bikas Posted Augusztus 14, 2010 Share Posted Augusztus 14, 2010 Élő emberi agysejtekből és szilíciumból elkészült a kívülállók számára legbizarrabb mikrochip. A jövő azonban ennél is többel kecsegtet. Eleddig csak egyesével lehetett vizsgálni az emberi agyszövet sejtjeit, és ez meglehetősen behatárolta a kutatók lehetőségeit. Most azonban ennek vége, ugyanis egy kanadai egyetemi csapat végre egy parányi idegsejt-hálózatot helyezett el egy chipen. Ennek eredménye egy miniatűr agy, amely ráadásul nem patkány vagy hasonló állat sejtjeiből épül fel, hanem emberiekből. Az átállás azért is fontos, mert a csigasejtek például akár tízszer akkorák is lehetnek, mint az emberi sejtek. Az új technológiai vívmány segítségével végre azt is vizsgálni lehet, hogy az egyes sejtek miként hatnak egymásra, illetve együtt hogyan is működnek. A chip óriási segítséget jelenthet például a gyógyszerkutatásban, agyi betegségek, rendellenességek utáni rehabilitációban, de a jövőben a protézisek agyi implantátummal való mozgatását is lehetővé teheti. A Globe and Mail szerint pedig az organikus számítógépek létrehozása előtt is megnyílhat az út, amelyekben a sejtek és a szilícium együttműködik. Sajnos jelenleg a chip előállítása meglehetősen drága. Hétszázötven újrafelhasználható modell előállítása például nagyjából harmincezer dollárba, azaz 6,5 millió forintba kerülne. A chipekről további – angol nyelvű – cikkeket itt és itt találhatnak az érdeklődők. http://www.theglobeandmail.com/life/health/calgary-scientists-to-create-human-neurochip/article1667323/ http://www.physorg.com/news200655132.html Forrás: Engadget Idézés Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.
Note: Your post will require moderator approval before it will be visible.