belül azt a rész, akiknél ennek a génnek egy speciális verziója van meg: ők azok, akik nem bírják az italt, és már pár pohártól csúnyán berúgnak. Ennek az a következménye, hogy feltűnően kevés köztük az alkoholista, hiszen általában nagyon rosszak az első tapasztalataik az alkohollal, és emiatt nem is szoknak rá később. Az amerikai kutatók szerint ennek a génnek a manipulálásával olyan szerek lesznek kifejleszthetők, amelyek felgyorsítják a kijózanodás folyamatát, illetve megóvják az említett, hibás génvariációval rendelkezőket attól, hogy rosszul legyenek a piától. Az Alcoholism: Clinical and Experimental Research című szaklapban megjelent tanulmány szerzői óva intenek attól, hogy felfedezésüket az alkoholizmus gyógyításával tartsák egyenértékűnek. Mint írják, az alkoholizmus egy nagyon összetett betegség, rengeteg oka lehet annak, hogy valaki iszik, a génmanipuláció pedig csak tüneti kezelés – igaz, annak elég hatékony lehet. index Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
sOnt Posted Október 20, 2010 Share Posted Október 20, 2010 Én ha már választani lehetne akkor azt kérném, hogy kevesebbtől rúgjak be. Gáz volna vagy nem, legalább sokkal olcsóbban úsznám meg a dolgot, és másnap csak nevetnék azokon akik 'elittak' vagy 5000 forintot ) Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Blinkoli Posted November 11, 2010 Share Posted November 11, 2010 ott a pont ;-) de ha kifejlesztik ezt akkor a sok marha aki jól bírja a piát az is be fogja venni h izmozhasson azt jön majd a sok alkoholmérgezés xD Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dark Raven Posted November 11, 2010 Share Posted November 11, 2010 Blinkoli: ez nem teljesen igaz. Annyi alkoholt nem lehet inni, hogy abba bele lehessen halni. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
IUPLOADERI Posted November 18, 2010 Share Posted November 18, 2010 Dark Raven: Nem-e? Most volt a tvbe, hogy 1 csávesz meghalt mert túl sokat ivott és el aludt majd a saját hányásában halt meg mert nem is érzékelte, hogy fulladozik. szóval ennyit erről. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wilsonka96 Posted November 19, 2010 Share Posted November 19, 2010 De nem az ivásba halt bele. Hanem abba hogy elaludt és a hányásába. Tehát megfulladt nem az ivásba halt bele. De egyébként bele lehet az ivásba is hosszú távon... (Máj,vese etc.) Ja és ha már megtalálták szerintem inkább azt kellene csinálni hogy mindenkinek olyan gént kellene beépíteni ami miatt pár pohárka után is berúgna vagy rosszul érezné magát szvsz. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
balint621 Posted Április 10, 2012 Share Posted Április 10, 2012 Függetlenül attól, hogy ki mennyitől "rúg be" az alkohol nagy mennyiségben akkor is káros. Aki nem hiszi az olvasson utána: 10-edikes kémia könyvben leírja az alkohol útját a szervezetben. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
balint621 Posted Április 10, 2012 Share Posted Április 10, 2012 Függetlenül attól, hogy ki mennyitől "rúg be" az alkohol nagy mennyiségben akkor is káros. Aki nem hiszi az olvasson utána: 10-edikes kémia könyvben leírja az alkohol útját a szervezetben. Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.