hankock Posted Szeptember 25, 2010 Share Posted Szeptember 25, 2010 Németországban készült, az egyik legerősebb Audiból. A készítők célja az volt, hogy ne csak a tulajdonos, hanem az utca embere is leizzadjon a látványtól. Sikerült! Az autó nem kimagasló teljesítményével, sokkal inkább optikai erőfölényével vívhatja ki a bolygó egyik legkeményebb autójának kijáró címet, a németországi műhelyben ugyanis mindent elkövettek, hogy libabőrös legyen az ember a jármű látványától. A karosszériát első lépésben lecsupaszították, majd a vázra egy teljesen új optikát építettek. Az új lökhárítók, a hátsó diffúzor, a légterelő szárny, a kerékívek, a motorháztető és a csomagtér ajtaja egytől egyig karbonból készült, az optika megrajzolásánál pedig mindvégig egy pályagép félelmetes megjelenésének elérésére törekedtek. Az alapot az Audi R8 szolgáltatta, abból is a legerősebb, V10-es motorral szerelt kiadás, amely így kapásból 250 kilogrammos súlycsökkenéssel kezdte meg az edzést. A karbon karosszérián kívül az autó üvegből készült motorháztetejét hullámos mintában kivágták, hogy ezzel segítsék a motor hűtését és a sport légszűrő munkáját, majd a V10-es motor vezérlő elektronikáját átírták, az R-tronic duplakuplungos váltó áttételeit megrövidítették, a gyári kipufogórendszert sport rendszerre cserélték, a széria 525 lóerő helyett így maximális, 609 lóerőt mértek padon, 7400-as percenkénti főtengelyfordulatnál. Ehhez 6400-as fordulatnál 565 Nm forgatónyomaték társul. Az autó alá 45 millimétert ültető sport futóművet, majd feketére fényezett, könnyített MAG11 alumínium verseny felniket pakoltak, előre 9Jx19-es, hátra 12.0Jx20 collos méretben. Az első, kereken tíz kilogrammosra könnyített felnikre 245/35-ös gumikat húztak, a 10,9 kilós hátsókra 325/25-ös verseny abroncsok kerültek. A megállásról elől 380x36, hátul 356x32 milliméteres féktárcsák és körbe hatdugattyús nyergek gondoskodnak. Az átépítés a négykarikásokra szakosodott PPI Automotive Design GmbH nevéhez fűződik, akik végül RAZOR GTR-10 névre keresztelték a brutális járgányt. A végeredmény annyira elnyerte az alkotók tetszését, hogy örömükben még kilenc példányt készítenek belőle. A tíz darabos limitált széria sorszámozott darabjait minden egyes autóban alumínium plakettek jelzik majd. És hogy mit tudnak ezek gépek a gyilkos tekintet mögött? 3,2 másodperces nulla százas sprintet és 335 km/órás végsebességet. Galéria: http://www.autogaleria.hu/index.php?s=tgal&tid=6881&marka=ppi Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Satyr Posted Szeptember 30, 2010 Share Posted Szeptember 30, 2010 Hát ez tényleg lélegzetelállítóan gyönyörű... Grat a készítőknek, hozzám is dobhatnának egyet... Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Don_Giamatti Posted Október 17, 2010 Share Posted Október 17, 2010 Turbo nincs? Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.