bikas Posted Szeptember 21, 2010 Share Posted Szeptember 21, 2010 Decemberben indulhat útnak Európa második ATV teherűrhajója, ami a Johannes Kepler nevet viseli. Az automatikus szállítójármű elődjénél több ellátmányt, hajtóanyagot és oxigént szállít majd a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A programban résztvevő felek még nem döntöttek a hivatalos kilövési dátumról, a küldetés tervezőinek azonban nincs túl sok lehetőségük. Az ATV érkezésénél figyelembe kell venniük az űrsiklórepüléseket, az orosz Progressz és Szojuz űrhajókat, valamint egy japán teherhajó látogatását is. A Johannes Kepler űrhajó egy Ariane 5 rakétával áll pályára. A kilövést a Guyana Űrközpontból bonyolítják le, az ATV nyolc nap alatt éri el az űrállomást. Amennyiben az ATV nem állna készen a decemberi repülésre, az Arianespace két kommunikációs műholdat szuszakol be a kereskedelmi kilövések miatt amúgy is szoros ütemtervbe. Tehát az Ariane 5 mindenképpen elhagyja valamilyen rakománnyal a Földet, a döntést szeptember végéig kell meghoznia az ESA-nak. Az Európai Űrügynökség már májusban elindította a gyártó Astrium brémai létesítményéből az űrhajót tartalmazó szállítmány a francia-guyanai űrközpontjába. "Az ATV-t három részletben szállítottuk, külön-külön a rakteret, a repülési rendszert, valamint a hajtóműteret, és az Ariane 5-höz való kapcsolódásként szolgáló lecsatoló rendszert" - nyilatkozott az ESA képviseletében Nico Dettmann, a Johannes Kepler küldetés vezetője, hozzátéve, hogy a darabok összeszerelése szeptember végére fejeződhet be. Mint a bevezetőben is említettük, a Johannes Kepler nagyobb rakománnyal érkezhet az űrállomása, mint elődje, a Jules Verne ATV. Ez azoknak a fejlesztéseknek köszönhető, melyeket az első repülés tapasztalatai alapján végeztek el a mérnökök. A Johannes Keplert már könnyebb szárazrakomány rekeszekkel látták el, ami rekeszenként 50 kilogramm súlycsökkenést eredményezett. A fejlesztéseknek köszönhetően összességében 650 kilogrammal több rakomány juthat el az ISS-re. A mérnökök két olyan hibát is kijavítottak, amik a Jules Verne repülése során merültek fel. Az egyik az ATV hajtóműve nyomásszabályzóinak részleges áttervezését jelentette, ami az első repülésen nyomásbeli kiegyensúlyozatlansághoz vezetett a két hajtóanyagtartály között. Az anomáliának nem volt hatása a küldetésre, mivel a tartalék nyomásbiztosító rendszer átvette a szabályzást és helyreállította a hibás meghajtási láncot. A másik gondot a szigetelőborítás jelentette, ami több helyen levált a Jules Vernéről. A Johannes Kepler már megerősített csatlakozó pontokkal ellátott szigetelést kapott, melyeknek javítottak a belső szellőzésén is. "Biztosak vagyunk benne, hogy nem futunk bele újra ezekbe a hibákba" - tette hozzá Dettmann. A második ATV repülés már nem végzi el azokat a teszteket, amiket elődje végigzongorázott az automatikus dokkolás során, többször megközelítve, majd eltávolodva az állomástó. Ezzel több hajtóanyagot tudnak feljuttatni az űrállomás pályán tartásához, illetve pályamódosításához. Az ATV hajtóművei jövő tavasszal, az űrsiklók utolsó látogatása után körülbelül 4000 kilogramm hajtóanyagot fognak elégetni, hogy magasabb pályára emeljék az ISS-t, aminek ezáltal a jövőben a légköri súrlódás csökkenésével kevesebb üzemanyagra lesz szüksége pályája fenntartásához. Ezen felül a Johannes Kepler 860 kilogramm hidrazin és nitrogén-tetroxid üzemanyagot szállít az állomás orosz szegmense számára, valamint 1600 kilogrammnyi száraz rakományt szállíthat át a fedélzetre az ISS legénysége az összekapcsolódás után. Az ATV négy vagy öt hónapot tölt majd az állomáshoz csatolva, ezt követően a képződött hulladékkal megrakva visszatér a légkörbe, hogy a belépéskor teljes egészében elégjen. A küldetés költségei 400 és 450 millió euró körül mozognak. A harmadik ATV 2012 februárjában startolhat el, moduljait Brémában és Torinóban szerelték össze, ezt legalább két további ATV követi 2013 és 2014-ben. 2015-ben már az űrhajó egy visszatérésre is képes változatát szeretnék szolgálatba állítani, amit egy emberek szállítására alkalmas modell követhet. Forrás: SG 1 Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.