Jump to content
PirateClub.hu

Rejtélyes találmányok, melyeket máig nem ért a tudomány


bagi
 Share

Recommended Posts

Már az ókorban ismerték az áramot, és képesek voltak pontosan előrejelezni a bolygók mozgását is.

 

A letűnt civilizációkat elsősorban a jövő foglalkoztatta, a ma emberét emellett már a múlt is. A kutatók évszázadok óta keresik a bizonyítékokat az élet kezdetére, a magyarázatot az ember fejlődésére, valamint kutatnak olyan régészeti leletek után, melyek választ adhatnak a történelemmel kapcsolatos kérdések sokaságára.

 

Miközben azonban számos olyan lelet kerül elő, mely segít megérteni a történelmet, több olyan is a régészek útjába kerül, ami csak bonyolítja a dolgot. Ilyen az az ókori szerkezet is, melynek működését a mai napig nem sikerült megfejteniük, vagy a világhírű bagdadi elem, mely máig vitákat szül tudományos körökben.

 

elem.jpg

 

A történelemkönyvekből tudjuk, hogy Luigi Galvani felismerése nyomán az 1745-ös születésű Alessandro Volta nevéhez fűződik az első elemek elkészítése. Csakhogy elképzelhető, hogy már az ókorban is ismerték az elektromos áramot, sőt, elemek formájában használták is. A feltételezésre azok a szokatlan felépítésű anyagvázák adnak okot, melyeket 1936-ban fedeztek fel régészek Bagdadtól nem messze, egy közel 2000 éves település feltárásakor.

 

A leletek különlegessége méretükben, még inkább pedig belső felépítésükben rejlik. A vázák ugyanis mindössze 12-14 centi magasak, belsejükben pedig egy rézcső található, mely viszont egy oxidálódott vasrudat tartalmaz - a vizsgálatok szerint az oxidációt savas kémhatású folyadék okozhatta. A rézcső tetejét és alját bitumennel vonták be, mely elszigeteli egymástól a két fémet.

 

Wilhelm Könignek, az Iraki Nemzeti Múzeum akkori igazgatójának köszönhető, hogy az azóta csak bagdadi elemekként elhíresült leletek nyilvánosságot kaptak. Ő állította elsőként, hogy az edények tulajdonképpen olyan elemek, melyekkel lehetségessé vált a galvanizálás, például fémedények arannyal történő bevonása. König állítása után nem sokkal Willard F. M. Gray angol mérnök, majd néhány évtized múlva Arne Eggebrecht német archeológus is igazolta, hogy az elemekkel lehetséges elektromos áramot termelni.

 

Ennek ellenére a mai napig megoszlanak a vélemények az alkalmazásukkal kapcsolatban: sokak szerint például gyógyításra használták őket, hiszen eddig egyetlen olyan tárgyat sem találtak, melyet bizonyíthatóan ezekkel az elemekkel galvanizáltak volna.

 

A Hold, a Nap és a bolygók mozgásának pontos előrejelzése

 

Az Antiküthéra-szerkezet a tudomány egyik legrejtélyesebb eszköze: bár egyre közelebb járnak a megfejtéshez a tudósok, még ma sincs biztos és egyértelmű magyarázat a működésére és használatának céljára.

 

mechanizmus.jpg

 

Az 1902-ben a Küthéra és Kréta közötti Antiküthéra szigete mellett a tengerben talált mechanizmusról ma már tudjuk, hogy valamilyen mérőeszköz, melyet a Nap, a Hold, valamint további öt bolygó mozgásának meghatározására és előrejelzésére használtak. A vélhetően időszámításunk előtt 100-150 között keletkezett szerkezet mindössze 33 centi magas, 17 centi széles, illetve 9 centi mély, bronzból készült, és több mint 30 fogaskerékből és tárcsából áll, melyeket kézzel készítettek. Írásjelek és szimbólumok sokasága található rajta, az írások ógörög nyelvűek. A szerkezet központi részének számító tárcsa a görög zodiákust és az egyiptomi naptárat mutatta.

 

Már az első vizsgálódásoknál feltételezték, hogy a szerkezet egyfajta analóg számítógép vagy időmérő, ám csak a megtalálása után 50 évvel ismerték fel a kutatók, hogy még a Hold különleges mozgásának leképezése is lehetséges a segítségével, valamint meghatározható vele a Nap és további öt bolygó mozgása. Működését már jobban értik a tudósok, ám a mai napig nincs egyértelmű válasza a tudománynak arra, hogy hogyan készülhetett a rejtélyes eszköz, mire használhatták, ahogy készítőjének személyét is homály fedi.

 

Tesla üzemanyag nélküli autója

 

A fizikakönyvek kevésbé foglalkoznak Nikola Teslával, pedig a horvát származású fizikus és villamosmérnök az egyik legnagyobb elme, aki valaha létezett. Számtalan zseniális találmány fűződik a nevéhez, közöttük olyan is, melyre a tudománynak máig nincs magyarázata: Tesla elektromos autója.

 

Tesla 1930-ban alakított át egy, akkor luxusnak számító autót úgy, hogy az működés közben sem különösebb zajt, sem kipufogógázt nem bocsátott ki. A titka az úgynevezett szabad energia volt, Tesla ezzel váltotta ki az üzemanyagot, és ez biztosította az autó működését. A kocsiból eltávolította a motort, helyére pedig egy hengeres, zárt villanymotor került, melyet léghűtéssel láttak el.

 

tesla_auto.jpg

 

A motor vélhetően a Westinghouse egyik gyárában készült, ám az azt energiával ellátó egységet, melynek felépítését és titkát ma sem ismerik, Tesla maga készítette. Egy konverter alakította át a különleges energiát, ami vákuumcsöveket tartalmazott, egy antennát, valamint két vastag rudat - Tesla utóbbiak benyomásával indította el az autót, mely a kor benzinautóihoz hasonlóan tökéletesen működött.

 

Találmánya azonban a feledés homályába veszett, hiszen a cég, mely foglalkozott volna vele, hamarosan csődbe ment.

 

Szerző: P.M.

 

 

Link to comment
Share on other sites

  • Replies 60
  • Created
  • Last Reply

Top Posters In This Topic

  • 1 month later...

A képlet igen egyszerű...

Sok embernek a kőolajban igen sok pénz van. Aki kitalál valami újat azt likvidálják, vagy ellehetetlenítik (szabadkőmüvesek, stb. személyek)

 

Ne gondoljátok, hogy nincs Perpetum Mobile, mert van! Azonban aki egy ilyet felfedez az minden bizonnyal idő előtt végzi, anélkül hogy bármi nyílvánosságra került volna a találmányából.

Link to comment
Share on other sites

Pontosan. Örökmozgót igenis lehetne építeni, felteszem, Teslának sikerült is (benyom egy pöcköt, elindít egy folyamatot, ami nem áll meg).

 

De, gondoljatok bele... akkor is hatalmas pénz volt az olajban, most még nagyobb. Teslának csomó olyan találmánya volt, ami hihetetlennek tűnik még most is, és ez csak a jéghely csúcsa. Bánom, hogy az öreg csak így eltűnt, pedig, ha ma lenne még egy ekkora koponya, és a szabad világba is kijutnának a találmányai, hihetetlen fejlettségi szintre juthatott volna az emberiség.

Link to comment
Share on other sites

[quote name='--->DaWe:P Az, örökmozgó, persze... Nem, örökmozgót nem lehet építeni. Ajánlom, hogy nézzétek át az általános iskolai fizikakönyvetekben az energiamegmaradást.

 

Ajánlom, olvass utána az alternatív fizikának. Egy csomó, teljesen bizonyítottnak hitt állítás lett megdöntve már. A CERN már az eleminek hitt részecskéket és kisebb részekre tudja bontani... persze, most még senki se hiszi el, 200-300 év múlva meg bevett eljárás lesz.

Link to comment
Share on other sites

Ezek egyszerű, bizonyított dolgok. Nincs mit ragaszkodni hozzájuk. Az energiamegmaradás van, és kész. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy majd egyszer csak felfedezi valaki, hogy még sincs gravitáció, és az alma felfelé esik.

 

De ti csak keressétek a koboldot az arannyal a szivárvány alján, ha nektek jól esik. Meg olvassátok Egely mester remekműveit. Nem is értem mit vártam ettől a fórumtól, tudhattam volna, hogy tudomány címszó alatt csak áltudományokat találok. Azért szerencsére a világot az igazi tudósok viszik előre.

Link to comment
Share on other sites

Szerencsére :)

 

Rossz példa volt a gravitáció.Régen olyanok is voltak leírva a könyvekbe, amit ma kinevetnél.

Hát nem tudod, hogy vannak olyan dolgok, amit már rég tudnak, csak éppen az emberekkel elfelejtették közölni?Ha erre is azt mondod, hogy hülyeség akkor nincs több mondanivalóm, járj utána :)

Link to comment
Share on other sites

Nekem úgy rémlik, h haltak már meg emberek akik azt állították,h a föld gömbölyű és nem lehet a szélén lelógatni a lábunk...

Mikor a Commodore 64 hódított a NASA már Pentium 4-et használt...

 

--->DaWe<---:

Nem is értem mit vártam ettől a fórumtól, tudhattam volna, hogy tudomány címszó alatt csak áltudományokat találok.

 

Amúgy meg, itt nem tudósok, fizikusok vagy lángelmék irkálnak, hanem emberek és ez egy fórum! Az ír akinek van e témával kapcsolatban gondolata "kedves --->DaWe<---"

 

Van megoldás ami kiváltja a kőolajat és annak származékait hidd el! De a sejkeknek nem üzlet ha már most elkezdenénk mellőzni az olajukat...

Az ősemberek akiket a "tudomány" és az emberiség primitívnek tartott, mégis találtak leleteket ami igen sokáig gondolkodóba ejtett mindenkit...

Link to comment
Share on other sites

Rossz példa volt a gravitáció.Régen olyanok is voltak leírva a könyvekbe, amit ma kinevetnél.

Hát nem tudod, hogy vannak olyan dolgok, amit már rég tudnak, csak éppen az emberekkel elfelejtették közölni?Ha erre is azt mondod, hogy hülyeség akkor nincs több mondanivalóm, járj utána :)

 

 

Ez így eléggé ellentmondás, ha utána lehet járni, akkor mégiscsak közölték az emberekkel. De azt feltételezem, hogy te az utánajárással az ufómagazin és társaiban levő fantasztikus tudományos eredményekre gondoltál, azokra természetesen azt mondom, hogy hülyeség.

 

SVHSolyom, akkor sorold kérlek azokat az elméleti energiákat.

 

 

 

Krissztian: összehasonlíthatatlan dolog a kettő (Föld gömbölyűsége vs. energiamegmaradás). A laposságot nem támasztotta alá semmilyen tudományos munka (sőt, hogy pontosak legyünk, a tudomány már az ókorban tudta, hogy a Föld gömbölyű, a laposság csak a középkor kitalációja). Az energiamegmaradást mindenki tapasztalja nap mint nap. Egyszerűen nem (így) működne nélküle a fizika.

Az olajat nem lehet 100%-ig még kiváltani (főleg a műanyaggyártásnál vannak problémák), de persze nyilván azért elég nagy százalékát le lehetne cserélni, csak épp nagyon drágán.

Link to comment
Share on other sites

DaWe: a tudomány ma ugyanolyan dogmatikusan működik, mint a középkori egyház. Csak ma nem gyújtanak alád egyből, csak annyiért, mert tagadod, amit a könyvek mondanak.Mostmár csak akkor nyírnak ki, ha be is bizonyítod amit állítasz, vagy olyat csinálsz, ami ellentmond a könyveknek... (szegény Tesla)

Link to comment
Share on other sites

Egyrészt ez az egész ügy egy meg nem erősített feltételezés. De akár igaz is lehetne. Miből gondolod, hogy az örökmozgót találta fel? Tanultál fizikát általános iskolán kívül? Ha nem, akkor miért ugrasz be mindenféle nagy szavakkal operáló urban legendnek? Mert egyszerűbb azt hinni, hogy a gonosz összeesküvők miatt nincs még végtelen energiánk? Valakit hibáztatni kell?

Sokkal valószínűbb, hogy ha valóban kutatott valami után az FBI, az valami fegyverként használható találmány lehetett.

Link to comment
Share on other sites

Elég sok dolgot lehet fegyverként használni.Az viszont tény, hogy eltették láb alól.Miért?Mert nem akarták, hogy mindenki megtudja, azt amire rájött.Még ha fegyverről is lenne szó, akkor is annak, aki elrendelte, hogy megöljék, most elég hatalmas dolog van a kezében, ami az emberek számára még ismeretlen technológia.Mert így veszélyes igazán egy fegyver, ha nem tudod, hogy hogyan működik.

 

Miből gondolod, hogy az örökmozgót találta fel?

Mit gondolsz, mi jelent a legnagyobb veszélyt azokra nézve, akik energiahordozókból szerzik a sok lóvét?.... hát bizony egy végtelen energiaforrás.

Link to comment
Share on other sites

Ennyi erővel feltalálhatta a betegségmentes örök élet titkát is, csak az ördögi gyógyszerlobbi rájött, és eltette láb alól. Ez is épp annyira lehetséges, mint az örökmozgó. Sőt, igazából ez még hihetőbb, mert biológiailag van esély arra, hogy örökké megújítsuk a sejtjeinket, de az örökmozgó elméleti szinten sem lehetséges.

Egyébként 86 évesen halt meg, talán hihetőbb, hogy szívelégtelenségben, nem pedig az általad említett lábeltevésben. Ha addig nem kellett megölni, akkor pont 86 éves korában gondolták azt, hogy megérett a halálra? De hiába is magyarázom, aki szeret bedőlni az összeesküvés-elméleteknek, annak mindig is az lesz a hihetőbb út.

Link to comment
Share on other sites

Amint azt fentebb is láthatod fizikával foglalkozott.

 

A sejteket meg újítgathatod, nem fog sok dolgot megoldani.Mennyivel jobb fiatal testben meghalni? :D

 

De aki szeret bedőlni a mainstreamnek.... :D

Link to comment
Share on other sites

DaWe, ahogy olvastam az általad kitett hsz-ket, csak egyetlen dolog jutott eszembe: ennyire birka nem lehetsz!

Túlságosan nagy benned a csordaszellem és mész amerre a többiek, gratulálok! :);)

Lehet számodra összeesküvés elméletnek tűnik, de a világ nem úgy működik, ahogy te azt látod: ha valami nem tetszik a fejeseknek vagy valaki ellentmond az állításaiknak, az rövid úton megszűnik létezni.

Link to comment
Share on other sites

Az örökmozgó nem feltétlen végtelen energiaforrás :),sőt nem is feltétlen energiaforrás, csak egy örökké mozgó "cucc" :P ,egyépként számomra vicces hogy valaki elhiszi az örökmozgó létezését :D :D

 

Az örökmozgó egy elméleti cucc, ami soha, semmilyen behatásra nem áll le. Az az ötgolyós szerkezet, amire te gondolsz, nem örökmozgó, az a gravitáció erejét használja fel. Az örökmozgónak a vákuumenergiához van több köze, google-zz rá, ha érdekel.

 

@Dawe: képzeld, tanultam fizikát általánoson kívül is. Azt is tanultam, hogy a jelem fizikai törvények egy része csak a földön érvényes. Ugyanúgy azt is megtanultam (bár azt nem iskolában), hogy nem mindenki mond igazat. Ha te elhiszel mindent, amit neked mondanak, élj úgy, engem nem érdekel...

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.

Guest
Unfortunately, your content contains terms that we do not allow. Please edit your content to remove the highlighted words below.
Hozzászólás a témához...

×   Pasted as rich text.   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored.   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Jelenleg olvassa   0 members

    • No registered users viewing this page.



×
×
  • Create New...