Jump to content
PirateClub.hu

Robotautókat fejleszt a Google


SVHSolyom
 Share

Recommended Posts

A webes cég tesztflottájának tagjai már Kalifornia útjait járják. A járműveket kamerákkal, radarszenzorokkal és lézeres mérőműszerekkel szerelték fel.

 

 

Sebastian Thrun, a rendszer fejlesztője blogbejegyzésében tért ki a legújabb fejleményekre. "A jövő országúti vonatai segíthetnek a közúti balesetek megelőzésében, időmegtakarítás érhető el velük és a szén-dioxid kibocsátás is csökkenthető közös használatukkal" - fogalmaz Sebastian Thrun projektvezető a vállalati blogon. Thrun azt írta a blogbejegyzésében, hogy a tesztautók eddig 140 000 mérföldet tettek meg a kaliforniai utakon és ebből 1000 mérföldet teljesen önállóan teljesítettek. A kocsik ismerik a sebességkorlátozásokat, a közlekedési szabályokat és az utat is előre tudják.

 

A tesztekről a The New York Times is beszámolt. Az újság szerint az eddigi tesztek alapján a robotautók nem csak biztonságosabban, hanem gyorsabban is közlekednek az utakon, mint az emberek által vezetett társaik. A tesztflotta hat Toyota Prius és egy Audi TT gépkocsiból áll. A bejelentés egyértelművé tette, hogy a Google vezetői érdeklődnek többek között az autók irányításában szerepet játszó mesterséges intelligencia rendszerek fejlesztése iránt is.

1011goo1.jpg

A The New York Timesnak nyilatkozó Google-fejlesztők szerint az utakon a jelenlegi forgalom kétszerese is biztonságosan és gyorsan közlekedhetne, ha emberek helyett számítógépek irányítanák a gépkocsikat. A robotvezérlésnek van még egy előnye: a fedélzeti rendszerek sosem fáradtak és a figyelmüket sem lehet elvonni. Ezt támasztja alá, hogy a tesztek alatt csupán egyetlen apró baleset történt, amikor egy másik autós hátulról nekiment az egyik tesztjárműnek, amely éppen az egyik lámpához érve megállt. Ugyanakkor a mérnökök elismerték, hogy a jelenlegi megoldások még közel sem nevezhetők kiforrottnak és legalább nyolc évet vesz igénybe a rendszerek optimalizálása és megbízhatóbbá tétele.

 

Thrun hangsúlyozta, hogy a kaliforniai tesztutak során mindig ült egy különlegesen képzett személy a vezetőülésben, hogy bármilyen probléma esetén azonnal közbe tudjon avatkozni, mellette pedig egy szoftvertechnikus foglalt helyet. Az útvonalak érintették a forgalmas utcákat (Hollywood Boulevard. Lombard Street, Pacific Coast Highway), illetve áthaladtak például a Golden Gate hídon is. A fedélzeti rendszer a tájékozódáshoz mindig a Street View adataira támaszkodott.

1011goo2.jpg

Minden járműnek a tetején egy úgynevezett Light Detection and Ranging (LIDAR) rendszert helyeztek el, amely lézersugarakkal szkenneli az autó közvetlen környezetét. A kapott adatokból a szoftverek valós időben létrehozzák a környék 3D-s modelljét. A visszapillantó tükrök mellé kamerákat szereltek fel, amelyek többek között a lámpákra és az út szélén mozgó személyekre és objektumokra (gyalogosokra, kerékpárosokra) figyelnek. A rövid távolságú mérések elvégzéséhez a lökhárítókba beépített radarszenzorokat, a helyes pozíció meghatározásához pedig a fedélzeti GPS-vevőegységeket használják.

 

A vezető bármikor közbeavatkozhat és egy gomb lenyomásával azonnal átveheti az irányítást a jármű felett, de az is elég, ha csak megfogja a kormánykereket vagy a fékre lép. A vállalat fejlesztője kiemelte, hogy ez a projekt is azt bizonyítja, hogy a Google kész olyan technológiákba is befektetni, amelyek nem kecsegtetnek gyors megtérüléssel. A program egyik fő támogatója Larry Page, a cég társalapítója. A 43 éves Thrun egyébként a Stanford Artificial Intelligence Laboratory igazgatója, a Stanford Egyetem professzora és 2005-ben, valamint 2007-ben is megnyerte csapatával a DARPA Grand Challenge nevű versenyét. Emellett részt vett a Street View megalkotásában.

 

Az amerikai informatikai óriás egyelőre nem fedte fel, hogyan akar profitálni a fejlesztésből. A Google mindenesetre tele van likvid pénzzel, és számos projektet futtat, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül fő profiljához - magyarázta Rob Enderle, a San José-i Enderle csoport vezető elemzője. "Azt a szót, hogy fókusz, a Google sohasem tanulta meg" - fogalmazott, utalva a cég áramelosztási, járműfejlesztési és a mesterséges intelligencia terén végzett beruházásaira. Enderle szerint egy lehetséges kapocs a vezető nélküli autók és az internet között az lehet, hogy például az ingázók végig netezhetnének napi utazásaik során. Megjegyezte azt is, hogy a technológián olyan iparági vezetők is dolgoznak, mint a Volkswagen és az Intel.

 

Az autók tesztelése nem az első jel, hogy a Google belefolyna a közlekedési iparágba. Egy szeptember 29-i beszédében Eric Schmidt, a vállalat vezérigazgatója úgy fogalmazott: "a kocsiknak magukat kellene vezetniük. Ennek valóban lenne értelme. Csak valami hiba folytán fordulhatott elő, hogy az autókat előbb fedezték fel, mint a számítógépeket".

 

Forrás:sg.hu

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...